Tóth Krisztina különböző alkalmakhoz illő, mindig az adott élethelyzethez illeszkedő egyszerű kis versei gyerekekről szólnak, gyerekekhez. Mint azt már komoly gyerekkönyveivel bizonyította, a szerző képes az ő hangjukon szólni, bájos, humoros versei, történetei gondosan kerülik a gügyögésnek még a látszatát is. Most is. Sokszor egy-egy szóból magából fakad a játék, például ahol egy pár kesztyű személyesül meg: „Kesz és Tyű a barátom: / két kis bolyhos testvér. / Jobb zsebemben, bal zsebemben / mind a kettő elfér. / Kesz kerül a bal kezemre, / Tyű pedig a jobbra, / el is szoktak tűnni néha / összegabalyodva.” Szalma Edit minimalista illusztrációi hol valóban csak illusztratívak, hol a képzelőerőt megtámogatva segítenek a kicsiknek a versek értelmezésében. Cuki a pók meg a denevér is, de azért a leghelyesebb az egész köteten végig tekergőző „címszereplő”, az undok kígyóuborka, akit alapvetően a saját kettős identitása késztet undorra: „Egy ládában hasalok, / uborkának becézve, / pedig felnőtt ubor vagyok, / kígyósággal tetézve”.
A 26 vers hol egy-egy rím miatt válik bájossá, hol a rajzzal lesz teljes a kép. A felnőtt olvasók alkalmasint a különös szóhasználatban gyönyörködnek, míg a gyerekek bizonyára elkerekedett szemmel hallgatják, mi az, hogy Hazafias vers vagy milyen a „Föld alatti földalatti” utazás.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
