Tartalom

MaNcs, XII. évf. 31. szám, (2000.07.27.) (2000-07-27)

Egotrip

Egotrip

Podmaniczky Szilárd: Déli verő (A végső megoldás: ellenanya)

Életemben először tizenhat éves koromban találtam szemüveget. Mondanom se kell, nagyon meglepett. Valami építőtáborban dolgoztam Pécsen vagy Pécs mellett, egy bölcsődét töltöttünk föl homokkal. Azt mondták, bölcsőde lesz, a földföltöltéskor még csak ilyen nagy betoncölöpök álltak, rajta betongerendák, de mondták, hogy ősszel itt már sivítozni fognak a gyerekek. Hogy miért, azt nem mondták, mi csak töltsük föl szépen homokkal az egészet, és akkor majd nemsokára jöhetnek a bölcsődések sivítani. Minden lapát homoknak utánanéztem, jól megnéztem, hogy hova dobom, hogy pontosan emlékezzek, mi fölött fognak sivítozni a bölcsődések. Lehet, hogy most van egy olvasó, aki akkor ősszel ott sivítozott a lapát földem fölött. Nagyon romantikus.

Egotrip

Sajó László: öt és feles (Nap sütötte [Zanziksz])

[Miért, hogy az ember (én) megérkezvén a nyaralásba, le se pakol, elindul szuvenírest keresni, megveszi az összes képeslapokat az összes szeretteinek, megírandó. Vettem én is, egyet, próbálom teleírni.]

Para

Egotrip

Kovács Imre: én

No most. Hátsó szándék. És akkor ülünk a tévé előtt, Erzsi meg én, látjuk a fátumot, a klasszikus faktuális ingoványt, legelészünk az információs mezőn, nyaljuk fel a tényeket, napunk van, kitöltött életünk reggelig. Nézem a tévét, vázolom a valót, megveszekedett napok a hetek és hónapok tengerén, belém és még más államok, a nagyobbik testvér háta mögött, meg Isten, no persze, letelik az életfogytig, bekereteződik a képtelenség, látom, enyim. TvE, valami spanyol adó, csak nehogy katalán legyen, de mindegy, bikaviadalt adnak, tétova pikadorok, ahogy szúrnak bénán a púpba.

Publicisztika

Publicisztika

A szabadság ára

A múlt héten kiürült a Long Kesh, a Maze, az a Belfast melletti börtön, ahol mind ez ideig az északír konfliktus fegyveres főszereplőit tárolták. Már amelyiket fülön csípték közülük. A republikánus (azaz katolikus, a tartomány Írországhoz csatolásáért gyilkoló) és lojalista (azaz protestáns, koronahű) elítéltek kiengedését általános lamentálás és fejvakarászás kísérte. Jó-e, szép-e ez így? Viszi-e előbbre ez a lépés az északír "békefolyamat" ügyét? És mi lenne e gesztus morális fundamentuma, amely nélkül a demokrácia közegében, mint tudjuk, minden hosszú távra kalkuláló politika merő önámítás, légvár, biztos kudarc?

Publicisztika

Eszi? Nem eszi.

Az, hogy a Magyar Rádiónak a múlt csütörtöki kuratóriumi ülés után nem lesz új elnöke, nyilvánvaló volt mindazok számára, akik nem estek teljesen a fejük lágyára. (Lapunk például már múlt kedden ilyen tartalmú közlést indított el a nyomdagépek feltételezett tartózkodási helye felé.) A kuratórium csonka, kormánypárti elnöksége nyomja Kondor Katalint, ám a szavazáskor ez kevés lesz, hisz a kuratóriumban helyet foglaló 21 civil szervezet közül nem lesz 13, amely behajolna a kormánynak, ergo nem lesz meg a jelölt befutásához szükséges kétharmados többség.

Belpol

Belpol

Kulturális hírek

BOURGeOIS-OPPENHEIM-WEBERMég néhány napig, augusztus 6-ig láthatók a Kiscelli Múzeumban Louise Bourgeois, Meret Oppenheim és Ilse Weber rajzai és papírmunkái a svájci Aargauer Kunsthalle és a Pro Helvetia közreműködésével létrejött kiállításon. Nincs rá bizonyíték, hogy már az 1930-as évek Párizsában is találkoztak, noha találkozhattak volna, de műveik révén itt és most, idős korukban, Budapesten mindenesetre keresztezték egymást útjaik.ÚJDONSÁGOK HENDRIXT´L Jimi Hendrix halálának 30.

Belpol

Cyber hírek

Bedokkolt a ZvezdaA Space.com magyar idő szerint múlt szerdán hajnalban élőben közvetítette a weben, amint a Nemzetközi Ûrállomás (ISS) automatikusan, fennakadás nélkül összekapcsolódott a július 12-én felbocsátott Zvezda modullal. A Zvezda és az űrállomás 352 kilométer magasságban, Közép-Ázsia felett csatlakozott egymáshoz háromnegyed háromkor.

