Publicisztika
A szabadság ára
A múlt héten kiürült a Long Kesh, a Maze, az a Belfast melletti börtön, ahol mind ez ideig az északír konfliktus fegyveres főszereplőit tárolták. Már amelyiket fülön csípték közülük. A republikánus (azaz katolikus, a tartomány Írországhoz csatolásáért gyilkoló) és lojalista (azaz protestáns, koronahű) elítéltek kiengedését általános lamentálás és fejvakarászás kísérte. Jó-e, szép-e ez így? Viszi-e előbbre ez a lépés az északír "békefolyamat" ügyét? És mi lenne e gesztus morális fundamentuma, amely nélkül a demokrácia közegében, mint tudjuk, minden hosszú távra kalkuláló politika merő önámítás, légvár, biztos kudarc?
Eszi? Nem eszi.
Az, hogy a Magyar Rádiónak a múlt csütörtöki kuratóriumi ülés után nem lesz új elnöke, nyilvánvaló volt mindazok számára, akik nem estek teljesen a fejük lágyára. (Lapunk például már múlt kedden ilyen tartalmú közlést indított el a nyomdagépek feltételezett tartózkodási helye felé.) A kuratórium csonka, kormánypárti elnöksége nyomja Kondor Katalint, ám a szavazáskor ez kevés lesz, hisz a kuratóriumban helyet foglaló 21 civil szervezet közül nem lesz 13, amely behajolna a kormánynak, ergo nem lesz meg a jelölt befutásához szükséges kétharmados többség.
Tokodi Jenő: Egészséget mindenkinek 2000-re
A szerző szakértő, nekikeseredett Fidesz-szavazó.
Harangozó István: Mielőtt szétrohad az ország (A zöld mozgalom Magyarországon)
A szerző újságíró, a Zöld Demokraták sajtócsoportjának vezetője.
Vissza a feladóhoz
Miközben egyre több ápolónő, műtőssegéd, altatóorvos küldi vissza a minisztériumnak az "egyszeri bérkiegészítésként" kapott húsz-harmincezer forintokat, Gógl Árpád a hétvégén megint megszólalt az egészségügyben dolgozóknak e célra elkülönített "15 milliárd" forintról. BAZ-megyéből üzente a miniszter, hogy a mondott összeg is jelzi: a kormány a szívén viseli az eü-dolgozók boldogulását, és a Pénzügyminisztérium nem is gondolta komolyan a vonatkozó tervszámokat a jövő évi költségvetésben (amelyek szerint nem lesz komolyan vehető béremelés az egészségügyben), és a miniszterelnök is szereti az eü-dolgozókat, hisz ő majdnem mindenkit szeret, és ez nem ígéret, hanem valóság, vagyis olyan izé, ami valóság lesz. Gógl a közszolgálati tévé A hét című műsorában azt is elismerte, hogy a "15 milliárd" forint esetében "kommunikációs hibát" vétett.
ők maguk
A zámolyi és csóri romák útban vannak Kanada felé, a Király utcaiak rövidesen, a zuglóiak már az utcán. Tizenkettő plusz tizennyolc plusz nyolc család, akikkel a Köztársaság változatos szintű és pártállású képviseleti intézményei nem bírtak mit kezdeni. A csóri polgármester miépesnek tűnik, a VII. kerületben és Zuglóban szocialista-szabaddemokrata koalíció irányít. Az érvek ennek megfelelően különböznek is, Csóron és Zámolyban a nettó rasszizmus, a fővárosban a tulajdon szentségének elve vezetett hasonló eredményekhez: cigány családok fedél nélkül maradtak. Az önkormányzatok szerint ez nem az ő gondjuk, és a fővárosra mutogatnak, a főváros a kormányra. A kormánykoalíció e tárgyban már megtette a magáét: parlamenti többsége előbb az önkényes lakásfoglalást társadalomra veszélyes cselekedetnek minősítette, és súlyosbította az érte kiszabható büntetést, majd az önkényesek kilakoltatásának elrendelését a bíróság hatásköréből az önkormányzati jegyzőébe utalta. Az utcára kerülőkről a dolgok jelenlegi állása szerint, mint utolsó instancia, a hajléktalanellátás hivatott gondoskodni.
Balaton (Sok hülyeséget terjesztenek)
Árakról, helyekről, csalásokról szólnak a mítoszok, de saját tapasztalatomból tudom, hogy egy egészen kevés józan ésszel plusz némi előrelátással minden csalódás elkerülhető, mert a Balatonon is érvényes a szabály, miszerint csak azt csapják be, akit lehet.
Szörfözés a tavon: Talpasok
Tavaly márciusban besokalltam, egyre inkább úgy tűnt, a meteorológusaink összevissza prognosztizálnak. Másnap viszont az ember sose emlékszik pontosan, melyik mit is mondott, ezért marad a homályos, sanda balsejtelem. Én azonban papírt és tollat ragadtam, és két hétig jegyzeteltem, majd összehasonlítottam az előrejelzést a ténylegesen bekövetkezett időjárással. Exkluzív tesztemet most először tárom a nyilvánosság elé.
Halmai Gábor: A velünk élő ügynöktörvény
A szerző alkotmányjogász, az Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ vezetője, a Fundamentum című folyóirat főszerkesztője.
Patt
Azt túlzás volna állítani, hogy a világ lélegzet-visszafojtva figyel: egy közel-keleti béketárgyalásnak az a dolga, hogy akadozzék, elvégre, legalábbis a felszínen, olyan kibékíthetetlen ellentétekről folyik, amelyek gyökere a Bibliában keresendő. Mit oldjon meg ezeken a kérdéseken három olyan politikai entitás, amelyek közül még a legrégebbi, az Egyesült Államok sincs sokkal több kétszáz évesnél, Izrael alig múlt ötven (a legszebb férfikor, ahogy mondani szokás), Palesztina pedig még meg sem született (a még szebb férfikor).
Meteo (Tök meleg van, de megígértem, hogy erről nem írok)
Mégpedig eskü alatt Csillag Jánosnak, de most mégis kénytelen vagyok erről értekezni önökkel, mivel a hőségnek számtalan társadalmi, gazdasági és pszichológiai vonzata van, melyeket megosztani édes kényszer und lehetőség ezeken a hasábokon.

