VasZoli – könyv, koncert, beszélgetés

  • 2016. március 10.

Snoblesse

Bluestól bluesig: Vas Zoltán estje a RaM Colosseumban.
false

A blues hazai ügyeiben járatosaknak aligha kell bemutatni a műfajjal több mint baráti kapcsolatot ápoló Vas Zoltán bluesügyi munkásságát. A Bluesügyi Hivatal egyik alapítója most épp egy könyvvel jelentkezett, benne megannyi dalszöveg, közel negyven év termése. S hogy miként is kell nekiállni egy vagány blues megírásának? A végére álljon itt egy „VasZolis” válasz: „Nem úgy álltam neki, hogy most írok egy bluest, hanem hogy írok egy dalt – aztán nahát, nézd csak, ez is blues lett. Most épp ez van.”

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.