Sorköz

Spiró György: Sajnálatos események

Úgy látszik, Kádár János személye még jó ideig izgatni fogja azokat a magyar írókat, akik a nevét viselő korszakban születtek vagy nőttek fel.

  • d. magyari
  • 2021. február 24.

Viking Brünnhilde

Istenáldotta tehetségét korán felfedezték, debütált a Scalában (a MET-ben, a Bolsojban stb.), mindenütt zajosan ünnepelték, egyenrangú partnere volt a műfaj aranyszívű és/vagy nehéz természetű legendáinak, s egyik-másik nevezetes előadásán előfordult valami mókás színpadi baki is.

Táj ablakkeretben, tóval

Az 1980-ban megjelent Háztartás a leg­első – és 2004-ig az egyetlen – regénye a számtalan rangos díjat, köztük a Pulitzert is magáénak tudó amerikai írónőnek, akit 2016-ban a Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé sorolt. 

  • Horváth Györgyi
  • 2021. február 17.

Roger Crowley: Az elátkozott torony

A keresztes háborúk a kezdetektől – tehát amióta az első (szedett-vedett) hadak elindultak a Szentföld felé – izgatják a képzeletünket.

  • - barotányi -
  • 2021. február 17.

André Aciman: Harvard tér

A nyárra elnéptelenedő egyetemi tér jól szimbolizálja egy önmagát örökös kívülállónak érző fiatalember lelkiállapotát.

  • Karafiáth Metta
  • 2021. február 17.