A nagy balhé

  • 2015. május 20.

Snoblesse

Redford és Newman, avagy a tökéletes páros.
false

1974-et írunk. És az Oscart nyerte… Nem, nem az American Graffiti, nem a Suttogások és sikolyok, még csak nem is Az ördögűző, hanem George Roy Hill kosztümös-átverős filmje, a The Sting, avagy A nagy balhé. Hill filmje, mely semmit sem vesztett élvezhetőségéből (igaz, a többiek sem), összesen hét Oscar-díjat gyűjtött be (köztük a legjobb rendezését, a legjobb eredeti forgatókönyvét és a legjobb díszletét), de a sztárok, akik miatt tódult a nép, hoppon maradtak: sem Robert Redford, sem Paul Newman nem nyert, Newmant – micsoda arcátlanság! – még csak nem is jelölték. Négy évvel korábban sem volt szerencséjük: akkor a Butch Cassidy és a Sundance kölyökben brillíroztak párban (ugyancsak George Roy Hill rendezésében), de sem cowboyként, sem szélhámosként nem kellettek az Amerikai Filmakadémiának.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.