Új Múzeum Méheknek

  • 2013. augusztus 23.

Snoblesse

Sem mutyizók, sem oligarchák; ez itt a méhdemokrácia! Mézeshetek a Műcsarnok hátsó teraszán.
false

A méhek is nagyon várták, miként a városi méhészet hívei is: a Műcsarnok hátsó teraszán felállított kaptárok tetején megnyílt az Új Múzeum Méheknek. Minden, amit tudni akartál a méhekről, de sosem merted megkérdezni – nos, most kérdezni sem kell, és a kukkolás is átkerült a tűrtből a támogatott kategóriába, hiszen mást sem kell tennie a látogatóknak, mint meglesni, mi zajlik az ember-méh kapcsolatok szorosabbra fonását segítő intézmény három makettszerű termében. Méhdemokrácia és rajintelligencia, avagy mit tanulhatunk – a mézkészítésen túl – a méhektől? A frankfurti finger művészcsoport koncepcióját követő tárlat (mely a Közösségi Méz program keretében valósult meg) és persze a méhek szeptember 30-ig (minden héten csütörtöktől vasárnapig 14 és 18 óra között) várják a (méh)demokrácia barátait.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."