Homéroszról, eposzról, színházról

  • 2012. november 15.

Snoblesse

Akhilleuszt várják a színpadra – eposzügyi eligazítás a Sanyi és Aranka Színházban.


Fotó: Sióréti Gábor

Homérosz nélkül ma szegényebbek lennénk egy sokak által kedvelt, irodalomnak nevezett valamivel, a könyvtárak polcain is szellősebben állnának a könyvek, és a színház története is szegényebb lenne néhány jelentős fejezettel. Minden út tehát az eposzhoz vezet, és minden irodalmi műfaj az eposzban gyökerezik – aki netán kételkedne a kijelentés igazában, meggyőző érvekkel gazdagodhat, ha részt vesz a Sanyi és Aranka Színházban most kezdődő görög kultúrtörténeti sorozat első előadásán. Hegedűs D. Géza, Kocsis Gergely, Lukáts Andor, Simkó Kati, Szorcsik Kriszta és Pallag Márton bújnak a homéroszi alakok bőrébe, a nagy eposzi felfordulásban pedig a téma szakavatott ismerője, Karsai György klasszika-filológus egyetemi tanár tart rendet mint eposzügyi moderátor.

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.