Hosszú Katinka 1989-ben született, s naponta üzen a rajongóinak. Ő nem tudja, mi a szótlanság, a versenyek után a medencén túl, szárazon is pörög tovább.
Mikor felmásztak az ünnepi tribünre Szöul után, Egér meghatottan sírt. Megölelte edzőjét és néma maradt. Csak rózsaszín kosztümje szüremkedik be az emlékezetembe, illett hozzá, az ártatlanságához, helyes gyereklány arcához. Szótlansága felkészületlenséget, az éretlenség báját sugározta, s a beszéd és a nyelv totális hiányától sokak számára még szimpatikusabb (őszintébb?) lett. Úszózsenink született, és még csak kamasz lány. Magától értetődő volt szurkolni neki, hajtani, vele siklani, eleganciáját, kislányságát méltatni, miközben iszonyúan kemény edzéseken volt túl, és több testhosszal verte a nálánál három háttal nagyobb keletnémet lányokat. Így a KGST propagandája felett is győzedelmeskedett. Egér méltán lett kora legnagyobb sztárja, pedig különösebb nyelvet nem fejlesztett ki hozzá az úszáson kívül.
Amit ma Hosszú Katinka „önbizalomnak”, „pszichológiai érettségnek” nevez interjúiban, abból ott, akkor, Egér attitűdjében semmi nem volt meg.
Friss olimpiai bajnokunk, Hosszú Katinka interjúit sokszor kezdi úgy, hogy szeret beszélni. Igyekszik szavait, megnyilatkozásait építkezésre használni, akcentusán csiszolni. Profi kommunikátor, aki a profi benyomását is szeretné kelteni. Mosolyával, a nagy győzelmek utáni visszafogott lihegésével. Holott Katinka életútja és kommunikációja tele van meglepetésekkel, szokatlan ellentmondással. Kimódoltságában is csiszolatlan. Elhamarkodott és új utakat kereső. Szimpatikusan esendő.
Hosszú Katinkának Rió előtt még nem volt olimpiai győzelme (amikor írom a cikket, már van, juhé!), de ismertsége, hírneve, dollármilliói, edzésmódszere – mindennapi jelenléte a világ úszósportjában már bőven megelőlegezte ezt neki. Nem véletlenül kezdték ki doppingvádakkal, s férje erőszakos megnyilvánulásai miatt is érte több támadás külföldről (pl. a New York Times portréja Rió előtt kiszámítható volt az amerikai sajtóban), de a nem nyilvános, suttogó ellenpropagandában régóta ment ez. Hosszú nyílt kártyákkal játszik – kiadja magát, szerepel, drámákat rendez, országot és edzőt vált, sportegyesületet alapít, és ha okot feltételez, keményen bírálja a sportszövetség módszereit. Ugyanakkor mindig elmondja, itthon érzi jól magát, mert „magyar”. A légkör támogató, Budapest jó neki. Amerikában senkinek érezte magát.
Katinka hozzámegy edzőjéhez, így nem válik szét előtte a sport és a magánélet. Edzője nemcsak férje, hanem iránytűje is. Öntudata és mondanivalója közös munkájuk eredménye. Vagyis rögtön „felróható neki”, hogy önmagában nem létezik, nem önazonos, nem elég szuverén – e támadási felületet épp ő szolgáltatja nap mint nap. Férjével közösen viszik nyilvánosság elé az ügyeit. Ezért igencsak megosztó ez a kommunikáció, hiszen nyílt, ugyanakkor nem lép be a kapcsolati pókhálóba, és nem is elég diszkrét. Hosszú edző férjével, Shane Tusuppal párként készült Rióra, sportegyesületben (Vasas), majd a felkészülés csúcspontjaként tett bejelentésük szerint úszóklubot alapítva, amit az olimpia után indítanak el: külön utazik, saját márkáját, az Iron Ladyt viszi, és nem vesz részt a közös szövetségi ingyenmarketingben, mindennek megkéri az árát. A magyar olimpiai úszócsapat fényképeiről is gyakran hiányzik.
„Hosszú Katinka és Shane Tusup – írta Simon Andrea (Titánok harca, Magyar Narancs, 2016. január 14.) – mint a világ úszótrendjét meghatározó profik tűnnek fel egy új korszak előfutáraként (a versenyzésen való edzésben hisznek), akikkel az ultrakonzervatív, maradi magyar úszótársadalom nem ért szót. Ha jól értjük, Hosszúék szerint a magyar úszósport vezetői rendszerszinten is belemerevedtek egy állapotba, amin nem akarnak túllépni, hiszen a „magyar úszó sport eredményes, és Hosszú is itt szerezte meg azokat az alapokat, amikre most építhet”.
