Mindig van mélyebb a mélynél, de az orvosi ellátás tekintetében elképzelhetetlen ennél sanyarúbb helyzet

  • Haskó László
  • 2018. szeptember 9.

Publicisztika

Most (még, kifelé) nyitva vannak a határok, miért maradna bárki?

Mi, „egészségügyi okostojások” legalább negyven éve fenyegetjük aktuális kormányainkat azzal, hogy ha sürgősen nem tesznek valami nagyon jót, akkor a betegellátás rövid időn belül össze fog omlani. Hozzá szoktuk tenni, hogy az összeomlás nem lesz látványos, mert a fehér hadsereg egyszerű katonái mindig meg fogják állni a helyüket. Ez a (sajnos, tévesnek bizonyult) nézet nem változott meg 2010-ben sem, amikor a populista hatalomátvétel megtörtént. Sőt, az orvostársadalom és az okostojások többsége bizalmat szavazott annak a társaságnak, amely hatalomra jutását éppen az akkor zajló, erősen szükséges és régóta esedékes egészségügyi reformkísérlet megtorpedózásának köszönhette. A 300 forintos vizitdíj ellen indítottak népszavazást azok, akiknek zsebébe tizedmásodpercenként folyt és folyik be ennyi a kórházak és rendelők előtt parkoló gépkocsik tulajdonosaitól. Szóval, hozzáértő elfogulatlanok számára nem volt remény.

Az ellátó hálózat visszaállamosítása és az Országos Egészségpénztár megszüntetése után már csak a bolond bízhatott javulásban.

Azt azonban még a legkritikusabbak sem gondolták, hogy a zuhanás ilyen hirtelen következik be. Azt szeretném ugyanis mondani, hogy bekövetkezett. Orbán vezér uralkodása megtanított minket arra, hogy mindig van mélyebb a mélynél, de az orvosi ellátás tekintetében elképzelhetetlen az ennél is sanyarúbb helyzetbe jutás. Nem szánom vigasznak, de ezek az önző, minden jóra tehetségtelen fiúk képesek az elképzelhetetlent is bevállalni. Remélem – de biztos nem vagyok benne –, hogy most nem fogják.

Az egészségügyi dolgozókat teljességgel elhagyták az érdekképviseletükre hivatott szervezetek.

Ugyanolyan arcátlanul álltak be a kormány szolgálatába, mint elődeik az átkos régi világban. Akkor is egyetlen menekülés volt: a disszidálás. Most (még, kifelé) nyitva vannak a határok, miért maradna bárki? Azért, hogy dolgozzon orrvérzésig, és filléreskedjenek vele a túlóra-kifizetéssel? Vagy azért, hogy tűrje a betegek – nem ritkán tettlegességig fajuló – türelmetlenségét? Vagy azt, hogy a piszkos-gennyes munkaruháját otthon kelljen rendbe hoznia?

A kormányfő, ha még kicsit is érdekli a valóság, csak egy dolgot tehet: fölemeli a fizetéseket. Nem kicsit, nagyon! Hogy a teljesen torz finanszírozási rendszer és az elviselhetetlenül elavult struktúra ellenére ne meneküljenek el a magyar dolgozók, ahhoz legalább ötszörös pénz kell, s az is lehet, hogy előbb-utóbb euróban, és nem a vészesen inflálódó nemzeti valutában.

Van persze még egy gyors megoldás. Nagy kapukat kell építeni a déli kerítésre, és kiírni: Orvosok és ápolók welcome! Kereszténység hiánya nem akadály!

A szerző sebész.

 


Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.