Belpol

Magyar foci és pénz: Forrásoldal

A futballstadionok rekonstrukciójára szánt 8,3 milliárd forintos Profiliga-kötvények "jelentős részét" a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) fogja lejegyezni idei, mindösszesen 32 milliárd forintos tőkeemeléséből. Pénz tehát lesz a futballreformra, s a Demján Sándor vezette új profi alszövetség végigvitte a bajnoki rendszer átalakítását is. Igaz, a politikai támogatást Orbán Viktor listák elkészültéhez kötötte: tudni akarja a miniszterelnök, kik a futball környéki gyanús vállalkozók.

Belpol

Nemzeti Földalap: Rögrovás

Nyár ide, nyár oda, a kormánypártok már készülnek az őszi szezonra: ezúttal a Nemzeti Földalap témája került elő, melynek ügyében, mint az köztudomású, még véletlenül sem értenek egyet a szövetségesek. Ennek megfelelően koncepció is van háromféle; Orbán Viktor és Torgyán József e hétre tervezett találkozója után az is eldől tán, melyik lesz a nyerő. Már ha egyáltalán találkoznak.

Belpol

Drogellenes ENSZ-világnap és a BRFK: A tű oka

Az ENSZ 2000-es kábítószer-ellenes világnapjára június végén a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egy kiállítás szervezésével hívta fel a figyelmet. A Nyugati téri aluljáróban fényképeket és koporsókat láthattak az érdeklődők, valamint a helyszínen és a sajtón keresztül is tájékoztatást lehetett kapni a BRFK új, ingyenesen hívható telefonszámáról.

Külpol

Külpol

Békeesélyek Camp David után: Távol és mégis oly közel

Amikor hétfő délelőtt, a második szavazási fordulóban nem Simon Pereszt, hanem a nemzetközi szinten alig ismert Mose Kacavot választotta Izrael új államfőjévé a knesszet, néhány órán át komolyan el lehetett játszani a gondolattal: hátha új választások kiírásával sikerül rábírniuk Arafatot a zsidó állam politikusainak a független Palesztina kikiáltásának újabb elhalasztására. A délutáni bizalmi szavazás azonban mégsem buktatta meg Ehud Barak kormányát, miután a képviselők közül néhányan tartózkodtak, mások meg kilopództak az ülésteremből. Minden esély megvan tehát arra, hogy mégiscsak folytatódik, ami Camp Davidben a múlt héten félbemaradt.

Könyv

Könyv

Szabad Színházak X. Nemzetközi Találkozója: örvényes szabadság

Ha jól számolom, már negyedszer történik meg, kedves olvasó, hogy van szerencsém beszámolhatni a szegedi Szabad Színházak Találkozójáról - ezúttal a tizedikről -, és hogy te erre nem emlékszel, hiszen két ilyen fesztivál között annyi minden történik veled (ősz, tél, tavasz, ki tudja, mi még), ebből nemcsak az következik, hogy a) szerintem rosszul élsz, és elveszel a felesleges részletekben (tél, tavasz stb.), hanem az is, hogy b) negyedszer beszámolót írni ugyanarról az eseményről még akkor is unalmas feladat, ha - jön végre a lényeg - maga a fesztivál csöppet sem az. Sőt. Jó. Tök jó.

Könyv

Kultikus vesztesek (Jáchym Topol: Angyal)

Jáchym Topol a szerkesztő hátoldali jegyzete szerint a kortárs cseh irodalom szinte kultikus jelensége, ami önmagában véve is nagy kedvet csinál az olvasáshoz, elvégre a cseh irodalomról rögtön az jut az eszünkbe, hogy a csehek is szívesen ugrálnak a "kis nép - nagy irodalom" szlogenjével a zakójukon, ahogyan az összes kákáeurópai nép fiai is, leszámítva talán a vendeket és a szorbokat. Az efféle "kultikus jelenség" típusú felvezetés ugyanakkor rögtön el is ijeszt bennünket az olvasástól, mert Hasek, Skvorecky`, Hrabal, Kundera után el sem tudjuk képzelni, mit is jelenthet mindez: hogy a szerző menő pasas, a (cseh) irodalom Brad Pittje, aki a lagzijára egy milkát szór el, vagy hogy a regény milliós példányszámban fogyott el (de ezerben mindenképp), esetleg amiatt, mert a régi nagyok hagyományát folytatva ő is valamelyik prágai kocsmában emelgeti naphosszat a söröskriglit, és hamisítatlan beszélgetőember. Az Angyal elolvasása után viszont már nem nehéz kiókumlálnunk, hogy a "kultikus" kifejezés felhozása - teljesen téves módon - inkább a témára vonatkozik, a regény főhőse ugyanis régi drogos, s mint ilyen virtuális és valós "utazásokat" tesz a (")valóságban(").

