Interjú

„Mint egy Molotov-koktél”

Ben Lerner író, költő

Sorköz

Nemrég magyarul is megjelent harmadik regénye, Az iskola Topekában lelkes fogadtatásra talált Amerikában. A New Yorkban élő íróval a város jövőjéről, a Trump-korszak gyökereiről és a költőket érő kínos kérdésekről is beszélgettünk.

 

Magyar Narancs: Az átlag amerikai tudja, hogy hol van Topeka?

Ben Lerner: Tudni talán tudja, de valószínűleg sosem járt ott. Ha valakit megállít itt, New Yorkban, szinte biztosan ezt a választ kapja. Egy amerikainak két dologról ugorhat be Topeka. Az egyik egy híres polgárjogi ügy, a Brown kontra topekai oktatási tanács, amely az iskolai szegregáció felszámolását szolgálta. És felderenghetnek a leghíresebb topekaiak, Phelpsék, akik fel is tűnnek a regényben. Fred Phelps alapította a Westboro Baptist Church nevű szélsőséges és gyűlöletkeltő gyülekezetet – azt a homofób társaságot, amelynek tagjai God Hates Fags (Isten gyűlöli a buzikat) feliratú táblákkal és hasonlókkal demonstrálnak az utcasarkokon. Topeka nem a legjobb hírű városként él az amerikaiak fejében, de legalább motoszkál bennük valami a név hallatán.

MN: Ön Topekában volt kamasz a kilencvenes években. Sokan úgy vélekednek, hogy az Egyesült Államokat ma jellemző megosztottság ebből a korszakból ered. Ott érezhető volt ebből bármi is?

BL: Az amerikaiak még mindig a jobb- és baloldal, vagy ha úgy tetszik, a konzervatívok és liberálisok nyelvét beszélik, és ez a megosztottság már a kilencvenes években is létezett. A szakadékot aztán a kultúrharcok továbbmélyítették. Elindult például a radikalizálódás a keresztény fundamentalisták, az ún. megagyülekezetek (angolban: megachurch – K. G.) köreiben, a másik oldalon pedig ott voltak a Clinton-féle liberális technokraták és az a fehér fantázia, amelyet csak úgy emlegettek, hogy „a történelem vége”. Hogy a liberálisok majd megoldják a világ problémáit, a republikánusok meg majd szépen felszívódnak, hiszen mi szükség is lenne az ő régimódi konzervativizmusukra. Csakhogy sokasodni kezdtek az intő jelek, hogy valami nagyon nincs rendben a mainstream fehér Amerikában. Az egyik első ilyen jel a Columbine középiskolai mészárlás volt. 9/11-et a Bush kontra Gore világban éltük meg, az embernek könnyen az az érzése támadhatott, hogy a Republikánus Párt a saját céljaira használja az evangéliumi keresztények vagy a kulturális konzervatívok táborát, a velük szemben állók ellen fordítja őket. De amiről senki nem beszélt, pedig ott volt a levegőben, az a fehérek mély, szinte zsigeri félelme volt, amit a demográfiai változások okoztak. És ezzel együtt erősödött az elitekkel szemben érzett bizalmatlanság és gyanú is. Ekkor jött Trump, de ő nem a konzervativizmust képviselte, sokkal inkább valami ősi, fasiszta agressziót. Mint egy Molotov-koktél, amit a fennálló politikai rendre dobtak. Részben azért is írtam ezt a regényt, hogy mai szemmel nézzek vissza a ma már történelminek számító kilencvenes évekre.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Kutyából nem lesz unikornis

  • SzSz

„1 millió dollár nem tuti. Tudjátok mi a tuti? 1 milliárd dollár” – fűzi be Sean Parker, a simlis befektető a Facebook tejfelesszájú, egyetemista alapítóit a The Social Network – A közösségi hálóban. A Justin Timberlake játszotta pasas maga a gonosz kapitalista csábító, aki David Fincher filmje szerint főszerepet játszott abban, hogy néhány kapucnis srác nekifutásából vanity project helyett végül az egész világot meghódító gigavállalat jöjjön létre.

