n
Elgondolkodtató viszont, hogy mit vettek le ebből az egészből a kormánypártok illetékesei, és hogy mi jut e kudarcról az eszükbe.
Először is a médiatörvény újabb, rituális meggyilkolása. Mivel ez rutineljárássá vált minden olyan esetben, amikor a politika közvetlenül próbál beavatkozni a közmédiumok működésébe, ezen már fel se kapnánk a fejünket; még akkor sem, ha ezúttal a civil szféra óvatos gyalázása is kihallatszott a szokásos brekegés mögül. (Pedig csak annyi történt, hogy a médiatörvény ama része, amely társadalmi kontroll alá próbálja helyezni a politikai szféra érdekérvényesítését, a törvény megalkotása óta talán először működőképesnek bizonyult. A civil szféra - rendben, ne soroljuk oda az MSZOSZ-t: de még őket leszámítva is tizenhárman szavaztak Kondor ellen - belengetett.)
Hanem.
Horváth Bélának, a kisgazdapárt frakciószóvivőjének legott az ugrik az agyába, hogy Orbán és Torgyán egyeztessen: Horváth Bélát nem zökkenti ki az a tény, hogy a rádió elnökének megválasztásához a törvény szerint egyikőjüknek sincs semmi köze. Mindegy, idejük van, tejük van, egyeztessenek. Ha Kádár ketten lett volna, ő is feszt egyeztetett volna magával.
Szadai Károly, a kuratórium fideszes elnöke még a választás előtt megpróbálja megdolgozni a civileket (legalábbis ezt állítja utána), vö. "elbeszélgetés"; aztán az elnökség előterjeszt egy jelöltet. Szadai ennek ellenére következetesen választásnak nevezi azt, ami történt, fej nélküli lovasként dacolva A magyar nyelv értelmező szótárának (Akadémiai Kiadó, Bp., 1962., VII. kötet) idevágó passzusával, miszerint: "választás: két v. több személy, dolog, tárgy, lehetőség közül egynek v. többnek vmely célból való kiszemelése, elkülönítése". Szadai továbbá "szakmainak" nevezi azt a jelöltet, akiről egy ország tudja, hogy "szakmai" reputációját a miniszterelnökkel szerda reggelenként folytatott csőrözés alapozta meg; a hülyének nézett civilekről pedig azt állítja, hogy - vele, az effektíve pártpolitikussal szemben! - "politikai" döntést hoztak.
Persze a baj nem is az, hogy Szadai pont úgy beszél, mint a Hazafias Népfront valamely liberális funkcionáriusa a nyolcvanas évek közepén. Az igazi baj az lenne, ha erről ő már nem is tudna.
