Versenyművek

Publicisztika

Fischer Iván és Kocsis Zoltán, mi sem természetesebb, egymástól radikálisan elütő módon képzeli el Bartók műveinek lemezösszkiadását.

Fischer Iván és Kocsis Zoltán, mi sem természetesebb, egymástól radikálisan elütő módon képzeli el Bartók műveinek lemezösszkiadását.

Fischer koncepciója amolyan díszpintykeresés, válogatás a créme de la créme-ből, a magyar művészek elmúlt évtizedekben készült legszebb Bartók-felvételeiből. Terve voltaképpen alig haladja meg egy nívósabb lemezbolt kreativitását, a müncheni Ludwig Beck például rendszeresen csinál efféle külön polcokat egy-egy nagy művész halálakor, születésnapján, aranylakodalmára stb. Kocsis terve nagyratörőbb. Fő eleme az újrateremtés és példaadás: mivel a nemzetközi Bartók-interpretáció fokozatosan romlásnak indult, készítsünk magyar előadókkal új felvételeket lehetőleg minél több Bartók-műből, különösen azokból, melyek régi Hungaroton-felvétele művészileg silány, lásd például a hegedű-zongora szonátákat. Fischer elképzelése inkább praktikus (és viszonylag olcsó), Kocsisé elsősorban esztétikai alapú (és persze drága). Kocsis elgondolásából persze nem világos, hogy egy minden elemében vadonatúj összkiadásról van-e szó - ez az út nyilván járhatatlan és talán értelmetlen is lenne, hiszen kinek jutna eszébe Kocsis Philips-sorozata után újra felvetetni Bartók szólózongorára írott darabjait. És valódi összkiadásról sem beszélhetünk, minek is, elvégre a Bartók-zsengéket (például a Pósa Lajos-megzenésítéseket) feltehetően se eljátszani, se meghallgatni, se megvenni nem akarja senki, a tudósnak meg ott a kotta. (Ha már: ugyan mi újság a kritikai kottaösszkiadással?) Marad tehát a régi sorozat részleges kiegészítése. De hol vannak az újrajátszás határai?

A két elképzelés közül nyilván Kocsisé a kockázatosabb, ám merészebb is. ', szemben Fischerrel, nem múzeumot, hanem valami élő, 21. századi organizmust vizionál, más kérdés, hogy bizonyos idő múltán minden felvétel muzeálissá válik, és kiköveteli az újraértelmezést.

Úgy tűnik, Kocsis eszétikai ideálja győzött, hiszen megnyerte a pályázatot. Ám mintha mégis másként lenne. Tavaly lapunk mindkét protagonistának feltette a kérdést: noha a Philipsnél a 80-as évek elején megjelent Bartók-zongoraversenyek felvétele (karmester: Fischer Iván, szólista: Kocsis Zoltán) sok tekintetben etalon, nem gondolják-e, hogy újat, korszerűbbet kellene készíteni? (2005. június 30. és november 24.) Fischer olyannyira megkerülte a választ, hogy Kocsis Zoltán nevét a szájára se vette: "Az a tapasztalatom, hogy ez a kérdés a közönséget már egyáltalán nem érdekli, és bevallom, engem sem. Régen túlléptünk ezen a korszakon, a közelmúlt felvételei sokkal izgalmasabbak..." Kocsis a mostani pályázata szellemében válaszolt: "A fesztiválzenekaros felvételt én bizonyos fokig ma is érvényesnek tekintem, noha lehetséges, hogy ugyanaz a gárda ma jobban el tudná játszani. Mégis valami újra van most szükség. Nekem Ránki Dezsővel van olyan kapcsolatom, és a darabokat sokszor játszottuk itthon is, külföldön is, hogy azt mondjam, talán ez lenne a legjobb felállás."

A két válasz csírájában már tartalmazta jelenlegi vitájuk lényegét. Fischer ebben a felállásban fölöslegesnek vélt bármiféle újrajátszást, Kocsis ragaszkodott az újraértelmezéshez. Ám a sajtóban már arról olvasni, hogy az új "összkiadás" egyik első darabja a Bartók-zongorakoncertek lesz, de nem új felvétel, hanem éppen az, melyet Kocsis Fischerrel és a Fesztiválzenekarral készített, és amelyet ma már egyikük sem tart teljes mértékben vállalhatónak. Elképzelhető, hogy Kocsis a béke és a távolabbi célok megvalósítása érdekében engedett. Ez gesztusnak gáláns, művészi kompromisszumnak meglehetősen elvtelen. Kocsis Bartókot részben újraértelmező radikalizmusából ekként nem sok maradt. Maszatolással kezdünk tehát, és még senki nem látja a végét.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.