Gerő András

Tévedések és eltérések – Viszontválasz Karsai Lászlónak

  • Gerő András
  • 2014. november 30.

Publicisztika

A felülről megosztott felelősség c. írásomban (Magyar Narancs, 2014. október 9.) elemeztem azokat a furcsaságokat, amelyek a Sorsok Háza ügyében a kormány és a Mazsihisz viszonyát jellemzik, egyben kitértem arra is, hogy mi az én személyes hozzáállásom és tapasztalatom a Sorsok Háza esetében. Válaszcikket Karsai László írt (A történész felelőssége, 2014. október 23.), jóllehet ő írásomnak nem volt címzettje; neve elő sem fordult a cikkben. Gondolom, azért reflektált, mert ő – 2014 januárjától a nyilvánosság számára is tudottan – a Mazsihisz tanácsadójaként tevékenykedik.

Tévedések

Örömmel vettem tudomásul, hogy Karsai nem vitatja cikkem alapvető állításait, így azt sem, hogy a Mazsihisz vallási szervezet, és mint ilyen, nincs kompetenciája holokauszt-reprezentációk létrehozását illetően. Ugyanakkor az volt a benyomásom: nem érzi át azt a minőségi különbséget, ami aközött van, hogy egy állami projekt esetében egy vallási szervezet véleményét meghallgassák (amivel mélyen egyetértek), vagy pedig a miniszter – legalábbis a verbális kijelentés szintjén – vétójogot biztosítson az adott egyház számára.

A demokratikus választásokon hatalomra került kormány illetékes minisztere bárkit kinevezhet egy állami projekt vezetőjének, akit erre méltónak talál – még akkor is, ha ez egyeseknek nem tetszik. Joga van hozzá, és viseli érte a politikai felelősséget. Ettől minőségileg eltérő eset az, ha a miniszter felülírja az állam és egyház szétválasztásának elvét tartalmazó alaptörvényt. A Mazsihisznek mint egyháznak adott vétójog ezt jelentené. Ehhez a miniszternek nincs joga, mert senki nem helyezheti önmagát az alkotmány fölé. A problémát már csak azért sem érdemes bagatellizálni, mert a szándék az illiberális demokrácia politikai gyakorlataként is értelmezhető. A Mazsihisz helyesen tenné, ha nem élne ezzel a lehetőséggel, mert lehet, hogy az állam és egyház szétválasztását megkérdőjelező politikai gyakorlat ma kedvező neki, de holnap nagyon rossz következményekkel is járhat. Most szólok: a gyümölcs mérgezett, nem szabad elfogadni.

Szeretném a válaszcikk szerzőjének néhány tévedését is helyreigazítani. Ő azt mondja, hogy a Mazsihisz vezetői – szemben az én állításommal – a mai napig semmiféle érdemi tájékoztatást nem kaptak arról, hogy miről is fog szólni a Sorsok Háza állandó kiállítása. A 2014. július 28-án tartott megbeszélésen ott ült – többek között – a Mazsihisz elnöke és a szakértőként jelen lévő Toronyi Zsuzsa, valamint az IHRA, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség elnöke és főtitkára, továbbá az általuk hozott nemzetközi holokauszt-szakértő is. Az egyeztetésről filmfelvétel készült. Ezen Heisler András, a Mazsihisz elnöke ezt mondja: „…egy nagyon határozott koncepció van a kiállításra vonatkozóan. Tehát amiket itt láttunk, azok már nem elnagyolt elképzelések, hanem egy nagyon határozott, precíz koncepció.” Nem csoda, hogy Heisler így vélekedett, hiszen a projektet vezető Schmidt Mária részletes, háromnegyed órás tájékoztatást adott a koncepciót illetően. Egyértelmű tévedésként minősíthető Karsai azon állítása, miszerint sem a szervezetek, sem szakértőik nem kaptak tájékoztatást. Nagy és alaptalan magabiztosságra vall, hogy ezért hazugsággal vádol.

Karsai megállapítja, hogy cikkemben az IHRA-ról nem írtam. Azért jártam el így, mert az IHRA nem nemzetközi zsidó szervezet, hanem a holokauszt emlékezetének fenntartásában érdekelt államok szerveződése. Nem nekik akart a miniszter vétójogot adni, hanem a nemzetközi és hazai zsidó szervezeteknek. Az IHRA képviselőivel egyébként először 2014. június 19-én, majd a már említett július 28-i egyeztetésen találkoztam. Konstruktívak voltak, s megegyezés született arról, hogy nemzetközi szakértőket javasolnak az oktatási projekt, majd a kiállítás számára. A javaslatuk teljes nyitottságra talált. Sajnos mostanáig (2014. október végéig) nem találtak módot arra, hogy a szakértők neveit elküldjék.

