Adni jó

Publicisztika

Emlékeznek arra az esetre 1999-ből, amikor Torgyán József agrárminiszter 413 milliárdot akart kikanyarítani magának vidékfejlesztési célokra Orbán Viktor költségvetéséből?

Emlékeznek arra az esetre 1999-ből, amikor Torgyán József agrárminiszter 413 milliárdot akart kikanyarítani magának vidékfejlesztési célokra Orbán Viktor költségvetéséből? Minthogy a Fidesz ekkortájt többé-kevésbé racionális gazdaságpolitikát folytatott, és Torgyán rokonai és üzletfelei ellen sem folyt még nyomozás, valamit csinálni kellett az irracionális igénnyel. A kormány azt felelte Torgyánnak, hogy erre momentán nincs pénz, de ha ő talál, viheti. A kisgazda állócsillag ekkor a precíz Csúcs Lászlót bízta meg, kerítse elő a költségvetés zugaiban rejtőzködő forintokat; miután az eset menthetetlenül bohózatba fulladt, a magas felek kiegyeztek 263 milliárdban.

Nincs új a nap alatt: most Medgyessy biztatja Kunczét, hogy nézzen csak be a sublót alá, hátha beesett oda 150 milliárd.

A Pénzügyminisztérium a múlt héten visszavonta a 2004-re érvényes, tavaly elfogadott adótáblát, és az adófizetőkre az eddiginél nagyobb terhet róva próbálja föltölteni az államkasszát. Összességében nő az áfa, lesz egy új egészségügyi adó, és repül egy sor adókedvezmény. Az elképzelés logikus: elvégre ki fizessen, ha nem a magyar adófizetők, a marslakókat mégsem kérhetjük meg, ők máshol adóznak.

Mert az államkassza üres. Hogy is ne volna az: a költségvetés nem vételezi be annak a fedezetét, amit az utóbbi két évben a Fidesz- és az MSZP-SZDSZ-kormány szétosztott államilag támogatott lakáshitelek, 50 százalékkal megemelt bérek, nyakló nélkül adott mezőgazdasági segélyek formájában, hogy csak a nagyobb tételeket említsük. A választások után az új kormány felállásáig eltelt időszak fideszes állami "kezességvállalásai" és az ún. első száznapos program "jó-léti" intézkedései végzetes csapást mértek a költségvetésre - vélhetően évekre előre. Különösen az utóbbiak; és csak a hülyék meg az embereket hülyének néző politikusok nem akarják észrevenni azt, hogy a 2002-ben bevezetett, ám a következő költségvetéseket is behatároló osztogatások egyenes következménye a mostani helyzet.

Amit persze akkor, egy évvel ezelőtt biztos szuperjó volt bejelenteni (meg másfél évvel ezelőtt megígérni). Szeressél egy kicsit, nép, hisz adok neked! Az MSZP nem mondja ki nyíltan, hogy politikai hitele meg a minél nagyobb arányú önkormányzati siker érdekében emelte a béreket. Az államnak szabad forrása erre ugyan nem volt, de azzal számoltak, hogy mindjárt vége lesz a világméretű recessziónak, és akkor magától rendbe jön minden. Hogy ezt honnan szedték, rejtély: mindenesetre tizenkilencre lapot kértek, és nem jött be. Hogy a helyzet súlyosabb legyen: a bérjellegű állami kiadások növelése - amely bizonyos esetekben fölötte indokolt volt - nem járt együtt semmiféle reformmal, és erre már nincs semmi mentség.

Az adócsökkentés ígéretével kampányoló SZDSZ azt mondta akkoriban: engem is szeressél egy kicsit, nép, mert én is adok! A kisebbik koalíciós partner igen határozottan támogatta a "jóléti" döntéseket. Persze nehéz lett volna rögtön szembemenni a friss koalíciós partnerrel; ennél sokkal kényelmesebb volt azt remélni, hogy az akkori népszerűségből valami a liberális pártnak is csurran (az MSZP és a miniszterelnök rokonszenvpontjai csúcsokat döntögettek akkoriban). Pedig végig lehetett volna gondolni a következményeket. Nyilvánosan, jól érthetően. Ha az MSZP költekezik, akkor előbb-utóbb adóztatni fog (ők nem is ígértek adócsökkentést: lehet, hogy ettől szocialisták?), és mivel először költekezik, a későbbi adóztatásnak nincs alternatívája. Ráadásul a kormány, ha bátortalanul is, de az elmúlt hetekben reformokat kezdeményezett: és azok az elején mindig viszik a pénzt. Ehhez képest az SZDSZ végigmosolyogta a reformok nélküli költekezést, sőt, néha - például az autópálya-programra - maga is csapolta volna a büdzsét, és most követeli az adócsökkentést. Az SZDSZ - gyanítjuk, a párt belső megosztottsága és az ennek következtében uralkodó káosz miatt - felelőtlenül és értelmetlenül beszél, nemcsak az ország gazdasági egyensúlya, de a saját szempontjából is. Ha Medgyessy nem segít kimászni nekik ebből a csávából, a maximum, amit elérhetnek, hogy kiveszik a minisztereiket a kormányból, majd kívülről támogatják Medgyessyt. Már ez is nagy hülyeség lenne: de a kormányválságot még kevesebb szavazójuk bocsátaná meg nekik.

