Szilencium

  • 1999. március 4.

Publicisztika

A mínuszos hír egy kis bigyó a napi sajtó betûtengerében. Legfeljebb három mondat. Kábé ennyit érdemelt volna a lapokban a Mûcsarnok idei terveirõl meghirdetett múlt csütörtöki sajtótájékoztató. Ehelyett lett belõle egy várhatóan hosszú lefolyású, csúnya ügy nyitánya. A Mûcsarnok igazgatóját a Nemzeti Örökség Minisztériumának teljes hierarchiája, miniszter, helyettes államtitkár, fõosztályvezetõ, portás, kézbesítõ és a takarítószemélyzet tiltotta el a nyilatkozástól. Jól is néznénk ki, ha egy ilyen vidéki kultúrház, mint a Mûcsarnok - amúgy az 1/1996 (MK10.) MKM jellel ellátott miniszteri utasítás által deklaráltan "önálló szellemi mûhely" -, felelõs vezetõje csak úgy beszámolna terveirõl. Még megpendítené, vannak ám gondok is, a pénz például. Fogja csak be a szakállas pofáját, elõbb elbeszélgetünk vele, mehet a Bálint után, aztán telesírhatja a sajtót. De addig szilencium. Cél a 70-es évek alsó széle, közepe.

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.