A válaszcikk szerzője téved, amikor Schmidt Máriának tulajdonítja a jogosan zátonyra futott 1999-es auschwitzi kiállítás tervezetét. A kiállítás forgatókönyvét ugyanis Ihász István muzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum főosztályvezetője írta. Az általa felkért három szakértő egyike volt Schmidt Mária, Schweitzer József főrabbi és Stark Tamás mellett. Schmidt Mária nevéhez kötődik viszont – és erről Karsai nem ejt szót – a 2004-ben Hódmezővásárhelyen, két évvel a budapesti Páva utcai kiállítás előtt megnyitott állandó holokausztkiál­lítás, amely a „Magyar tragédia 1944” címet viseli. Vélhetőleg ez volt az egyik oka annak, hogy Lázár János, az egykori hódmezővásárhelyi polgármester, mai miniszter rábízta a Sorsok Házát.

Eltérések

Mint azt eredeti cikkemben jeleztem, nem osztom a történészek azon részének véleményét, akik a holokauszt problémáját és reprezentációját kizárólag szakkérdésnek kezelik. Én úgy gondolom, hogy a holokauszt az európai kultúra talán legnagyobb tragédiája, s éppen ezért – miközben nagyon fontos, hogy eseménytörténetével tisztában legyünk – sokakat foglalkoztat és kényszerít értelmezésre. Számtalan olyan keresztény és zsidó tudatú értelmiségiről tudunk, aki – adott esetben már a fogalom megszületése előtt – értette a holokausztot, vagy kísérletet tett a megértésére. Csak a példa­szerű felsorolás kedvéért néhány név: Tadeusz Borowski, Vaszilij Grosszman, Primo Lévi, Steven Spielberg, Daša Drndić, Pilinszky János, Ember Mária, Kertész Imre, Szabó István. Ők sose vizsgálták, hogy hány vagon ment hova, mit mondott az egyik náci a másiknak a wannsee-i konferencián, vagy hogy ki gyártotta a krematóriumokat. Értették a holokausztot. Értették, hogy a gonosz miként mozdul meg az emberben, tudták és tudják, hogy érzelmileg mi mit jelent. Képesek voltak értelmezni, sőt, ábrázolni is a tragédiát. A holokausztnak a megfoghatón túli spiritualitását és szakralitását is érzékelték. Valószínű, ez az a kérdéskör, amit Karsai „zavarosnak” tart, de ez nem az én, hanem az ő gondolkodásának a problémája. Messzemenően nem értek egyet a válaszcikk szerzője által vallott „szakértő”-felfogással. Nem állja ki az értelmiségi világ próbáját, de ami fontosabb, gettósítani akarja a holokausztot. Úgy véli, hogy a holokauszt csak azoké, akik pontosan feltérképezték, hogy hol, mikor, hány zsidót hogyan öltek meg. A holokauszt eseménytörténetének ismerete és kutatása nem egyenlő a holokauszt értelmezésével és bemutatásával.

Karsai azt sem érti, hogy én miért tudok együtt dolgozni az általa „ördögösített” Schmidt Máriával. Életem során sokféle emberrel dolgoztam együtt. Az együttműködést soha nem „törzsi” logikában gondoltam el, s még csak nem is annak bolsevik változatában, miszerint elvtárs csak elvtárssal működhet együtt. Munkakapcsolataim mindig meghatározott célra irányultak, s minőségüket az döntötte el, hogy a szociabilitás tekintetében együtt lehet-e működni, illetve, hogy a munka fő kérdéseiben egyet tudunk-e érteni. Számomra az együttműködés soha nem volt érzelmi kérdés. Az már csak ráadás, ha a kooperáción belül baráti a hangnem. A professzionális szakmai etika ugyanis általában nem tűri az érzelmeket. Ám ennek része az is, hogy kölcsönösen figyelembe vegyük egymás véleményét, azaz tiszteljük egymást, és képesek legyünk adott esetben kompromisszumokat kötni. Szerintem a normális az, hogy emberek egyazon cél érdekében eltérő nézeteik ellenére is képesek együttműködni. Abnormális, ha nem ezt tartjuk helyénvalónak.