Hosszú Katinka Baján nevelkedett; érett, profi sportolóvá és később többszámos úszóvá amerikai hatásra vált. Dave Salo csapatában készült – a szintén magyar származású – Rebecca Soni társaként, akitől sokat tanult. Utána pedig Shane Tusup irányításával. Öt világbajnoki aranyával, olimpiai győzelmével és rekordjaival minden idők legsikeresebb magyar úszónője. Eredményei alapján Egerszegi Krisztina méltó utóda.
Hosszú saját vallomása szerint egy-egy elődöntő megnyerése után direkt visszafojtja a lihegést, hogy ellenfelei jobban tartsanak tőle, s pontosan tudja, mikor figyeli őt a kamera. (Simon Andrea: „Igyekeztem nem lihegni, pedig majdnem hánytam”, hvg.hu, 2013. augusztus 21.) Sokszor elmondja, hogy „érzésekkel nem foglalkozik”, a lábára, tempójára, vízfogásra koncentrál úszás közben. Mindig megvan, hogy melyik úszásban mire. A fájdalom ilyenkor nincs jelen, nem vesz róla tudomást, teljesen kikapcsolja. Ilyen és hasonló gesztusokkal írja le versenyzési módszerét, pszichológiai önelemzései teljesen nyilvánosak, kemény edzései is követhetők.
Kipattan a medencéből és pörög tovább
Az Iron Lady stábja szokás szerint a reggeli kávéhoz írja ki a biztató üzeneteket Hosszú Fb-profilján. Mozgásra, optimizmusra sarkall, a problémák leküzdésére – persze ezek amolyan Coelho-szerű mondatok, kiragadva valamilyen online pszichoszótárból, az értelmük mégis fontos, hisz merőben más attitűddel operálnak, mint a többi sportoló vagy a magyar „iskola”. A versenytársak és a gondok pozitív tudomásulvételéről szólnak. Hosszú egyik fontos üzenete az érzelmek visszaszorítása, a fájdalomhatár átlépése és a mozgásképesség tréningje – úgy, hogy közben végig érzésekről beszél. Vagyis a folytonos megújulásról és a szuverenitásról. Nem tagadva a kemény küzdelmet és a fájdalmat, a vállalt és szabadon választott erőszakot. Szavai épp a sport köznapi, példaképszerű mivolta miatt lesznek hitelesek, amit bárki követhet, utánozhat. Hosszú rajongói között foglal helyet, nem egy ünnepi tribünre tolva. Pontosan tudjuk, hogy amikor megjelenik az Fb-falon, már tényleg az edzőteremben van, a medencében úszik, vagy épp egy megnyert FINA-verseny után lép be újra a Komjádiba.
Egér és Hosszú, azon morfondírozok, mit jelent e két beszédes név? Egér a kamasz lány, a bajnok zseni, Hosszú az érett olimpikon. Két emancipációs korszak határának egyik és másik oldalán, ahol a nő társadalmi szerepe jelentősen átalakul, és ennek a változásnak az úszás a metaforája. A bátor kiállás és a felvállalt kudarcok.
Az úszásról, versenyzésről, házasságról és az anyaságról szóló beszéd mikéntje radikálisan megváltozott az utóbbi huszonhat évben (Szöul, 1988 és Rió, 2016). Sem a dressz, sem az úszósapka nem készülhet ugyanabból az anyagból. Két nyelv: két gyökeresen különböző mentalitás. Utóbbi felkavaró és megosztó, nagyra törő és a vállalt botlásokkal is sikerre vihető – Katinka mögött rengeteg küzdelem és harc van, hányásig hajszolt megúszások, rekordok, drámai vereségek, padlófogások, szárazföldi edzések és szigorú versenynaptár, amit férjével, Shane Tusuppal találtak ki az amerikai és magyar edzések összegyúrásával. Versenyek az állóképességi edzések helyett. Előbbi, Egerszegi Krisztina édes, domesztikált és a mienk; szinte magától siklik a vízen, anyasága is példaértékű, családközpontú. (Érmeit elrejti, uszodába nem jár.) Nagy drámák és botrányok nélkül ért véget úszókarrierje 1994-ben. Szigorú edzésnaplók, naponta több tíz kilométer úszás; szótlanság, tűrés és a tűréshatáron túli lét, amiről a szurkolók alig vagy egyáltalán nem vettek/vehettek tudomást, mert nem beszélt róla, nem szólt önmaga megerőszakolásáról. Államilag szervezett utazások, tréningek, jutalommackók, vitaminok – az úszónő a működő elem egy zárt rendszerben. Önbizalom-növelő pszichológiai versenyek nélküli lét felkészülési időben. Hajnali háromnegyed hatos csobbanással. Olykor a fizikai erőszakig vitt edzések, megszerzett szintidők, jóval a világszínvonal feletti teljesítménnyel.
