Interjú

„Ő egy élő rajzfilmfigura”

Gróf Balázs grafikus, animátor

  • Soós Tamás
  • 2021. február 17.

Képzőművészet

A Pesti Est képregényrajzolójaként kezdte, ma már világsztároknak készít klipeket: a Star Trek-hős William Shatner után most épp Rob Zombie-nak. Metálrajzfilmekről, Kerényi Imre átkáról és a Trump-karikatúrájáról is beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Sok kortársadhoz hasonlóan ötévesen te is Jedi- és Halálcsillag-rajzokkal indítottál.

Gróf Balázs: Középső csoportos voltam, amikor apám elvitt a Csillagok háborújára. Annyira lenyűgözött a látvány, hogy nem zavart az sem, hogy egy szót sem értek a feliratos vetítésből. Az ovisok rendelkezésére álló egyetlen vizuális kifejezőeszközzel, a rajzolással próbáltam rekonstruálni az élményt: Darth Vadert, az űrhajókat, a Halálcsillagot. A másik nagy inspirációm a Pif francia képregényújság volt. Megtetszett, hogy képkockákban is el lehet mesélni egy történetet.

MN: Semmi szuperhős?

GB: A Watchment bírtam, de a szuperhősképregények fotórealizmusa nem áll hozzám közel. A 20. század eleji avantgárd alapelvét vallom én is: egy rajz akkor jó, ha megpróbál elszakadni a valóság ábrázolásától. Talán ezért is vonzott a karikatúra és a comic stripek világa, mert ez a vicces grafikai stílus kellően absztrakt, ugyanakkor gyerekfejjel is könnyen élvezhető. A Ludas Matyit is olvastam, Sajdik Ferenc volt a hősöm. Az amerikai animátorok közül pedig Chuck Jones, akinek a rajzfilmjeit már a nyolcvanas évek legelején is tudtuk fogni Pécsett a jugoszláv tévén keresztül. Sokan rajzoltak az évtizedek során Tom és Jerryt, de úgy, mint Chuck Jones ’63-tól ’67-ig, senki se. Az ő stílusa öntudatlanul is beépült az enyémbe.

MN: Sokan a régi Est Lapok képregényeiről ismernek: Flinter, Rizsa, Butapest. Hogyan vált a klipkészítés a fő profiloddá?

GB: Egy véletlennek köszönhetően. 2001-ben már az Est Médiának rajzoltam a heti képregényeket, amikor egyszer csak beállított a Pécsi Est szerkesztőségébe a szigetvári Persona Non Grata zenekar, hogy márpedig én animációs klipet fogok nekik készíteni. Bár a gimnáziumi évek alatt olykor bedolgoztam egy helyi rajzfilmstúdiónak, csak a PNG felkérése után kezdtem el komolyabban ismerkedni egy animációs szoftverrel, és négy-öt hónap alatt megcsináltam a klipet. Ettől még nem akartam pályát módosítani, de felhívott Németh Róbert, a Heaven Street Seven basszusgitárosa, hogy rendhagyó klipet szeretnének a repertoárjukban amúgy is rendhagyónak számító Dél-Amerikára. Ezt a klipet a zenetévék is sokat játszották, és utána sorra jöttek a megkeresések: Magashegyi Underground, Blind Myself, Junkies…

MN: Az áttörést egy vicces magyar klip, a Lost in Time hozta meg.

GB: Annyiból mindenképp, hogy a Blind Myself elküldte a klipet az amerikai MTV-nek, ahol többször is játszották, és év végén a szerkesztőségi listájukon és a közönségszavazáson is előkelő helyen szerepelt, megelőzve a Judas Priest és a Motörhead aktuális videóit. Az MTV hőskorában is készültek emlékezetes animációs klipek, mint a Green Jelly bohókás Three Little Pigse, a Radiohead máig etalon Paranoid Androidja, vagy az egy egész generáció Tool-rajongásáért felelős Sober, de metálzenekarok ritkán próbálkoztak ilyesmivel, talán ezért is kapták fel a fejüket az emberek a Lost in Time-ra. Tóth Gergőék találták ki a sztorit, amelyben a Blind Myself, akiknek a koncertjére a klipben csak két öreg punk kíváncsi, elrabolja és megfőzi a sztárzenekarokat. Mire én annyit javasoltam, hogy viccesebb lenne, ha inkább kiszippantanák az életerejüket és aszott hullaként csuklanának össze a Slipknot és a Metallica tagjai, mint az Életerő című nyolcvanas évekbeli science fiction horror áldozatai.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.