Karsai utal arra, hogy példának okáért a Szabadság téri emlékmű vagy éppen a Horthy-korszak értékelését illetően markáns és artikulált különbségek állnak fenn Schmidt Mária és köztem. Az eltérő nézetek sorát most szaporítanám. Szemben Schmidt Máriával, én úgy gondolom: a Sorsok Háza koncepciója megérett arra, hogy a nagy nyilvánosság megismerje. Ő ezt még nem akarja. Én azt hiszem, ez a koncepció már van annyira kiérlelt és att­raktív ahhoz, hogy az adófizetők megtudhassák: mire költik az ő pénzüket.

Nem azért érzem ezt fontosnak, hogy Karsai László megismerje, és tessék is neki a kiállítás koncepciója. Borítékolható, hogy nem fog neki tetszeni, hiszen ő 2014 januárjában Schmidt Máriát egy mondaton belül nevezte holokauszttagadónak és hasonlította egy nyilvános ház vezetőjéhez. Ezeknek a kijelenté­sek­nek – a személyes sértegetésen túl – semmiféle alapjuk nem volt, és nincs. Úgy tűnik, Karsait eluralták indulatai, érzelmei. Ez a hang az, amivel valaki ki tudja zárni magát a párbeszédből. A diskurzust a magam részéről lezártnak tekintem.

Neked ajánljuk

Elszáll az Orion

„A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát” – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria beharangozójában, ami alapján az intézmény nyári tárlata éppúgy lehet két­élű nosztalgiával átszőtt szemfényvesztés, mint az urbanizáció kelléktárának tételes feldolgozása történelmi tanulságokkal.

Zuhanástörténetek

„A Felfelé zuhanásban Kadarkai Endre a magyar popkulturális ikonok történeteit járja körül, akiknek életútja valamilyen tragikus fordulat kapcsán mélyzuhanást vett” – halljuk a nemrégiben indult riportsorozat bevezetőjében. Ígéretes felütés, de rejt magában rizikót. Rögtön a kérdés: mit is jelent egyáltalán az, hogy valaki „magyar popkulturális ikon”?

Élet, nagyság

Rengeteg kraft, nyitottság és bátorság van a szakmában, még a bérletrendszerben működő vidéki kő bábszínházakban is. Ám az erős mezőnyben is kiemelkedő volt a Free­szfe két előadása a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozóján, a nyolcéves kortól ajánlott A halhatatlanságra vágyó királyfi és a leginkább felnőtteknek, esetleg középiskolásoknak szánt Mundstock úr.

Az akasztott ember égő háza

Magyarországon a katolikus papság minden évben, Szent Miklós napján felszenteli a pálinkát. Magyarországon a miniszterelnök úgy akar újabb szavazókat felcsípni, hogy pálinkázós fotókat publikál magáról. A pálinka hungarikum, a hungarikum meg valamiféle pecsét, mely azt hivatott garantálni, hogy az illető produktum a földi javak legkiválóbbika, amelyet csak nekünk teremtett nagy jókedviben a szent atyaúristen.

Lendületből

Vasárnap több mint 50 településen pótolták a veszélyhelyzet miatt elmaradt időközi önkormányzati választásokat. Összesen 74 különböző választást tartottak, számos helyen ugyanis párhuzamosan lehetett voksolni polgármesterjelöltekre és egyéni képviselőjelöltekre. A választások többsége pártpolitikai szempontból érdektelen volt, mert csak független jelöltek indultak. Ahol viszont versenybe szálltak a pártok, ott elég egyértelmű kép rajzolódott ki az ellenzék folytatódó vesszőfutásáról és a Fidesz egyre nyomasztóbb fölényéről.

Jogfosztás után

Az amerikai legfelsőbb bíróság döntésével egyik napról a másikra illegálissá vált az abortusz jó néhány tagállamban, rövidesen pedig akár az államok felében lehet tiltott vagy erősen korlátozott ez a jog. Sokan attól félnek, hogy ez csak a kezdet: az eddig a tagállami jogköröket hangsúlyozó abortuszellenesek immár országos tiltást szeretnének, miközben más jogok is veszélybe kerülhetnek.

Együtt egymás ellen

Egy időben tartják 2024-ben az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat, ami tovább bonyolítja az ellenzék helyzetét. Vannak olyan polgármesterek, akik szerint minthogy eddig is nehezített pályán mozogtak, ezt a helyzetet is kezelni lehet majd.

„Még nem látott várost”

Ha egyszerre tartják az EP- és az önkormányzati választásokat, az ellenzéknek nyár végére ennek megfelelő választási stratégiát kell kidolgoznia. Csárdi Antal LMP-s képviselővel beszélgettünk még a fővárosi terek államosításáról, a költségvetésről, az extraprofitadóról és Hadházy Ákosról is.