"De ha nem is mondott semmit a miniszterelnök - a régi paradigma szerint, az azt jelentené, mintha semmit sem mondott volna?" - A Századvég Alapítvány legújabb elemzésének harmadik mondata ez, de már itt leizzadtunk. Főleg, hogy ekkor már másodszor kerül elő a "régi paradigma" (sőt: "paradigmák"!), aminek, mint kisvártatva kiderül, mindannyian foglyai azok (mi is), akik Orbán Viktor évértékelőjéből és parlamenti beszédéből a "konkétumokat" hiányolták. Annyit azért megjegyeznénk, hogy "konkrétumok" alatt mindenki a reformintézkedések többször megígért, ám mindannyiszor elhalasztott bejelentését értette. Hiszen Orbán egyre laposabb megszólalásaiból kiderült, hogy halvány elképzelése sincs arról, merre tovább a mások pénzének hatalmi kényszerrel kieszközölt elvétele után. Vagy ha van, akkor azzal kellene indítania, hogy 2002 utáni politikáját - ha nagyon engedékenyek vagyunk, akkor a 2008-as "szociális népszavazás" kampányával kezdett politikáját - megtagadja. Beleértve legújabb büszkeségét, az adótörvény módosítását is, ami kártékonyságában az MSZP legendás 2006-os áfacsökkentési akciójával vetekszik.
Orbán, aki, mint azt tőle magától tudjuk, sohasem hazudott (legföljebb olykor "kommunikációs túlzásokba" esett) ezzel alighanem tisztában van, ezért a Nagy Bejelentés folyamatos halogatása. És ez az oka annak is, hogy a kormányzati agitprop, valamint a társutas "elemzők", "politológusok" oly látványos igyekezettel akarják "megérteni" és megértetni a semmitmondását; pedig az "új paradigmáról" szóló halandzsával csak azt próbálják minél szebben kifejezni, hogy Orbán évekig hülyére vette az ő népét.
Hisz miről beszél a miniszterelnök a Századvég kutatói szerint? "Arról, hogy a dolgok nem mehetnek úgy tovább, ahogy eddig voltak. Minden és mindenki változik a világban." Nahát, gondolták volna? "Álláspontunk szerint Orbán mindkét beszéde arról a felismerésről szól, hogy ha a régi politika az, ami válságba került, akkor új politikára van szükség." És így tovább, egészen addig, hogy Orbán "új politikai nyelven" előadott beszédei hét fő pontba sűrítik Magyarország tennivalóit. E hét (7) - figyelem: mágikus szám! - fő állítás az "új paradigma" számára véletlenül sem üres frázispufogtatás, hanem az új valóság egészen eredeti szemlélete. Meg kell újulni. A versenyben nem szabad lemaradni. A munka becsületét vissza kell állítani. Aki tud, annak dolgoznia kell etc. A kutatók kutatási eredményei, mit ad isten, tökéletesen rímelnek az unalomig ismert miniszterelnöki lózungokra. (Ad notam: "Elvtársak, a nyár az aratás ideje" - fordult Sztálin a parasztokhoz, akik hálatelt szívvel fogadták a bölcs tanácsot, hiszen e nélkül minden bizonnyal decemberben arattak volna.)
Más a lojalitás és más a szervilizmus - utóbbi az önálló gondolkodásról, a szabad véleménynyilvánításról, a kritikus attitűdről való lemondással, a Vezető iránti megingathatatlan csodálattal jár. A Századvég "elemzése" - éppen a nevetséges túllihegés miatt - egyszersmind karikatúrája is e magatartásnak.
Ráadásul tökéletesen fölösleges is e megértési munkaverseny. Van valaki, akinél jobban senki nem értheti Orbánt: Gyurcsány Ferenc, aki friss blogbejegyzésében elmélkedik azon vezetők sanyarú sorsán, akik "az igazság nem teljes kibontásával" épített álomvilágot idővel kénytelenek lecserélni a valóságra. Szegény, szegény Századvég.
