Nyárra várva

Publicisztika

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kormánytisztviselők jogállásáról szóló, tavaly májusban elfogadott törvény ama rendelkezését, amely lehetővé tette az indoklás nélküli, azonnali elbocsátásukat. A törvény 8. § (1) bekezdés b) pontja az AB múlt heti határozata szerint egy rakás jogot sért, mégpedig olyanokat, melyekre okkal gondolunk mint köztársaságunk sarokköveire. Ilyen sértett a jogállamiság elve (mert az indoklás nélküli kirúgás veszélye akár a jogsértő utasítások végrehajtására is rábírhatja a kormánytisztviselőt, s ez veszélyezteti a közigazgatás törvény alá rendeltségének az elvét). Ilyen sértett a tisztességes jogorvoslathoz való jog is (mert ha nem kell indoklás, nincs mit perelni sem, ha a kirúgott munkavállaló netán sérelmezné az elbocsátását); a közhivatal vállalásához való jog; sőt, még az emberi méltósághoz való jog is (mert a jogszabály "az állami feladatmegoldás eszközeként", s nem bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal bíró emberi lényként tekintett a munkavállalóra). Ennyiben tehát a jogalkotónak címzett súlyos kritikaként is felfoghatjuk a határozatot - az indoklási szakasz a laikusoknak is szemet szúróan, iskolásan evidens. Pedig a jogszabályt feltehetően jogvégzett, nadrágos emberek írták, és nekik is tudniuk kellett, hogy amit művelnek, alkotmányellenes. Ez esetben a cinizmus vezette tollukat, netán a forradalmi hevület (és ez a kettő csak annyira elválasztható egymástól, mint a papírlap két oldala). Ha meg nem tudták, úgy alkalmatlan, sötét tuskók, akiket azonnal ki kéne rúgni, és még az indokláson sem kellene sokat gondolkodni.

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kormánytisztviselők jogállásáról szóló, tavaly májusban elfogadott törvény ama rendelkezését, amely lehetővé tette az indoklás nélküli, azonnali elbocsátásukat. A törvény 8. § (1) bekezdés b) pontja az AB múlt heti határozata szerint egy rakás jogot sért, mégpedig olyanokat, melyekre okkal gondolunk mint köztársaságunk sarokköveire. Ilyen sértett a jogállamiság elve (mert az indoklás nélküli kirúgás veszélye akár a jogsértő utasítások végrehajtására is rábírhatja a kormánytisztviselőt, s ez veszélyezteti a közigazgatás törvény alá rendeltségének az elvét). Ilyen sértett a tisztességes jogorvoslathoz való jog is (mert ha nem kell indoklás, nincs mit perelni sem, ha a kirúgott munkavállaló netán sérelmezné az elbocsátását); a közhivatal vállalásához való jog; sőt, még az emberi méltósághoz való jog is (mert a jogszabály "az állami feladatmegoldás eszközeként", s nem bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal bíró emberi lényként tekintett a munkavállalóra). Ennyiben tehát a jogalkotónak címzett súlyos kritikaként is felfoghatjuk a határozatot - az indoklási szakasz a laikusoknak is szemet szúróan, iskolásan evidens. Pedig a jogszabályt feltehetően jogvégzett, nadrágos emberek írták, és nekik is tudniuk kellett, hogy amit művelnek, alkotmányellenes. Ez esetben a cinizmus vezette tollukat, netán a forradalmi hevület (és ez a kettő csak annyira elválasztható egymástól, mint a papírlap két oldala). Ha meg nem tudták, úgy alkalmatlan, sötét tuskók, akiket azonnal ki kéne rúgni, és még az indokláson sem kellene sokat gondolkodni.

Annál furcsább viszont az, hogy az AB nem azonnali hatállyal, hanem május 31-ével semmisíti meg ezt a rendelkezést: addig, bár alkotmányellenes, a jogszabály érvényben marad.

