Publicisztika

A múlt héten beharangozott kormányfői adóátcsoportosítási javaslatokkal érdemben addig foglalkoznunk aligha lehet, míg valaminő költségvetési szaldót nem prezentál valaki. Hogy legalább tudjuk, mi jönne ki és mi menne be, hogy tényleg megmoccan-e ezermilliárd, és hogy nő-e így vagy csökken a tervezett 2,6 százalékos hiány. Azt mindenesetre nem hisszük, hogy a tb-járulék 5 százalékos csökkentése leheli majd az élet csókját versenyképességünk hűlő homlokára, ez még békeidőben sem szokott bejönni, hát még most, amikor a tőkést nem az aggasztja, hogyan osztozna az így megmaradó aprón a munkással, hanem hogy eltűnik-e egyik pillanatról a másikra vállalatának a piaca.

A múlt héten csütörtökön egy sajtótájékoztatón Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya egyebek mellett azt mondta, hogy a városban decemberben és januárban elkövetett összes rablás tettese "cigány származású volt". A kiszólásból hír lett, a bizonyos orgánumokban óránként bemondott hírből pedig pénteken miniszteri döntés, melynek értelmében az országos rendőrfőkapitány azonnali hatállyal más beosztásba helyezte Pásztort. A megyéhez... ööö ... valaminek, hogy minek, azt elmulasztották a nyilvánosság orrára kötni - erős a gyanúnk, hogy (az idő rövidsége miatt, nyilván) maguk sem tudták. A főkapitány egyben vizsgálatot indított az ügyben. Szombaton, a kora reggeli órákban Draskovics Tibor igazságügyi miniszter a közszolgálati televízióban (egy adás közben "cédulán" érkező információ alapján feltett ostoba és tendenciózus kérdésre válaszolva) kifejtette, hogy bár "vérzik a szíve", de a döntés az övé ("az enyém"). Azért hozta, mert a miskolci kapitány minősített, illetve megkülönböztetést tett (faji alapon), ami megengedhetetlen. Draskovics továbbá közölte, hogy "erkölcsi döntést" hozott, illetve: "nem mérlegelte(m), milyen következményei lesznek".

A tavalyi amerikai választási kampányból tudjuk: az ottani választókat szerfölött érdekli a közszolgáltatások és különösen az oktatás átalakításának ügye. (Aztán persze a gazdasági válság háttérbe szorította a nagy ellátórendszerek kérdését.) Annál is izgalmasabb volt ezt itthonról végigkísérni, mivel Magyarországon, miközben két választás között az ellenzék folyamatosan kritizálja az kormány oktatáspolitikáját, a kampányokban egyik nagy párt sem áll elő komolyan vehető megoldásokkal.

Noha 2006 ősze óta százszámra érkeznek a választási bizottsághoz az újabb és újabb népszavazási kezdeményezések, az Albert házaspár ún. tb-mentő próbálkozását leszámítva magánszemély sosem tudta átlépni a népszavazási kezdeményezés sikeréhez szükséges tartós nyilvánosság és közérdeklődés ingerküszöbét. Ebből a szempontból a képviselők számára csak számla ellenében adható költségtérítés kérdését fölvető Seres Mária sikere egyértelmű. Nem is meglepő, hogy egyre több a találgatás a magát a politikától mindig távol tartó állampolgárként meghatározó nyíregyházi építész asszonyról és a kezdeményezéséről: a vélelem szerint valaki vagy valakik nyilván állnak mögötte. Hogy valóban Tomcat árnyéka rajzolódik-e ki Seres Mária mögött, voltaképpen érdektelen. Utólag persze hatással lehet a kezdeményezés végkimenetelére - de mindazt, amit Seres Mária fellépése nyomán eddig tapasztalni lehetett, nem érinti. Unger Anna

Ha az elmúlt időkben - leszámítva a szmogriadó önökre esedékes napját - autójukba ültek és közlekedtek, az út szélén különös dologra lehettek figyelmesek. A padkán lerobbant csotrogány, matrica a hátsó szélvédőn: "öreg vagyok, de legalább ki vagyok fizetve". A motorháza füstölt, csak az egyik fényszórója világított, s amíg tudott menni, köhögött nagyon az emelkedőkön. A lerobbant pára mellett egy vízibivaly bőréből készült aktatáskát szorongató férfi állt, magában beszélt, és hadonászott. Elhaladtak a jelenség mellett üzembiztos Suzukijukkal, és nem tudták mire vélni a helyzetet. Segítünk értelmezni.

