A héten közepesen nagyot dobbanhatott a magyar szív, amikor kiderült, hogy a fiatalos nevű BDPST Group a napokban megnyitotta Svábhegyen az új ékkövét, a Botaniq Budai Klub névre hallgató privát klubot. Egy olyan klubot, amely az amúgy nyilvánosan nem közölt tagdíj ellenében nemcsak luxust kínál, hanem teljes diszkréciót is. Ennek értelmében képek sem nagyon léteznek a klubról azokon kívül, amiket a BDPST Group honlapjára töltöttek fel.
A Fidesz házi sajtója valamiért fontosnak tartotta büszkén hirdetni a hely megnyitását: még a Magyar Nemzet is szemlézte a részleteket. Ezek alapján kijelenthető, hogy a Botaniq Buda Klub tagjának lenni igencsak fasza dolog, hiszen lesz benne étterem, különböző wellness- és fitneszszolgáltatás, teniszpályák, de még egy kifejezetten gyerekeknek kiépített részleg is Kid’s Club néven, csak hogy ne kelljen az út mellé dobálni a szaros pelenkát.
A Nemzet cikke nem győzi magyarázni, hogy itt évszázados angolszász mintáról van szó:
„Svábhegyi környezet hangulatát tükröző, modern elvárásoknak megfelelően felépített szabadidős és rekreációs központ a klasszikus polgári értékrendet és mentalitást testesíti meg, szolgáltatásait pedig a brit private members clubokhoz hasonlóan tagsággal lehet majd látogatni”
– idézte a szebb napokat is látott újság a BDPST közleményét, lezárva az örömhírt azzal, hogy itt tulajdonképpen egy elhalt tradíció újjáélesztéséről van szó, hiszen „az első ilyen klubot maga gróf Széchenyi István alapította Pesti Casino néven, angolszász mintára.”
Még ennél is nagyobbat gurított a pár éve már szintén a Fidesznek megfelelő irányban mozgolódó Index, aki a saját luxusszakértőjét (?!) tudta bejuttatni lelkendezni az elképesztő minőségen. Képeket azért nem csinálhatott, mert a privát klub egyik legfontosabb jellemzője, hogy annyira privát, hogy képek se készülhetnek, egyes helyiségekbe pedig még a klubtagok sem vihetnek majd telefont. Azt most hagyjuk, mit is kellhet tudni egy luxusszakértőnek, hiszen van itt jobb is: például azt állítja ez a szakértő, hogy nem hivalkodó az egész, a gyerekrészleg pedig akkora őrület, hogy az ODU üzletek stílusában lett berendezve, értelemszerűen a felszerelést is onnan hozták, az egész pedig időszerű is volt, ha már Budapest fel akar zárkózni az élvonalba.
Az élvonal nem akármit jelent: Londont, Los Angelest vagy New Yorkot, „ahol olyan menő helyekre szeretnének bejutni a gazdag new millennialsok, mint a Soho House vagy az Annabel's, ahol már az is egy vagyon, hogy az ember átléphesse egyáltalán a küszöböt, és akkor még nem evett vagy ivott semmit”.
Az örömködés, hogy az ún. polgári hagyományok újjáélednek Budapesten, egyetlen apróságot nem tartalmazott: azt, hogy ez az egész a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a projektje, akinek elitklubját a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel bababoltja rendezi be, az a házaspár, amely végső soron a magyar adófizetők – mindannyiunk – pénzén állt a saját a lábára. Pedig azért így mintha mégis kicsit más fénytörést kapna ez a történet.
Privát klubot lehet alapítani, de ha ezt a privát klubot a miniszterelnök rokonsága csinálja meg némi erdős terület eltüntetésével, az nemcsak ízléstelen, hanem olyan gátlástalanság, ami a NER-t a legkevésbé sem a másolni kívánt angolszász arisztokrácia, hanem a posztszovjet oligarchák univerzumába repíti. Oda, ahol teljesen normális, ha a szekusok még a közterületről is elzavarják a fotósokat.