Az AB ezt avval indokolja, hogy ellenkező esetben - mivel a törvény hűlt helyén joghézag keletkezne - a kormánytisztviselőket nemcsak kirúgni nem lehetne, de felmondani sem tudnának, s ez az ő alkotmányos alapjogaikat sértené. Hát, ha akarjuk, elhisszük. Az sem egyedülálló, hogy az AB nem azonnali hatállyal semmisít meg egy alkotmányellenesnek ítélt jogszabályt. Hihetetlen jóhiszeműségünkben még azt is megértjük, hogy a határozat nem visszamenőleges hatályú, azaz ama kormánytisztviselők, akiket tavaly május óta bocsátottak el indoklás nélkül, legfeljebb avval vigasztalhatják magukat, hogy alkotmányellenes jogszabály áldozatai lettek, de nem kapják vissza az állásukat. Ha visszakapnák, akkor esetleg a helyükre felvett, ártatlan kormánytisztviselőket érné jogsérelem. Legyen. Sőt, azt is nagyra értékeljük, hogy az AB a jogalkalmazót szerfölött kellemetlen helyzetbe hozta: mindenki tudni fogja, hogy ha indoklás nélkül rúg ki akár csak egy kormánytisztviselőt is májusig, alkotmányellenesen fog eljárni.

De miért három és fél hónapot, és miért nem mondjuk két hetet adott az AB a jogalkotónak a korrekcióra? Miért engedte meg, hogy az állami munkáltató még három és fél hónapig kivonhassa magát a köztársaság alaptörvényének fennhatósága alól? Azon már eléggé kell erőlködni, hogy e mögött ne valaminő politikai magyarázatot lássunk. Az AB, mint mindenki ebben az országban, akinek az állásáról Orbán Viktor fog dönteni, önmagáért aggódik. Az AB valamit elcserélt valamire a kormánnyal. Az AB tesztüzemmódban, jóakarata jeléül kipróbálja a készülő Orbán-alkotmány egyik ötletét, miszerint a testület ugyan kimondhatja valamely jogszabály alkotmányellenességét, de meg nem semmisítheti azt - you name it.

Hisz nincs az a mégoly rafinált prókátori logika, ami ezt menteni tudná. Az az állítás, hogy valami május 30-án még törvényes, jóllehet alkotmányellenes, május 31-én meg már nem törvényes, mert alkotmányellenes, vagy hogy - megfordítva a perspektívát - május 31-én még szabadon eldobható csavarja vagyok az államgépezetnek, másnap viszont már a legmagasabb alkotmányos védelemben részesülök, miközben én magam ugyanaz vagyok - nos, mindez nem csak abszurd, de aligha egyeztethető össze az időről, a személyiség folytonosságáról és a jogról alkotott közkeletű képzeteinkkel.

Az ország demokratikus elkötelezettségű polgárai hónapok óta mást sem tesznek, mint az Alkotmánybíróságért aggódnak: túléli-e, és hogyan, milyen jogkörökkel az Orbán-alkotmányt. Mintha az AB intézménye és törvényi sérthetetlensége lenne a "jogállamiság", sőt a demokrácia utolsó garanciája; és mintha húsz éve demokratikus kötelességünk lenne hallgatni a politikai motivációjú alkotmánybíráskodás megannyi szembeszökő, ámbátor - a dolog természetéből fakadóan - soha nem bizonyítható momentumairól. Vagy jó képet vágni Stumpf István talárjához, s a körülményekhez, melyek révén szert tett rá. Biztos ennek a színlelésnek is van magasabb értelme: a valamilyen AB persze hogy jobb, mint a semmilyen, vagy a totálisan kimiskárolt AB. A valamilyen AB-nek mindig lesz egy következő esélye a bizonyításra.

Ez a logika rohadt módon emlékeztet az 1989 előtt érvényesre: de nem csak ez a baj vele. Arra csábít, hogy elhiggyük: a jó intézmények majd mindent megoldanak - a személyes bátorság, a felelősségvállalás, a kiállás, az önálló gondolkodásra képes személyiség helyett. Pedig nincs az a demokratikusra kaserolt intézmény, ami ezek híján ne sántulna le előbb-utóbb.

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.