Vagy fordítva, Egér – egy kislány, aki mindig elegáns, sosem volt izzadságcsepp a homlokán, csak klór, könnyei a meghatottság pillanataiban jöttek elő, nem volt „tervezett” vagy „csinált”. Mosolya valódi, nem „megfélemlítésből” elővett grimasz, lihegésmentes célba érés, ahogy Katinka kitalálja kamerák előtti viselkedését. Egerszegi Krisztina edzésnaplói a medencére íródtak, nem a szárazföldre; Hosszú Katinka viszont nemcsak a vízben, a medencén túl is egyéni csúcsokra tör. Edzései az edzőteremben és azon túl is zajlanak.
Hosszú jelenléte ezért is lehet sokaknak irritáló. Idegenül új, nem simulékony jelenség, kikezdi, irritálja a sport intézményrendszerét (ami így van rendben, ahogy van, büszkeségtábláival, garantálva a pártpolitikai sikert). Céljai mindig távlatiak, és maximálisan kihasználja a lehetőségeket. Eddigi útja váratlan tettekkel, kirohanásokkal kövezett, individuális, tele sikerrel és kudarcokkal. Sokan nem tudnak mit kezdeni vele – és így könnyen kikezdhető. Egerszegi megszólalásai jóval versenyzőkora után értek be, ő beszédesen néma volt, és ma is ritkán, igen megfontoltan ad interjúkat, elsősorban anyaságáról, családi életéről beszél és az uszodától fenntartott távolságról. Szótlansága mégis ugyanolyan üzenetértékű, mintha beszélne (senki védelmében nem szólalt meg az utóbbi évek botrányai kapcsán, sem Szepesi Nikolett elítélésekor, sem Kiss László ügyében). Így talán könnyebben, ellentmondások nélkül szerethető, vagyis felhőtlenebbül és kényelmesebben is, mint Hosszú Katinka.
Hosszú Katinka épp az ellentmondásaival érdekes. „Hisztériája” a női sport emancipációjának online verziója – leválik az államról és saját sportközösségéről, e közösség állami testéről/terhéről. Egy feudális és patriarchális, ókonzervatív rendszerben, ahol a sportolónő kislányszerepű vagy szép nő, vagy csak meghatott bajnok lehet, reflexiók nélkül. Hosszú már levakarhatatlan és kitörölhetetlen. Szerves része a sport nyelvének. Az úszónő – dresszei, edzései, utazásai, versenyei, rajongása az amerikai kosárlabdáért – médiafelület. Mondataihoz, mozgásához nincs szükség riporterre. Ráadásul egy-egy poszt úgy van felépítve, mintha minden máz és keret eltűnne: látszólag közvetlen kapcsolatban áll rajongójával, aki bárki lehet. Elég egy kép, egy szó, mondat vagy tábla, egy fotó. Egy szurkolás, egy like.
A sport – különösen az egyéni sportágak, kajak-kenu, torna, úszás, vívás, cselgáncs stb. – szerves része az emancipációnak, de az új média világában egészen más szerepet tölt be, mint a szocializmus államilag szervezett női mintáiban, ahol a nő a sport, a munka és az otthon világában is szupernőként állt helyt. Az új média nőalakjai diktálnak és cselekvésre késztetnek. Hosszú Katinka jelenleg a legnépszerűbb sportoló (nem csak itthon, az egész világon). Üzenetei reggelente betöltik a falam, amikor futni indulok hajnalban, már olvastam reggeli instrukcióját. (Sokakkal együtt igenis miatta kezdtem újra korán kelni, futni, úszni, és ez talán nem is mellékes.) Csakhogy éppen ez a self-made úszónő szerep, a közvetlenség álcája, ami kiszolgáltatja őt. Hiszen a megosztásokat, reklámokat, üzeneteket, az Iron Lady termékeket profi stáb marketingeli. A valódi edzésterv, úszásnapló, vagyis a felkészülés technikája igazából itt is totál ismeretlen marad, ahogy viszonyai is titkosak, elbújnak, elrejtőznek a médiafelület primer (látszólag nyílt) üzenőképei mögé. Ezért is esendő – mert nem közvetlenül nyílt, hanem nyíltságot színlel („hozott”, „amerikai”): számító, meg kapitalista és önző is. Hosszú Katinka a „behódoló feleség”, „férje az edzője, ő meg egy baba” – a közbeszéd ma így gyengíti tovább Hosszú megkérdőjelezett szuverenitását. Talán nem véletlenül írta ki üzenőfalára július 10-én: „Van, aki szeret, van, aki utál, attól függ, mit akarnak látni benned. Légy önmagad, csak így tudhatod meg, ki kedveli azt, aki valójában vagy.”