Érdemes először is tisztázni: az elődnek hazudott angolszász privát klubok azok a helyek voltak, ahová a politikusok, pénzemberek és különféle közszereplők azért mentek, mert végre nyugtuk volt. Ez volt a hely, ahol nyugodtan beszélgethetnek, nem kell interjúkat adniuk, nem tartoznak senkinek elszámolással, ráadásul olyan emberek közt lehetnek, akikkel akár lehet is mit megvitatni egy jó ital társaságában. Ennek a modernebb verziója a közügyekre hatással nem lévő, de az utca embere számára valamiért elviselhetetlenül érdekes celebritások köre, akik egyszerűen csak szeretnének egy kis időt úgy tölteni, hogy nem bámulja őket senki a szomszéd asztalnál, nem akar közös fotókat készíteni velük, ilyesmi.
Ezek közül pontosan melyik vonatkozik Tiborcz Istvánra és Orbán Ráhelre, vagy akár az egész NER-re?
Ezeknek az embereknek 13 éve egész Magyarország a privát klubjuk, hiszen nem kell interjúkat adniuk, nem tartoznak senkinek sem elszámolással, csak egymás közt diskurálnak különféle közbeszerzésekről, és pár rövid villanást leszámítva tulajdonképpen érinthetetlenek.
Ehhez képest mi ennek a szovjet-orosz típusú megfelelője: az, hogy valaki már olyan szégyellnivalóan sok pénzt lopott el, hogy azt csak úgy tudja igazán a vágyainak megfelelően elkölteni, ha nem hogy nem részesülnek belőle a nála szegényebbek, de nem is látják azt. Ha látják, akkor ugyanis kiderülne számukra a nyilvánvaló: az, hogy ameddig a gazdasági válság közepén az amúgy is alig létező alsó-középosztály épp elvesztette a fizetése értékének 30-40 százalékát, év elején a szülőknek kell krétát vinni a gyerekeik iskolájába, a vasúti közlekedés pedig hónapok óta végleg beomlott, addig a közpénzből meggazdagodott arisztokrácia speciel épp a Dom Perignon maradékát pisálja bele a feszített víztükrű medencébe. Aki bent van, az biztonságban van – biztonságban a gulyáskrémtől és olcsó turista szalámitól szagló kinti csőcseléktől.
A bent levés és a kint levés kulturális és politikai logikájáról nem beszélnék sokat, megtette már azt helyettem nagyszerű könyvében Kiss Viktor, de azért annyit fontos egyértelműsíteni, hogy a Botaniq privát klubban bent levés épp ugyanaz, mint a fejlett és gazdag Európa teljes lezárása a harmadik világból érkező élősködőktől, vagy a kelet-magyarországi diszkók zártkörű rendezvénynek hazudott bulijai azért, hogy ne mehessenek be cigányok. Annyi, hogy ebben a helyzetben mi vagyunk a harmadik világ élősködői és a cigányok is.
A párhuzamos Magyarország kiépülése, a magyar értelemben vett „belül” megszületése mostanra látványosan elkezdődött, ahol látványosan jobb, mint „kívül”. Kívül ugyanis hétköznapi problémák nyomasztják az embert, netán találkozik valakivel, aki séremlezi, hogy az adójából vett slimfit ing valamivel többe kerül, mint amennyit a legtöbben nyáron a családjuk nyaralására költöttek. Ott vannak a szegények a maguk szegény problémáival, akik igénytelenül szabott ruházatukban még a végén összemocskolják, neadjisten megkarcolják Matolcsy Ádám Lambóját.
Ehhez képest mi van belül? Ott bizony zavartalanul elmélkedhetnek a szerencsések az olyan fontos közügyekről, mint a sportautók. Ott az van, hogy a Facebookon állandóan dolgozó Orbán Viktor idén nyáron már csak egy barátja saját tengerparti villájában volt nyaralni, meg az van, hogy a miniszterelnök dolgozószobájának környéke egy soha nem létezett építkezés miatt van körbekordonozva. Az van, hogy az ország leggazdagabb embere kénytelen Dél-Olaszországig menni, hogy családi életet élhessen a luxusjachtján. Ők vannak tehát bent, mi pedig a körön és a falon kívülről nagyon ritkán fél szemmel nézhetünk bele annak a Magyarországnak az életébe, amihez a legközelebb valószínűleg akkor juthatunk, ha magunk is az Index luxusszakértőivé válunk. Sajnos fotókat még luxusszakértőként sem csinálhatunk róla, úgyhogy az aranyozott vécékefék magyar megfelelőinek közkinccsé válásához még sok évnek kell eltelni.
