Könyv

Iskolajáték

Ben Lerner: Az iskola Topekában

Sorköz

A nálunk még kevéssé ismert amerikai író-költő regénye számos elismerést kapott, mérték­adó irodalmi fórumok szavazták be az év legjobb könyvei közé, Pulitzer-díjra is jelölték.

Lernernek ezen kívül kevés munkája lelhető fel magyarul, mindössze A költészet utálata című szellemes esszéje (Forrás, 2019/7–8.), illetve néhány verse Mohácsi Balázs fordításában a versumonline.hu-n. Ugyanitt olvasható róla hogy „prózájának jellegzetessége az oszcilláció referencialitás és fikció között”, mindez esszészerűen kommentálva, amelyből „végül szellemes, gazdagon rétegzett elbeszélésmód kerekedik ki”. Sally Rooney kevésbé szofisztikált, szerinte Az iskola Topekában egyenesen „a regény jövője”. Nézzük meg közelebbről mindkét állítást.

Két idősíkot mozgat a mű, az egyikben 1997-et írunk, másikban már a Trump-érában járunk, helyszín a Kansas állambeli Topeka. Itt végzős gimnazista a költőnek készülő Adam Gordon, a kiváló vitázó, az országos vitaverseny győztese. New Yorkból származó szülei a rangos topekai pszichiátria alkalmazottai: az apa, Jonathan elismert terapeuta, az anya, Jane a női jogokért küzdő neves író. Jonathan páciense, Adam iskolatársa, a folyton megalázott, retardált Darren maradandó sérülést okoz egy féktelen bulin (kihallgatásának jelenetével indul a mozaikos szüzsé); Jane-nek sok az irigye, emellett kénytelen szembenézni a férfidominanciával, férje félre­lé­pésé­vel, legjobb barátnőjének elvesztésével, a gyereknevelés nehézségeivel és az addig elfojtott apai abúzus feldolgozásával. A szerteágazó, érdekfeszítő családtörténetet a kapcsolódó epizódokkal együtt három (négy?) narrátor (Adam, Jonathan és Jane) idézi fel a közelmúltból. Az elbeszélők egymást váltják, Adam szülei először egyes szám első személyben mesélnek a múltjukról az időközben családot alapított, könyvírásra készülő Adamnek (több elejtett megjegyzés szerint ő [?] a Lerner-regény szerzője), akit aztán egy-egy fejezetben már harmadik személyben említenek, ipso facto visszatekintésük ideje, szituáltsága homályossá válik, ám ez csupán Lerner számos trükkjének egyike. Adam szintén harmadik személyben számol be a vele történtekről, de egyrészt a karakterazonos fókusz, másrészt a kiszólás („lányaim”) leleplezi, hogy szó sincs mindentudó, fölé­rendelt látószögről, legfeljebb a jó húsz évvel idősebb Adam él néhányszor a többlettudásával, akárcsak Jane is olykor – a zárófejezetben aztán már Adam is első személyben szólal meg. És Darren töredezett-halmozásos szólama is túl kifinomult ahhoz, hogy a negyedik, látszólag omnipotens narrátor mögé ne a „határsértő” Adamet képzeljem, pláne mikor egy óvodai jelenetre mintha közösen emlékeznének: „Aztán halljuk a felbődülő szirénákat.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.