És mi van a költségvetés egyensúlyáért manapság krokodilkönnyeket hullajtó Fidesszel? Egy évvel ezelőtt nyilván a szocialisták népszerűsége zavarta meg őket is. 'k is részesülni kívántak a nép szeretetéből (kedvenc időtöltésük ez), és azt mondták: én is adok, izé, adnék, sőt, én sokkal többet adnék, ha engem választottál volna (te hülye, te). Áder János akkoriban minduntalan az MSZP ígéreteinek a megvalósítását kérte számon a kormányon, tőle szokatlan szenvedéllyel. Hol azért dörögtek, mert további 50 milliárdot juttatnának a kis- és középvállalkozásoknak, hol az egyszerűsített vállalkozói adó jogosultsági körét szélesítették volna ki, hol azon sopánkodtak, hogy az ún. második száznapos program csak 65,4 milliárdot kóstál, és meg sem közelíti az első 172 milliárdos végösszegét. Orbán Viktor májusban egyenesen az MSZP-ígéretek megszavazására szólította föl híveit, mondván, a száznapos programból minden olyan intézkedést támogatnak, "amely támogatást és pénzt juttat az embereknek". A nagyobbik ellenzéki párt azóta sem változott: úgy kéri számon a takarékosságot a költségvetésen, hogy közben majd minden rétegnek újabb tízmilliárdokat követel. A Fidesz saját szavazataival is hozzájárult a jelenlegi helyzet kialakulásához: ehhez képest manapság a "Medgyessy-csomag", az átgondolatlan béremelések következményei miatt szörnyülködik etc., etc.

E mérsékelten vicces hazugságkavalkád sokkal többet árt a demokráciának, mint 25 Kulcsár Attila között 5 Tocsik, 6-8 Székely és 12 Várhegyi. Hisz mindenki tudta, miből mi következik. Nyilván az összes pártszékházban arra számítottak: egyre rövidebb a választópolgárok emlékezete, ha valamit hatásosan előadunk nekik ma, nyomban kihullik a fejükből az, amit ugyancsak hatásosan adtunk elő nekik tegnap. De ez rossz gondolat, és aki ezt gondolja, lenézi és megveti az embereket. A legrosszabb esetben előbb-utóbb tényleg sikerül elhitetnie velük azt, hogy a pénz az egy olyan dolog, hogy mindig van, csak valakik (a kommunisták, az Orbán család, a brókerek, a bankok, azok ott fönt stb.) elveszik, és aztán nem adják oda, mert inkább ellopják. Tudják, mit mondott Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető egy ízben a parlamentben a száznapos programról? Azt, hogy "a fedezetéül szolgáló pénzt az emberek teremtették elő. A kormánynak két választási lehetősége volt: vagy hazaviszi azt, vagy elosztja. Mi az utóbbit választottuk."

Az MSZP-nek, ha a Fidesz-kormányhoz hasonlóan nem a sikerpropagandában (a "kommunikációban") látná a hatékony kormányzás eszközét, hanem a választóiért érzett felelős magatartásban, a szigorításokról világosan és érthetően kellene beszélnie. Azzal, hogy gyermekközpontúsággal meg ilyen-olyan, újabb és újabb százmilliárdokat belengető programokkal próbál kábítani, a saját választói előtt járatja le magát. A koalíciós partner a maga módján ugyanezt teszi. De eddig még sosem fizetődött ki, ha egy párt tiszta hülyének nézte az embereket. A koalíciós pártoknak nem kéne elfelejteniük, hogy sokan épp azért szavaztak rájuk, mert ezt nem tűrték el.

Orbán Viktortól.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.