A nyugati vitorlákat dagasztó keleti szélből az elmúlt pár hónap szívós gazdasági és diplomáciai erőfeszítéseinek köszönhetően eddig arra futotta, hogy az oroszok a minap Fellegi Tamás fejlesztési miniszter értésére adták: 2014-ig nem óhajtanak a 2015 nyarán lejáró hosszú távú gázszállítási szerződés újrakötéséről tárgyalni. Legalábbis a magyar kormánnyal nem - hogy kivel fognak talán, arról mindjárt. Tisztázzuk: nem az oroszok szeretnének tőlünk gázt vásárolni, hanem mi őtőlük, és nem az orosz népesség energiafogyasztása függ 45 százalékban a magyar gáztól. Hanem fordítva, a magyar energiafelhasználás 45 százaléka gázalapú, és ennek a gáznak a 80 százaléka Oroszországból, a Gazpromtól érkezik. Ha tehát egy percig ég otthon az olvasólámpa, akkor abból 21,6 másodpercig orosz gázból ég, és ha rotyog az ebéd, alatta a gázrezsó egy percből 48 másodpercig orosz gázon melegít! Orosz gáz nélkül nemcsak nyersen ennénk a marhapörköltet, de napnyugta után a Magyar Nemzet Orbán Viktor jótéteményein zokogó cikkeinek még a kétharmadát sem bírnánk elolvasni! Ez pedig megengedhetetlen.
Lehet egyébként, hogy ez a ténykörülmény kerülte el a magyar kormány figyelmét - daragíje druzjá, miben segíthetünk? mennyit ér meg ez a dolog nektek?, kérdezték hegyes orrú cipőjüket hanyagul a tárgyalóasztalra helyezve a mieink Moszkvában, és csak utána jöttek rá, hogy ők nem eladók, hanem vevők lennének a gáz nemzetközi (majdnem) monopolpiacán. De ekkor már rég ki voltak dobva!
Hogy persze ennyire ostobák lettek volna, azt mi is csak heccelődésből állítjuk. De hogy majdnem...? Annak a belátásához ugyanis túl sok ész nem kellett volna, hogy a magyar kormánynak Moszkvával szemben kevés lapja van, de annál több Moszkvának a magyar kormánnyal szemben. A magyar kormány szeretné, ha az oroszok végre kitakaro... kiszállnának a Malévból, mégpedig úgy, hogy itt hagyják azt a 32 millió eurós garanciát, amivel (szerintük) tartozunk nekik. A magyar kormány szeretné, ha az oroszok kiszállnának a Molból, miközben 21 százalékos tulajdonrészéhez a Szurgutnyeftyegaz, tetszik, nem tetszik, törvényes, de a törvény erejével legalábbis vissza nem szerezhető módon jutott hozzá. A magyar kormány addig is helyénvalónak tartja azt, hogy a Szurgut nem vehet részt a vállalat működtetésében; viszont még azt is szeretné, ha magyar vállalatok bőségesen részesülnének különféle oroszországi fejlesztésekből és beruházásokból, és építene Szocsiban is, szép sífelvonókat például. A magyar kormánynak ezenfelül még az a páratlan ötlete is támadt, hogy ő meg a Gazprom együtt túrják ki a magyarországi gázüzletből az E.ON-t, azt a német multit, amely a 2015-ig érvényes szerződés szerint a Gazprom gázával kereskedik a hazában. Mi lenne, pendítette meg a magyar kormány még a múlt nyáron, ha mi ketten szépen egymással szerződnénk, az E.ON meg ideadja, amije van, majd megy, amerre lát - és aztán risztelnénk a hasznán?
A magyar kormány mindezekért cserébe a következőket ajánlhatta. A Szurgutot továbbra is megkíméli a Mol irányításában való részvétel fáradságos, idegőrlő munkájától. Igaz barátként minden befolyását latba veti azért, hogy Oroszország tagja lehessen a Világkereskedelmi Szervezetnek, és hogy az unió mihamarabb eltörölje a vízumkényszert Oroszországgal. A magyar kormány határtalan nagylelkűségében odáig is elment, hogy kilátásba helyezte néhány metrókocsi vásárlását valamely orosz cégtől, sőt a paksi atomerőmű bővítésénél is megfontolja majd az orosz ajánlatot! Ha majd bővítjük Paksot, és ha majd metrókocsit akarunk venni, persze.
Meglehet, tévedtünk az előbb - nem is ostobaság ez. E lista két oszlopáról - ezt kérjük, ezt adnánk - ordít, hogy a magyar kormány hülyének nézte az oroszt. Miután a kormányfő a haladás irányát Oroszország s a Kelet felé jelölte ki, olyan dolgokat kínált neki, amik nincsenek, vagy amiket nem a magyar kormány hatalmában áll megadni - olyan dolgokért cserébe, amit a partnernek esze ágában sincs megadni, vagy legalábbis nem a semmiért. Pompás ötlet: veszejtsük össze a Gazpromot az E.ON-nal, az oroszt a némettel - miközben az E.ON a Gazprom egyik legnagyobb vásárlója! E blöffstratégia nemcsak a partner teljes félreértésén, személyiségének, önálló akaratának a semmibevételén alapult, de Orbán saját helyzetének és lehetőségeinek a totális elmérésén is. Az önismeret aggasztó hiányán: mintha Orbán nemhogy elhitte volna, de egyenesen megrészegedett volna a saját sajtójában neki címzett dicshimnuszoktól, meg a szereptől, amit saját magára ruházott.
Talán az téveszthette meg, hogy ez be szokott neki jönni - itthon. És itthon is csak addig, amíg nálánál jóval gyengébb ellenféllel kell elbánnia. Mert mi sülhetett volna ki ebből azon kívül, ami kisült? Ja, szar helyzetben vagyunk, másban nem is lehetünk - sőt, még az is lehet, hogy az előző kormányok ostobasága, hovatovább disznóságai miatt vagyunk abban, egy kicsit legalább. A Szurgut nemzetközi cselszövéssel vásárolta be magát a Molba, a Malévon csalárdul adott túl valamelyik előző kormány, és a gázüzletágat talán el se kellett volna adni az E.ON-nak. De november végén Vlagyimir Putyin kitessékelte Orbán Viktort, és most Fellegit küldték haza dolgavégezetlenül; a Szurgut a szavazati jogát követeli, a Malévot rendszeresen milliárdokkal kell kisegíteni - és a tetejében még az is van, hogy ha valaki, úgy az E.ON fog tárgyalni Magyarország 2015 utáni gázellátásáról az oroszokkal. Az a német óriáscég, amelyet a kormány - más német óriáscégekkel egyetemben - a különadókkal hevesen csuklóztatott, s amely az elmúlt egy év tapasztalatai alapján joggal tart attól, hogy bármit ígér neki a kormány most - például azt, hogy ő is kereshet majd a gázüzleten -, úgysem fogja betartani; és úgyis elveszi majd a pénzét. (Miközben az ország érdeke az lenne, hogy ez az új hosszú távú szerződés minél hamarabb megköttessék. Hisz ahogy közeledünk a régi lejártához, úgy kerül a monopolista eladó egyre kedvezőbb helyzetbe, úgy tudja egyre gátlástalanabbul emelni az árat.)
Nem kellett az IMF pénze, elvettük a németét, az orosz meg nem ad. Ki fogja ebből a kvászból kirángatni - nem Orbán Viktort, hanem a hazát?
Hol késnek a kínaiak?
