Csacsinszky Pali & Tóth Manci

  • 2015. július 7.

Snoblesse

Vagyis a Lila ákác Szép Ernőtől.
false

„A maga bohém módján nagy gazember lehetett, akár a pénzről, akár a nőkről volt szó” – így a nemzet színésze a rokon lélek Szép Ernőről (a leleplező interjú itt).

„Szép Ernő igazi lokálpatrióta, azaz az éjszakai lokálok nagy rajongója, aki – hogy költői képbe helyezzük a költőt – mindenhová magával cipeli (füstös kártyaszobákból könnyed kalandokba, lármás szerkesztőségekből a ligeti vurstliba) a hajdúszoboszlói zsidó tanító, a mindenki által nagyra becsült Szép Sámuel kicsi fiát” – így a Narancs rezidens Szép Ernő-rajongója (a teljes coming out itt).

A sok vallomás után nincs is más hátra, mint hogy megkérjük Tóth Manci táncosnőt, fáradjon a színpadra!

Szép Ernő örökbecsű Lila ákácát a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház) viszi színpadra a Gyulai Várszínházban.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.