Most (még, kifelé) nyitva vannak a határok, miért maradna bárki?

Mi, „egészségügyi okostojások” legalább negyven éve fenyegetjük aktuális kormányainkat azzal, hogy ha sürgősen nem tesznek valami nagyon jót, akkor a betegellátás rövid időn belül össze fog omlani. Hozzá szoktuk tenni, hogy az összeomlás nem lesz látványos, mert a fehér hadsereg egyszerű katonái mindig meg fogják állni a helyüket. Ez a (sajnos, tévesnek bizonyult) nézet nem változott meg 2010-ben sem, amikor a populista hatalomátvétel megtörtént. Sőt, az orvostársadalom és az okostojások többsége bizalmat szavazott annak a társaságnak, amely hatalomra jutását éppen az akkor zajló, erősen szükséges és régóta esedékes egészségügyi reformkísérlet megtorpedózásának köszönhette. A 300 forintos vizitdíj ellen indítottak népszavazást azok, akiknek zsebébe tizedmásodpercenként folyt és folyik be ennyi a kórházak és rendelők előtt parkoló gépkocsik tulajdonosaitól. Szóval, hozzáértő elfogulatlanok számára nem volt remény.

Az ellátó hálózat visszaállamosítása és az Országos Egészségpénztár megszüntetése után már csak a bolond bízhatott javulásban.

Azt azonban még a legkritikusabbak sem gondolták, hogy a zuhanás ilyen hirtelen következik be. Azt szeretném ugyanis mondani, hogy bekövetkezett. Orbán vezér uralkodása megtanított minket arra, hogy mindig van mélyebb a mélynél, de az orvosi ellátás tekintetében elképzelhetetlen az ennél is sanyarúbb helyzetbe jutás. Nem szánom vigasznak, de ezek az önző, minden jóra tehetségtelen fiúk képesek az elképzelhetetlent is bevállalni. Remélem – de biztos nem vagyok benne –, hogy most nem fogják.

Az egészségügyi dolgozókat teljességgel elhagyták az érdekképviseletükre hivatott szervezetek.

Ugyanolyan arcátlanul álltak be a kormány szolgálatába, mint elődeik az átkos régi világban. Akkor is egyetlen menekülés volt: a disszidálás. Most (még, kifelé) nyitva vannak a határok, miért maradna bárki? Azért, hogy dolgozzon orrvérzésig, és filléreskedjenek vele a túlóra-kifizetéssel? Vagy azért, hogy tűrje a betegek – nem ritkán tettlegességig fajuló – türelmetlenségét? Vagy azt, hogy a piszkos-gennyes munkaruháját otthon kelljen rendbe hoznia?

A kormányfő, ha még kicsit is érdekli a valóság, csak egy dolgot tehet: fölemeli a fizetéseket. Nem kicsit, nagyon! Hogy a teljesen torz finanszírozási rendszer és az elviselhetetlenül elavult struktúra ellenére ne meneküljenek el a magyar dolgozók, ahhoz legalább ötszörös pénz kell, s az is lehet, hogy előbb-utóbb euróban, és nem a vészesen inflálódó nemzeti valutában.

Van persze még egy gyors megoldás. Nagy kapukat kell építeni a déli kerítésre, és kiírni: Orvosok és ápolók welcome! Kereszténység hiánya nem akadály!

A szerző sebész.