Sorköz

Law Not War!

„Korunk egyik legikonikusabb alakja” – olvasható az életrajzi kötet védőborítóján a helyt­álló megállapítás, amely a magyar olvasót első pillantásra alighanem mégis csodálkozásra késztetheti.

Máthé Áron: Vörös karszalag

1945 fordulópont volt a magyar történelemben: a régi Magyarország elenyészett az újabb háborúvesztés nyomán, magyar állampolgárok százezreit rántva magával a pusztulásba.

  • - barotányi -
  • 2021. március 10.

Tóth Krisztina: Kígyó­uborka

Egy vers a kiesett fogról, egy másik a születésnapról, majd egy állatkáról olvashatunk, de továbblapozva találunk verset a nagymamáról, kempingezésről és különböző ünnepekről is.

Lawrence Ferlinghetti (1919–2021)

Nyilván vannak néhányan, szerencsések, akik személyesen is ismerték, magyarok is. Biztosan csupa jó emlékük van róla, azt hiszem, hogy szívélyes, kedves, kedélyes vendéglátó lehetett.

  • Kálmán C. György
  • 2021. március 3.

Pár szó a várt napsütésről

Költészetfordítás tekintetében 2020 kedvezett a múlt századi amerikai líra New York School néven híressé lett költőinek: John Ashbery és Frank O’Hara kötetei szinte egy időben jöttek ki.

  • Gondos Mária Magdolna
  • 2021. március 3.

Iskolajáték

A nálunk még kevéssé ismert amerikai író-költő regénye számos elismerést kapott, mérték­adó irodalmi fórumok szavazták be az év legjobb könyvei közé, Pulitzer-díjra is jelölték.