Lássuk, miért is különleges, a különlegesnél is különlegesebb ez a jó régi sztori:
„A görög mitológiának ez az egyetlen története, amelyet mind a három nagy tragédiaíró, Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész feldolgozásában ismerünk. De míg az első kettő drámáját (az Áldozatvivőket, illetve az Élektrát) szerte a világon sokfelé játsszák, addig Euripidész változata nagyon ritkán kerül színpadra (Magyarországon mindössze négyszer mutatták be). Érthető a rendezők, színigazgatók ódzkodása e furcsa, zavarba ejtően „szabálytalan” tragédia bemutatásától: Euripidésznél senki nem úgy jelenik meg, nem úgy érez és nem úgy viselkedik, ahogyan a mítosz korábbi változataiban megismertük! Beavató színházi előadásunkban arra teszünk kísérletet, hogy jelenetről jelenetre haladva eljátsszuk és elemezzük a drámát. Megpróbáljuk bebizonyítani, hogy ha jól kérdezzük a klasszikus szöveget, nagyon is mai, nekünk – és talán rólunk is – szól Euripidész tragédiája, tehát Élektra, Oresztész, Klütaimnésztra és a többiek története minket is érintő, örökké érvényes emberi – morális és gyakorlati – kérdésekre ad válaszokat.”
| ||
És lássuk, hogyan is jött a beavató színház ötlete. A rés a présen rovat a legilletékesebbet, Karsai Györgyöt faggatta (a teljes szóváltás itt):
rés a présen: A színháztudomány és a tanítás között hogyan merült fel a beavató színház létrehozásának ötlete?
Karsai György: Jó tíz-tizenöt éve foglalkoztat a gondolat, hogy amit tanárként és kutatóként az elmúlt negyven évben megtudtam az antik görög színházról, azt nemcsak tanulmányokban, szakkönyvekben, de talán az élő színház nyelvén: a színpadon is el kellene mondanom. 2012-ben Lukáts Andorral elkezdtük görög drámaelemző sorozatunkat a Sanyi és Aranka Színházban. Ő rendezte az előadásokat, s két év alatt öt bemutatónk volt, játszott nálunk többek között Molnár Piroska, Hegedűs D. Géza, Gazsó György, Ónodi Eszter, Tóth Ildikó, Szávai Viktória, Kováts Adél, Pető Kata, Pallag Márton, Kocsis Gergő, Nagy Dániel és így tovább. Tavaly pedig a K2 Színház társulatával, a Kék Művészügynökség szervezésében a Budapest Jazz Clubban készítettünk két előadást.
rap: Mi a szereped ebben a színházi felállásban, és hogyan jön létre egy-egy előadás?
KGY: Először a rendezővel elemezzük végig az általam javasolt drámát, aztán jönnek a próbák. Én is ott vagyok, s mindig jelzem, hogy na, itt fogom megállítani a játékot, de az én szövegeim általában csak a bemutatón hangzanak el. Ettől kissé kiszámíthatatlan az előadás időtartama, s nem állítom, hogy mindig osztatlan öröm tölti el egy-egy hosszabb jelenetelemzésem közben az alkotótársaimat – de a közönség szereti, így ez a kötetlen, leírt szöveg nélküli szerep valószínűleg az én privilégiumom marad. Vagyis a színészek eljátsszák/eljátszanák a rendező irányításával a drámát, én meg nem hagyom, hogy tegyék a dolgukat. Megállítom őket, elemzem a látottakat, esetleg újrajátszatok egy-egy jelenetet, immár más értelmezésben. Ha tetszik, odaállok az előadás és a néző közé, és javaslatokat teszek a látottak értelmezésére. Egykoron Ruszt József csinált ilyen előadásokat.
rap: Mely drámákat és miért pont azokat választottad ki eddig?
KGY: A nagy klasszikusok – Antigoné, Oidipusz király – mellett Magyarországon alig vagy soha nem játszott drámákat is előveszünk, hiszen ezek a remekművek hozzánk szólnak, a minket itt és most érdeklő kérdésekre válaszolnak. Csak jól kell kérdezni őket. Néha talán provokatívnak tűnik egy-egy drámaválasztásom: például Aiszkhülosz Perzsákjáról színházi körökben az a hiedelem, hogy elviselhetetlenül unalmas. A K2 Színház társulatával készített előadás nagy siker volt.