Film

Film

D´ERROR: Fantázia a vásárcsarnokokban

reklámozás és igazságtalan előnyteremtés veszélye nélkül nevesítve nem szólhatok, viszont azt sem állíthatom, hogy mondjuk a Szenkó Tréd ürögi csarnokában gyönyörködöm a kannás borokra hulló szűrt napfényben; tetővilágítás, ismerj magadra, menj. Nem. Egy kisebb vagy egy nagyobb vásárcsarnok, ha ellenállt a szupermarketesedésnek, és ha még mindig ott tart valaki, hogy vadászhat akciós termékre, olcsóbb árra, megfizethető neki még az ötforintos erőspaprika, vagy műanyag tányéron ráadásul húszat kap egy hatvanasért, avagy félpótkávé-keveréket tud még kikotorni valami alagsori polcról, netán a karzati büfében elébe teszik már a deci száraz fehér bort... vagyis ha játszhatja még azt a kéjes pajkoskodósdit, melynek jegyében szinte megörülünk, hogy ötezressel indul a világ, ezressel alig - csekély faldarabnyi sajt háromszáz, félliteres tejföl száznyolcvan, a liter bor is (és mi az!) kétszáz, s még milyen akkor, a pogácsa hatvan, nem folytatom. Éltem (s Londonban) 1994-ben még napi kétszáz forintból. És ha hétfőtől péntekig gombát eszem, akkor is csak a prézli vagy hagyma vagy fűszerpénzt (netán a tejfölét, az erős paprikáét! de ez szóismétlés, rendes író kerüli) kell hozzácsapnom, és londonias az összeg. Vagyis egyelőre megvagyunk, de vannak, akik még sebesebben kavarulnak a bajba. Mindegy, az életnek és az írásnak ez a kegyetlensége: vendéglők attól még kénytelenek reklámozni magukat, mert Rupliföldön tízezrek halnak éhen - különben ők is éhen halnának.

Zene

Zene

A 63-as úton (Csallóközi Kiskönyvtár)

A múlt héten - kk - elutazott. Egy visszhang hátrahagyásával, a bayreuthi híres játékokat élvezni. Irigylem kákát. Nem is Bay-reuthért, akkorát nagyon régen gondoltam, de már magáért az útért, annak egy kicsi, nagyon is körülírható szeletéért. Utazóm, - kk - megfontolt, ráadásul lehetőségeiben némileg korlátozott, ám nagyralátó férfiú (vö. Bayreuth plusz üzemanyagárak úgy hazai, mint nemzetközi szinten). Mindezekre figyelemmel a búcsúkor voltam bátor figyelmébe ajánlani egy általam financiálisan kedvezőnek vélt lehetőséget.

Lélek

Lélek

I love Hungary: A szabadság fantomja

Elindultunk. A két kisméretű gyermek otthon maradt, kicsit törölgetjük szemünk sarkából a könnyet, hogy hogyan leszünk nélkülük, hogyan lesznek nélkülünk a nagymamánál. Három éve nem voltunk sehol, ez az ára annak, ha az ember családja hirtelen szaporodik. Ketten fogunk elutazni, nem lesz szaros pelenka, éjszakai fogzás, tízszeri felkelés, aki tudja, mi ez, az tudja, aki meg nem tudja, annak hiába magyarázni, hogy mi a két gyerek. És persze dolgozni sem fogunk, nem lesz más, csak havaj: Porto, kerek öt napig.

Lélek

Ajánlott küldemény: Tisztelt Belügyminiszter úr!

Feleségemet 1998. december 13-án éjszaka egy V. kerületi étteremben kirabolták. Elvitték a táskáját, benne a személyi igazolvánnyal, jogosítvánnyal, a gépkocsi forgalmi engedélyével, folyószámlánk bankkártyájával és az egyebekkel. Még abban az órában ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, amiről jegyzőkönyv készült. Amint később arról is, hogy még azon az éjszakán az egyik áruházlánc boltjában megtakarított pénzünket hiánytalanul levásárolták. Azaz kifosztottak bennünket.

Tranzit
Tudomány

Tudomány

Nagyvárosi természetbúvár: Bodobács

Hívják verőköltő poloskának, tűzoltó bogárnak, suszterbogárnak, pyrrhocoris apterusnak, de a legtalálóbb népi elnevezés: baszóbogár. Mert verni, költeni, tüzet oltani vagy cipőt javítani aligha látta valaki. A bodobácsok kora nyári orgiái viszont valamennyiünket elgondolkoztattak már, hol húzódik a szexuális teljesítőképesség határa.

Sport

Sport

Barlangászat: Mágikus utazás

A barlang szakrális hely, Gaia mágikus altemploma téren és időn kívül. A sokfelé ágazó, szűk járatok labirintusában hamar elveszítjük tájékozódó képességünket, a tökéletes csend és sötétség kikapcsolja a biológiai órát, társainktól néhány lépéssel lemaradva pedig olyan egyedül maradunk, amennyire a magasban talán csak a nyolcezer méteres álomhatár felett lehet.