„Dosztojevszkij negyven oldalon keresztül gyilkos volt”

Sorköz

Pilinszky János nem tartotta magát humanistának, ahogy a nagy orosz írót sem.

A költő utolsó interjúját Krassó Lászlónak adta Magyar Rádió Szülöföldünk című műsorában, 1980. június 24-én. Az interjú szerkesztett változatát a költő halála után az Új Írás közölte 1981 szeptemberében, lassan negyven éve.

A koncentrációs táborokról azt mondja Pilinszky, hogy „az ember legalacsonyabb lehetőségét villantotta föl, és ha nagyon messze nézek, akkor botrány, hogy megtörténhetett és örökké szent, hogy megtörtént, és itt a szentséget egy információnak tartom, tudniillik van egy diabolikus és egy szakrális oldala. A diabolikus tanítása ugyanolyan informatív számunkra, mint a szakrális része. Tehát az elkövetőké, a tetteseké és az áldozatoké – mind tanítás. Egyenértékű.” Pilinszky szerint,

„ha a történelem eme lapjának hátat fordítunk, akkor embertelenek és irgalmatlanok vagyunk”.

A beszélgetés során szóba kerül Adorno Auschwitzról mondott híres kijelentése – „Auschwitz után verset írni – barbárság” –, erről Pilinszkynek Rilke jut eszébe, akiben szerinte megvan az „Auschwitz előtti artisztikum”. „Ezek Auschwitz előtti versek. De! Annak ellenére, hogy különböző grófnők hívták meg kastélyukba, hónapokig kereste a megfelelő toronyszobát, és a többi és a többi. Hogy halt meg? Úgy, hogy semmiféle fájdalomcsillapítót nem engedett beadni magának, mert a saját halálát akarta halni. És ez nem mazochizmus. ö tulajdonképpen tudott erről a világról és erről a fenyegetettségről” – jegyzi meg, majd így folytatja: „Most utána mondok egy másik nevet: Paul Celan, akiről nem merem azt mondani, hogy nagyobb költő, mint Rilke, hanem egyszerűen Auschwitz utáni verseket írt. Rettenetes vesztesége az irodalomnak, hogy öngyilkos tett. És Auschwitz utáni verseket ír Rózewicz és Beckett, és még számos nevet mondhatnék.

Pilinszky 1969-ben

Pilinszky 1969-ben

Fotó: Fortepan/Hunyady József

 

Az interjú végén a Pilinszkyvel kapcsolatban oly sokszor emlegetett humanizmus is előkerül. „Pilinszky János humanista költő?” – kérdi a rádiós túlzott pátosszal, de mit lehet erre mondani? „Én nem vagyok humanista, ami nem azt jelenti, hogy antihumanista vagyok – szögezi le Pilinszky, ezzel indokolva: – A humanizmus föltételezi, hogy az ember először is egy folyamatos lény. Az ember drámai lény. Másodszor: túl keveset vár és túl nehezet akar megoldani. Egy jólfésült emberiségről álmodozik. Most sorra említhetném minden nagy forradalmár, minden nagy vallásalapító, minden nagy gondolkodó és lényegében minden nagy művész nevét, akik valamennyien tudták ezt.

A humanizmus igaz úgy, mint a jogrend. Igaz a felületében, a praktikumában.

Mert vegyük például a gyilkosokat. A társadalom védekezik ellenük, a humánum nevében. De egy gyilkos, nemcsak gyilkos. Mikor lefülelik, az egész társadalom annak tartja, mi több, ő saját magát is gyilkosnak tartja. Holott volt gyerekkora és ezer dolog. Gondolj el egy humanista Dosztojevszkijt, miként írta volna meg a Bűn és bűnhődést? Sehogy! Legalább negyven lapon keresztül vállalta azt az alászállást a poklokra, amiről József Attila beszélt. Ez azt jelenti, hogy Dosztojevszkij negyven oldalon keresztül gyilkos volt. Azonos volt Raszkolnyikovval, mert az emberiségnek el-elakadó szekerét csak így lehet kiemelni a sárból. Megoldás nincs! Valami hozzá hasonló van. De azt nem tudjuk megnevezni. Azon csak dolgozni tudunk”.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.