rés a présen: Azt mondják, a matematikusokból lett írók másképp látják az irodalmat. Igaz ez rád is?
Mécs Anna: A matekszakon azt megtanultuk, hogy minden az adott definíciótól függ. Hogy mi a kisebb, mi a nagyobb, mit jelent a távolság. Megtanultuk azt is, hogy ha egy apró feltételt megváltoztatunk, az az egész struktúrára kihathat. Ez talán segít abban, hogy egyik engem körülvevő struktúrát se vegyem túl komolyan, hanem lássam, hogy ez csak ott, abban a belső működésben érvényes, máshol már egészen más szabályok diktálnak. Ez talán egyfajta szabadság, de nevezhetjük kívülállóságnak is.
rap: A novellásköteteidet is meghatározza mindez?
MA: A különböző szabály- és elvárásrendszerek szereplőn belüli ütközése megjelenik mindkét kötetben. Például: hogyan legyek zsidó és keresztény egyszerre? Hogyan legyek udvarias, de ne szexista? Hogyan legyek környezettudatos, de közben őrizzem meg a józan eszem? A központi motívum a Gyerekzárban inkább az, hogy fiatal lányok, nők próbálgatják a hangjukat. A rájuk erőltetett világba akarnak beleüvölteni, és megtalálni a helyüket. A Kapcsolati hiba már tágabb perspektívába néz: a generációk között, országok között, nemek között hogyan használjuk a technológiát, és az mit tesz a kapcsolatainkkal. Az, hogy a Gyerekzárral elnyertem a Margó-díjat, és ennek folyományaként elkezdhettem a Kapcsolati hiba című tárcasorozatot a Könyves Magazinon, nagyon nagy lökést adott. Mert azt mutatta meg, hogy az irodalmi élet kíváncsi rám, és kíváncsi a fiatal női perspektívára.
rap: A SZÍN-t, a Szépírók Társasága Női Érdekvédelmi Fórumát is csinálod. Mivel foglalkoztok?
MA: A fórumot Kiss Noémi, Hidas Judit és Tóth Kinga alapították, én Tallér Edinával együtt ősszel csatlakoztam a munkacsoporthoz. Akár fel is lehetne tenni nekem a kérdést: ha én ilyen komoly szakmai megerősítést kapok, akkor miért gondolom, hogy női érdekvédelemre van szükség az irodalomban? Számomra nagyon szemléletformáló volt, amikor a SZÍN tematizálta ezeket a kérdéseket, és rá kellett döbbennem, hogy a saját pozitív tapasztalataim ellenére komoly egyenlőtlenségek vannak az irodalmi életben. Például az elmúlt 15 évben az irodalmi díjak csupán 18 százaléka került nőkhöz. Ami még ahhoz az arányhoz képest is csekély, hogy az öt legnagyobb szépirodalmi kiadó szerzői között 30 százalék a nők aránya. Fontos megérteni ezek mögött a számok mögött az okokat, hogy ne lehessen annyival elintézni a kérdést, hogy ez azért van, mert a férfiak jobban írnak, és pont. Meg kell nézni, hogy az írói életpályán hol morzsolódhatnak le könnyebben a nők, hogy miért válhat sok női alkotó láthatatlanná a szakma számára. S mi határozza meg az esztétikai ítéleteinket, a matekos példával élve, mit definiálunk jó szövegnek?
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
