A szerk.

Legyen vagy ne legyen?

A szerk.

Először is azt a kérdést kell megválaszolnunk magunkban, hogy szeretnénk-e, hogy Iránnak legyen atombombája, vagy azt szeretnénk, hogy ne legyen. Nem mintha elvárható lenne, hogy bárki is önök közül ezzel a dilemmával keljen és feküdjön – de most épp erről beszélgetünk.

Vannak érvek amellett is, hogy hát, tulajdonképpen miért is ne. Az iráni büszke, nagy múltú, 90 milliós nemzet, jár neki nemcsak az atom békés felhasználásának a lehetősége, de a bomba is. Elvégre olyan nemzeteknek is van ilyenjük, akik feleennyien sincsenek, és például az Óperzsa avagy Akhaimenida Birodalom korában nemhogy írni-olvasni nem tudtak, de kőbaltával verték egymás fejét egy-egy jobb barlangi fekvőhelyért. Ez egyébként nem csak az iráni vezetés (és a lakosság meghatározhatatlan nagyságú részének) az ambíciója. Hallgatólagosan elfogadta az iráni atomalku (hivatalos nevén: Joint Comprehensive Plan of Action, JCPOA) 2015-ös aláírásakor az Egyesült Államok, valamint az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Kína és Oroszország kormánya is. Az Obama által tető alá hozott megállapodás ugyanis nem zárta ki azt, hogy Irán atomfegyvert barkácsolhasson magának, csak megnehezítette és elhalasztotta (volna) a folyamatot. A JCPOA, amely „kompromisszumként” lett eladva, valójában nem adresszálta ezt a problémát; vagy a legjobb esetben is csak annyiban, hogy a vitát róla 10–15 évvel kitolta az időben.

Lehet még azt is mondani, hogy igazából mindegy, hogy van-e Iránnak atomfegyvere, mert használni úgysem fogja. Végül is senki nem dobál atomot 1945 óta, miért pont Irán lenne a kivétel. A kölcsönös elrettentés Teheránt is éppúgy kordában tartaná, mint bárki mást. Itt még elő szokott kerülni az is, hogy Izrael ellen főként nem vetné be, és amúgy is, az csak belpolitikai használatra szánt szavajárása az iráni teokratikus diktatúrának, hogy Izraelt – megfogalmazásuk szerint a „kis Sátánt” – meg kell semmisíteni. Valójában nem gondolják komolyan. Azt is mondják, hogy a „nagy Sátánt”, vagyis Amerikát is meg kell semmisíteni, azt meg végképp nem gondolhatják komolyan. Néha ugyan elkövetnek egy-egy merényletet itt-ott amerikai érdekeltségek ellen – ezért is tartja az Egyesült Államok terrorista szervezetként nyilván a Forradalmi Gárdát –, de megsemmisíteni…?

Ha viszont minket kérdeznek, mi inkább arra szavaznánk, hogy Iránnak ne legyen atomfegyvere. Lehet, hogy tényleg nem használná, és Izrael ellen aztán végképp nem használná, de jobb nem kipróbálni. Izrael ellen speciel használ, illetve használna minden mást; és az az érzésünk, hogy itt nem pusztán a retorika játszik, hanem maga az iráni államrezon – vagy ahogy azt az iszlám fundamentalizmus a maga számára megfogalmazta.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.