Lengyel András

Senki nem bizonyította

A gyanú atmoszférája és a József Attila-értés

Sorköz

Kész a leltár? Eredeti vagy hamisítvány az új József Attila-kézirat? címmel a Magyar Narancs február 25-i számában Kőrizs Imre az előbb árverésre bocsátott, majd visszavett kézirat körüli állásfoglalások összefoglalását adta. Ám úgy tűnik, a szakértők között még sok a vitás kérdés.

Az Edit című József Attila-kézirat körül jó kis hecc kerekedett. A mediális önkény tort ül, s már eddig is elég sok butaság hangzott el. Ha tehetném, nem vennék részt e vitában – de mivel egyik régi kedves szakmai ellenfelem nem állhatta meg, hogy szájára ne vegye nevemet, majd őt követve többen is emlegetnek, ha hallgatok, ferde helyzetbe kerülhetek.

Csakugyan láttam a kéziratot, előbb csak másolatban. Az alapján azonban nem tudtam határozott választ adni a kézirat eredetiségére vonatkozó kérdésre. Ezért az árverező cég tulajdonosa elhozta betegágyamhoz a kéziratot is. Szemlém eredménye ez lett: (1) A kézirat rossz állapotú, a tartós fényhatás kifakította az írást. (2) A szöveg (a képzőművészeti élet metaforáját kölcsönvéve) „műterem-hulladék”, de (3) a kézirat eredeti.

Ma, a vita ismeretében is ugyanezt vallom. A kézirat hamisságát ugyanis senki nem bizonyította. Csak a gyanú atmoszféráját teremtették meg, akarva-akaratlanul is a bizonytalanságot fixálva. A mai légkör hosszú időre lehetetlenné teszi az érdemi filológiai munkát.

Hamis vagy fiktív?

Az egyik „cáfoló” szerint a rendőrségi kísérő irat is hamis, az iraton lévő pecsét címerét akkoriban nem használták. A gyanúsító úgy érezte, ezzel fogást talált az ügyön, s ezen a szálon futtatta tovább a közvetett bizonyítékok gyűjtését. A rendőrségi irat hamissá nyilvánításához azonban konkrét filológiai kutatásra lenne szükség. Mindenekelőtt meg kell nézni, létezett-e egyáltalán ilyen nevű rendőri szerv akkor. Ha volt, akkor megnézni a rendőri szerv egykorú iratait, az iratok papírját, a gépírást, vagy ha úgy tetszik, az írógépet, és magát a pecséthasználatot. S nem utolsósorban az iraton lévő iktatószám ellenőrzése is feladat. Iktattak-e ilyen számon bármit is.

Egy irattal két nagyon különböző probléma lehet: vagy hamis, vagy fiktív. Utóbbi a szó eredeti értelmében nem hamis; a hivatalos irattermelő állítja elő, de adatai egy része szándékosan valótlan, az irat pl. antedatált vagy másképpen „módosított”. A bürokrácia története tele van ilyen fiktív irattal, a „kényszer” vagy/és a „célszerűség” sok irattermelőt befolyásolt már.

Esetünkben, elvileg, három variáció lehetséges. A rendőri irat hiteles, hamis vagy fiktív. Az iratnak, bár e pillanatban gyanú veszi körül, van olyan vonatkozása, amely a hamisítás ellen szól. Maga a pecsét és a papír is, és ismerünk egy szakértői álláspontot, amelynek első verziója szerint a pecsétet ötven évnél hamarébb nem ütötték rá a papírra. De nem ezek a logikai játszadozások az érdekesek. A kérdést csak a filológiai munka tisztázhatja.

S van egy rossz hírem a gyanú aktivistáinak: a rendőrségi irat esetleges hamis volta nem jelenti automatikusan a kézirat hamisítvány voltát. Csak azt jelenti, valaki, valamikor a kézirat eredetiségének megerősítésére egy álbizonyítékot kreált. (Ilyesmi is sokszor előfordult már.)

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk