Publicisztika

Sodródó gát

Végre megoldódott, gondolhatta a felületes hírolvasó, amikor nyár elején megjelent a sajtóban a hír: a Római-partra tervezett árvízvédelem kialakításával megbízott szakmai testület szerint jó megoldás lehet a kerítések vonalába telepített védmű. Így nem kell tönkretenni a Rómait a korábban tervezett, évek óta óriási civil, illetve szakmai felháborodást keltő, közvetlenül a partra épített betonmonstrumra emelt mobilgáttal. Elvégre biztonságos megoldás lehet az is, ha a partra néző ingatlanok kerítésvonalában épül meg az első számú árvízvédelmi vonal. A partvédő civilek július végén megjelent Hello Római című kiadványából azonban kiderült, hogy ez sem az, aminek látszik.
  • Götz Eszter
  • 2018. szeptember 23.

Vérzése tanú

Bár (még mindig?) nincs új, a kormány(fő) által elfogadott egészségügyi program, néhány részlet már tisztul. Az elemzéshez az új emberminiszter, Kásler Miklós körüli történéseket, a Magyar Nemzeti Bank 180 felzárkóztatási pontját, a 2019-es költségvetés tervezetét, valamint Domokos Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének a mondásait használom.
  • Kincses Gyula
  • 2018. szeptember 16.

Réz Pál és a „kultúrharc”

Kányádi Sándor egyszer elmesélte a Holmi szerkesztőségében (ami Réz Pál lakása volt), hogy Csurka Istvánnal beszélgetve hirtelen rossz sejtelme támadt, és megkérdezte: – Mondd, Pista, szerinted hány román él Erdélyben? – Nem tudom – hangzott a válasz –, talán egymillió?
  • Radnóti Sándor
  • 2018. szeptember 16.

Itt emberszabóság nyílik

Genomszerkesztés és az emberi reprodukció címmel tette közzé jelentését július 17-én az angliai Nuffield Council on Bioethics (a szervezetről lásd keretes anyagunkat). Az ügy jelentőségét mutatja, hogy két éven belül már másodszor foglalkozott vele e neves testület. Az első, 2016-os munkájuk a génszerkesztés fogalmát, technikáit és a vele összefüggő alapvető társadalmi, etikai kérdéseket taglalta.
  • Sándor Judit
  • 2018. szeptember 2.

Nyerőgéplélek

Nehéz megtippelni, ki mennyit nyert ezzel a világbajnoksággal. Vajon a most rivaldafényben fürdőző politikusoknak hajt-e hasznot a közeljövőben a siker?

Ne zavarjuk a vetítést!

A kormány nevében Trócsányi László igazságügyi miniszter június 26-án nyújtotta be az Országgyűlésnek a magánélet védelméről szóló törvényjavaslatot, amely arról intézkedik, hogy az „állam tiszteletben tartja és védi az egyén magánéletét, családi otthonát és a kapcsolattartását” (T/706.).
  • Nádori Péter
  • 2018. augusztus 12.