Barotányi Zoltán

Az uniformis árnyéka

Horthy-kép az Orbán-rendszerben

Publicisztika

Meglehet, csupán porhintés mindaz, amit az utóbbi hetekben fontos állású kormányzati személyek előadtak Horthy Miklós méltatásának tárgyában. Az viszont ­nagyon is jellemző, hogy kit ráncigál elő a rezsim, ha legitimációs deficitet érzékel.

Lázár János miniszter szeptember 3-án Kenderesen, a Közlekedési Múzeum új vasúttörténeti kiállításán többek között a néhai kormányzót, nagybányai Horthy Miklóst méltatta. Emlékezetpolitikai kalandozásához az ürügyet a helyszínen kívül az szolgáltatta, hogy harminc éve temették el újra Horthyt, immár a szülőhelyén. 1993-ban a már nagybeteg miniszterelnök, Antall József kormányának számos fontos minisztere is megjelent, az akkor felkapott szóhasználattal élve, „magánemberként”. Lázár ezúttal nem csupán kiváló katonaként emlékezett meg a Monarchia tengeri hadiflottájának utolsó főparancsnokáról, de azt is fontosnak tartotta közölni, hogy szerinte Horthy 1919-ben megmentette az országot attól a sorstól, amelyet „a nyugati nagyhatalmak” Magyarországnak szántak. Bár e kijelentésnek semmiféle történelmi alapja nincs, az efféle szófia beszéd már megszokott dolog politikusainktól.

Szelet vet

Lázár megjegyzései egyrészt kiváltották Frölich Róbert országos főrabbi tiltakozását, aki a világháború időszakából két Horthytól származó levél részleteit idézte fel (az egyiket 1940-ben Teleki Pálnak, a másikat 1943-ban Adolf Hitlernek írta), azokban Horthy öntudatosan antiszemitának vallotta magát. Ez, mondhatni, történettudományi közhely, még ha egyes magyar kormánypolitikusok a történelmi kutatások eredményeiről nem vesznek is tudomást (kivéve, ha azt maguk rendelték meg). Frölich személyes megjegyzésként ezt fűzte Lázár gondolatkísérletéhez: „Világos és egyértelmű beszéd. Az összes ilyen beszéd miatt nem ismerhettem meg az apám családját, anyám családjának nagy részét. Meg lettek teremtve tudniillik a feltételek.”

A bírálatot sem megspórolva L. Simon László egykori kultuszminisztériumi államtitkár, a Magyar Nemzeti Múzeum jelenlegi főigazgatója kelt Lázár védelmére a maga módján; szerinte ugyan „elragadta a hév” Lázár Jánost, de ezzel együtt sem kellene „csak a pozitívumokat” látni Horthyban, és nem kellene abba a hibába esni, hogy „nem vesszük figyelembe zsidó származású honfitársaink érzékenységét”. Megjegyzései, amelyek szerint Horthyval legfeljebb az üldöztetésükre és a kormányzó jól artikulált antiszemitizmusára érzékeny zsidóknak lehet bajuk, ha lehet, a Lázár kijelentésénél is nagyobb konsternációt váltottak ki. Utóbb aztán igyekezett e kijelentéseken finomítani; Horthy vitathatatlan érdemének tartja, hogy rendkívül jól választotta meg az ország vezetőit, politikai stabilitást hozott stb., másfelől viszont nem tudta elkerülni az ország belesodródását a háborúba, és „nem tudta kezelni a németeket”. A múzeumi főigazgató jellemző módon sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy a kenderesi Horthy-kiállítást nem az intézménye csinálta meg. Fazekas Sándor volt földművelésügyi miniszterrel ugyanis inkább az első és második bécsi döntés utáni időszak infrastrukturális fejlesztéseire, a „vasútépítés értékeire” akartak koncentrálni, és nem Horthy Miklós személyét állították volna fókuszba – mint ahogyan az végül megvalósult. Hogy mennyire morbid lett volna a „vasútépítés értékeire” koncentrálni, arra Ungváry Krisztián is utalt egyik nyilatkozatában – a magyar zsidók deportálását Horthy passzivitása, illetve jóváhagyó hallgatása mellett a gyakorlatban a MÁV szerelvényeivel hajtották végre, és az államvasutakon kívül a teljes magyar közigazgatás, a rendvédelmi szervek, fegyveres testületek tevékeny részvételével.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.