Fotó: Puskel Zsolt, Pinceszínház
Székely Csaba darabja (amely Kaposváron és Marosvásárhelyen is előkerült ebben az évadban) leszámol az illuzórikus Erdély-mítosszal, vagy még inkább felcseréli azt az ún. alkoholromantikára – írta kritikusunk a Bányavirág budapesti, pinceszínházbeli előadása láttán (a teljes kritika itt olvasható), s bizonyára hasonló élményben lesz része mindazoknak, akiknek az utazó produkcióhoz a Vidor Fesztiválon lesz szerencséjük. Székely Csaba világában van házi pálinka, almakompót, haldokló apa, bezárt bánya, sírva vigadás, nincs viszont perspektíva, munkahely, hit, remény és szeretet. E mesésnek aligha mondható Kárpát-medencei térbe, mint fentebb is jeleztük, legfeljebb hálni jár az Erdély-mítosz: minden düledezik, legyen bútor, ház vagy ember, egyedül a pálinkamérésnek van oka némi derűre. Utóbbiból (nem a pálinkából, hanem a derűből) a nézőnek is kijut Csizmadia Tibor rendezése és az alkoholromantikában remeklő színészek (Kaszás Gergő, Széles László, Bozó Andrea, Tóth József és Vándor Éva) jóvoltából. Második előadás: 22.00-tól.