A legnagyobb átverés

Alighanem biztosra akart menni a Netflix, amikor jó pénzért – erről még lesz szó – megvette 2018-ban az akkor már internetszerte nagy népszerűségnek örvendő, és épp börtönbüntetését töltő álörökösnő, Anna Sorokin élettörténetének megfilmesítési jogát, és hozzá ugyancsak szép pénzért leszerződtette az Y generációs narratívák kipróbált tévés elbeszélőjét, Shonda Rhimest. Biztosra mentek, csak épp azt nem tudták eldönteni, hogy mit is akarnak ezzel az egésszel kezdeni, mit szeretnének mondani a történetről, és miért tartják egyáltalán érdekesnek a Sorokin-sztorit.

A legnagyobb tűzijáték

  • Csabai Máté

Zabszem van Tigran Hamasyan seggében. Az örmény folklór, a thrash metal, a prog rock és az ECM-stílusú ambient felé tett kirándulások után odaérkezik, ahonnan mások indulni szoktak: az amerikai jazzdalokhoz, Ella Fitzgerald, Charlie Parker és Chet Baker klasszikusai­hoz. Nem vitatom, hogy ragyogó invencióval és virtuozitással nyúl ezekhez, de izgága természetének nem tud parancsolni.

Távolról sem

  • Sándor Panka

Elgondolkodtató és megragadó látvány fogad (Erős Hanna és Zatykó Bori munkája): a színpadon hatalmas piros M betű, előtte piros szőnyeg, jobboldalt kör alakú vetítővászon, Bartha Máté videóival. A Kovács Lehel által megformált kutató, az Amerikából hazatért Gyarmati Egon bele is kezd a Magor-program kifejlesztésének hátteréről szóló ismeretterjesztő előadásába.

Elnyomás alatt nő

Naomi Wolf amerikai feminista író a Vagina című könyvében hosszan értekezik arról, hogy a vagina fölötti uralom és a nők társadalmi csoportjának elnyomása egy és ugyanaz.

Míg el nem tűnik

  • Erdei Krisztina

A 20. század alkotói gyakran keresték a fotózás valódi helyét a művészetek között. Moholy-Nagy és kortársai, az avantgárd fotográfia képviselői a festészetet utánzó fotóhasználattal szemben, a médium sajátos formanyelvének kidolgozására törekedve önálló kifejezésmódot fejlesztettek ki, amely képes a valóságot sajátos nézőpontok mentén rögzíteni.

A leégett kastély felépítése

A kötet megjelenése után publikált Párhuzamos létezésben című műhelyesszéjében Láng Orsolya úgy fogalmazott, hogy akkor zárja le a verseskötetének kéziratát, amikor úgy érzi, már nem tud többet mondani „arról a kevés dologról, ami foglalkoztat”.

Utánunk is ősök jönnek

Mint amikor locsog a tenger, nyolc-tíz mondatos, csak ritkán hosszabb szövegekből áll ez a regény. Apró képek, monológok arról, hogyan tölti el az életét az ember a neten és a valóságban, hogyan éli meg a rácsodálkozás örömét, szakadatlanul tanulva és csalódva.

Múlt, jelen, jövő

„Miről vitatkoznak a magyarok?” – teszi fel a fogós kérdést a Klubrádió nemrégiben indult műsorának, a Három az igazságnak a beharangozója. Aztán gyorsan meg is válaszolja: „Természetesen önmagukról. És természetesen csak egy igazságot ismernek arról, hogy kik is ők, mi jó nekik, és hová tartanak.

A dolgozó népé lett

A 20. századi magyar írók népes táborán belül kevés­szer fordult elő teljes egyetértés, de az 1953 óta működő szigligeti alkotóház mindenkinek bejött. Lehetetlen felsorolni, hogy az elmúlt hetven évben hányan emlékeztek meg róla meleg szívvel, és az sem volt soha vita tárgya, hogy „az íróknak” szükségük van-e egy balatoni kastélyra.