Mintha maga ez a könyv is azért született volna, mert valamit csinálni kell. A szövegek, főleg a füzetke első felében gyakran nem emelkednek túl a karanténcikkeken/víruspublicisztikákon, így nem is hatnak döbbenetes erővel a szerző olyan megállapításai, miszerint őt személy szerint meglepte, hogy milyen „ellentmondásos érzéseket vált ki belőlünk ez az új szabadság és/vagy fogság”.
Mindenkinek máshogy rossz, mereng a szerző, és a kis rosszaktól eljutunk a nagyobb kérdésekig is (például ahhoz, hogy a vírus DNS-e alapvetően gazdasági, gyógyírja pedig a szolidaritás). A kicsikben van – legalábbis Smith számára – az igazi tét, mindig ebben volt a legjobb: ahogy figurákat, szituációkat vázol fel, ahogy kiemel, megformál és új megvilágításba helyez egy-egy groteszk részletet. Így a könyv második felében, a Screenshotokban az ő valódi alakjai (legalábbis azok erős vázlatai) élnek, a kiskutyás nőt vagy a lebegő fiatalembert el tudom képzelni egy későbbi műben is. Aztán ezek az ötletek, feljegyezhető szituációk is elfogynak, a szerző mémet elemez, legvégül pedig valóban mintha csak a felfirkált ötleteit gyűjtené össze. A cím véd: ezek csak első gondolatok, amelyek hirtelen megszülettek. Legalább a második hullámot meg kellett volna várni a publikálásukkal.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
