Könyv

Tóth Krisztina: Kígyó­uborka

Sorköz

Egy vers a kiesett fogról, egy másik a születésnapról, majd egy állatkáról olvashatunk, de továbblapozva találunk verset a nagymamáról, kempingezésről és különböző ünnepekről is.

Tóth Krisztina különböző alkalmakhoz illő, mindig az adott élethelyzethez illeszkedő egyszerű kis versei gyerekekről szólnak, gyerekekhez. Mint azt már komoly gyerekkönyveivel bizonyította, a szerző képes az ő hangjukon szólni, bájos, humoros versei, történetei gondosan kerülik a gügyögésnek még a látszatát is. Most is. Sokszor egy-egy szóból magából fakad a játék, például ahol egy pár kesztyű személyesül meg: „Kesz és Tyű a barátom: / két kis bolyhos testvér. / Jobb zsebemben, bal zsebemben / mind a kettő elfér. / Kesz kerül a bal kezemre, / Tyű pedig a jobbra, / el is szoktak tűnni néha / összegabalyodva.” Szalma Edit minimalista illusztrációi hol valóban csak illusztratívak, hol a képzelőerőt megtámogatva segítenek a kicsiknek a versek értelmezésében. Cuki a pók meg a denevér is, de azért a leghelyesebb az egész köteten végig tekergőző „címszereplő”, az undok kígyóuborka, akit alapvetően a saját kettős identitása késztet undorra: „Egy ládában hasalok, / uborkának becézve, / pedig felnőtt ubor vagyok, / kígyósággal tetézve”.

A 26 vers hol egy-egy rím miatt válik bájossá, hol a rajzzal lesz teljes a kép. A felnőtt olvasók alkalmasint a különös szóhasználatban gyönyörködnek, míg a gyerekek bizonyára elkerekedett szemmel hallgatják, mi az, hogy Hazafias vers vagy milyen a „Föld alatti földalatti” utazás.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.