Könyv

Máthé Áron: Vörös karszalag

  • - barotányi -
  • 2021. március 10.

Sorköz

1945 fordulópont volt a magyar történelemben: a régi Magyarország elenyészett az újabb háborúvesztés nyomán, magyar állampolgárok százezreit rántva magával a pusztulásba.

Az e tekintetben is folytatólagos, szenvedések kíséretében megszülető, s még évtizedekig a nyakunkon maradó új világ pedig jórészt a háborúban győztes sztálini Szovjetunió akaratának megfelelően lett olyan, amilyen. A megszálló csapatok improvizálta karhatalmi erők történetét járja körül Máthé Áron történész sok tekintetben úttörő jelentőségű, visszaemlékezésekre épülő könyve. Ezek köré rendeződik ugyanis a szerző narratívája, amely szerint e „kollaboráns” rendvédelmi alakulatok rövid távon a rabszolgamunkára épülő szovjet újjáépítéshez szolgáltattak emberi nyersanyagot, majd később belőlük (is) nőtt ki a kommunista párt hatalomátvételét segítő belügyi erőszakszervezet.

Máthé ezt többé-kevésbé meggyőzően alá is támasztja lendületesen megírt, olvasmányos könyvének lapjain, miközben igazi dráma bontakozik ki a szemünk előtt: láthatjuk, hogy sokszor kicsinyes bosszúk és leszámolások eredményeképpen állt össze azok (összességében százezres nagyságrendű) listája, akiket a háború végén és még jóval a harcok lezárulása után fogdostak össze és hurcoltak különböző indokokkal a Szovjetunióba. A jórészt az áldozatok optikájából építkező munkában kevesebb tér jut a szovjeteket tevőlegesen kiszolgálók motivációinak, társadalmi hátterének, de valamit hagyni kell e munka folytatóinak is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.