Where Are We Now?

  • 2016. február 17.

Snoblesse

Koncert David Bowie emlékére az A38-on.
false

Két nappal 69. születésnapja és legújabb lemeze megjelenése után, január 10-én hajnalban elhunyt David Bowie.

Lehet, hogy most sokan emlegetik a végzetet, hogy milyen is a sors, ám a majdnem posztumusz lemez, az immár „sokatmondó” Blackstar azt sejteti, hogy ez így, együtt: időzítve volt.
„Hihetetlen nagy élményt okozott számomra a teljesítménye, hogy ilyen állapotban (…) bemászik a koporsójába, viccel.” Najmányi László Halász Péter temetési performanszáról írt sorai jutnak az eszünkbe, az volt ennyire tudatosan időzítve a végső távozáshoz, noha Bowie természetesen más eszközökkel dol­gozott. De úgy tűnik, ahogy Halásznak, úgy neki is az volt a legfontosabb, amit barátja és legsikeresebb lemezeinek producere, Tony Visconti írt Facebook-bejegyzésében, hogy a halála ugyanolyan legyen, mint az élete: „egy műalkotás”.

A fenti sorokkal kezdtük búcsúnkat Bowie-tól (A tökéletes befejezés című írásunk teljes egészében itt olvasható), most pedig a magyar zenészek búcsúzkodnak; Bowie-számokkal emlékeznek a művészre. A fellépők jótékony célra ajánlják fel a bevételt, az előadók névsora folyamatosan bővül. Fellépnek: II. Lengyelfi Miklós, Balla Máté, Fehér Zoltán, Jónás Vera, Kézdy Luca, Márton András, Mike Kentish, Mike Zwecker, Németh Róbert, Orbán Gyula, Papp Szabolcs, Poniklo Imre, Pribojszki Mátyás, Sárközy Fanni, Szepesi Mátyás, Szűcs Krisztián, Vitáris Iván…

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.