A ferencvárosi időközi választásnál hagytuk el: melyről éppenséggel nem állítható, hogy ne tükrözte volna hűen az egész ország pillanatnyi preferenciáit. Ha minden így megy tovább, az MSZP 2010-ben talán kap 30 százalékot, és nyer egy-két egyéni körzetet - kár lenne, ha mással áltatnák magukat a szocpárt vezetői. De nem is áltatják magukat - ami helyes is, legyenek csak betojva, van mitől.

Kezdetben volt a liberalizmus. Még nem mint "liberalizmus" volt, hanem mint az emberek spontán fölszabadulási vágya a rendi társadalom kötöttségei alól, mely nem ismerte a szabadságot, csak a szabadságokat (= kiváltságokat); továbbá ezzel összefüggésben a különféle világi és egyházi autoritások és egyáltalán a természet adta hagyományos viszonyok kötöttségei alól is.

Minden másképp alakult a decemberi romániai választások után, mint ahogyan a választók vagy maguk a pártok gondolták.

Kollektív büntetés, a fegyveres erőszak jogellenes és aránytalan igénybevétele, polgári célpontok támadása, lakóházak, iskolák, mecsetek, kórházak és ENSZ-létesítmények célzott, tudatos bombázása - ezek a vádak az egyik oldalon. A nemzetközi terrorizmus elleni háború, Izrael önvédelmi jogának gyakorlása, az izraeli polgárok életének védelme, a Hamász, e háborús bűnös terrorszervezet elleni célzott csapások - ez a válasz a vádakra, és a viszontvádak a másikon.

A távoltartás és a családon belüli erőszak témájától hangos manapság a közélet. A sajtóban sorra jelennek meg a publicisztikák, s a korábban legfeljebb szakmai vitát gerjesztő kérdést felkapta a politika is. Kétszereplőssé vált a diskurzus, s a témában járatlan olvasó azt gondolhatja, a konzervatív patriarchális szemlélet képviselői és a bántalmazott nők jogaiért küzdők állnak a két oldalon. Csakhogy a képlet nem ilyen egyszerű: Spronz Júlia-Wirth Judit

Aligha vitatja bárki, hogy az államnak vannak olyan információi, amelyek titkossága végső soron a közösség érdekeit szolgálja, s ezeket a titkokat mindannyiunk érdekében kell megvédenie. A védelemnek technikai és jogi eszközei vannak, az utóbbiak végső formája a szigorú büntetőjogi szankcionálás. A hatóságok - az államtitokról szóló 1951-es törvény elfogadása óta - töretlen lelkesedéssel üldözik azokat a civileket, akik gondatlanságból államtitkot hoznak nyilvánosságra. Ezen változtatna a kormány múlt év szeptemberében a parlament elé terjesztett törvényjavaslata: elfogadása esetén civileket kizárólag szándékos államtitoksértés esetén terhelné büntetőjogi felelősség. Hüttl Tivadar

Karácsonyi dupla számunk Visszhang rovatában a Frenák-előadásról megjelent kis kritikában rosszul írtuk: a Frenák Pál Társulat InTimE című előadás budapesti (zártkörű) bemutatója nem a Kortárs Drámafesztivál, hanem a dunaPart - Kortárs Magyar Előadó-művészeti Platform nyitóelőadása volt (ezt a Trafó és a Krétakör szervezte). Ugyanezen számunk Budapest sétagalopp lesz című cikkében a fővárosi szadomazo klub nevét összekevertük: a Síp utcában az SM'S Café, az Ó utcában pedig a Dungeon található, melynek tulajdonosát Amos Levynek hívják.

Mivel Ukrajnában a fűtési szezon kezdete óta csak langyosra fűtötték a radiátorokat, nem volt Kijevben épeszű ember, aki ne tudta volna, hogy baj lesz. November óta én is egy villanyradiátor (meg a laptop) csatlakozójat huzigáltam magam után kijevi lakásomban. Éppen ezért számomra az volt a sokkoló, hogy Európában csak január elsejével tört ki az energiapánik. Jarábik Balázs

Amikor kiderült, hogy az ellenzék ezerháromszáznál is több kérdéssel bombázza meg az ünnepre készülő köztisztviselői kart, sejteni lehetett, hogy a paksamétába számos orbitális baromság is becsúszik. Az esélyesek között már ekkor is felmerült Nyitrai Zsolt kérdése - "kiből lehet lemezlovas?" -, amelyre a szóvivőnő az ünnepek múltán magabiztosan vághatta rá: bárkiből, akár még a képviselő úrból is!