Nem olyan régen, egy nem olyan távoli galaxisban történt, hogy a Galaktika szerkesztői a magazin háromszázadik, ünnepi számába a kortárs hazai szépirodalom nagyjait kérték fel egy-egy fantasztikus novella megírására. Lássuk, hogyan értékelte kritikusunk az eredményt:
| ||
„A jelenlévők változatos, de jól körülhatárolható stratégiák mentén igyekszenek megoldani a feladatot: vagy humorral és iróniával kerülik meg a kihívás legjavát (Hartay Csaba: Egy tehén fénykora, Vörös István: Az iskolabusz nem jut el a Jupiterre), vagy tessék-lássék módon fantasztikus elemekkel dúsítják fel saját szerzői világukat. Az agyvérzéses nagypapa harmadik típusú találkozása Cserna-Szabó András Smafujában vagy Dragomán György illegális határátlépőinek medvehátasai szabadon felcserélhető, idegen díszletelemek a szövegtestben, amik mintha csak a műfaji címke kedvéért kerültek volna bele. Ugyanezt a kompozíciós logikát követi a kiadvány egyik legerősebb szövegében Kiss Noémi, de az Orsolya, a csecsemőnk hajléktalanokat elnyelő utcavégi gödre végre egyaránt bír cselekményformáló erővel és metaforikus jelentőséggel, így a fantasztikum felbukkanása egy megromlott házasság árnyékában több lesz puszta gegnél.”
És akkor idézzük, mert kritikusunk is idézi, Theodore Sturgeon sci-fi író elhíresült szállóigéjét: „A sci-fi – és vele együtt bármilyen kulturális termék, színháztól a költészetig – kilencven százaléka szükségszerűen rossz, ebből a szempontból nincs különbség elitirodalom és populáris kultúra között.” Jobb, ha ezt is a fejünkbe véssük, s így veszünk részt a könyvfesztiválos beszélgetésen, melyen a hazai és a nemzetközi zsánertrendekről, díjakról és kortárs szerzőkről lesz szó.
