A 97-es év slágere a nagy fehérjetartalmú, kőkemény, golyóbis alakú pontycsali, a bojli volt.
Tizennyolc éves voltam, előfelvételis honvéd, és a László Kórházban feküdtem vírusos tüdőgyulladással. Az egyik reggel a szokásos rituálé szerint kezdődött: csináltam három fejkörzést, öt felülést, megettem az éjjeliszekrényre kikészített Túró Rudit, és maszturbáltam egy hatalmasat. Bejött a lófejű főnővér, és kérte, hogy a kivizsgáláshoz produkáljak vizeletmintát.
Délután ötkor - békésen tévéztem éppen - iszonyú csörgéssel berontott a kórterembe két ápoló és egy orvos, rányomtak a hordágyra, az arcomra műanyag maszkot illesztettek, beszúrtak egy infúziót, és kitoltak valahová. Többre nem emlékszem. Sötétedett, amikor magamhoz tértem. A szemérmes lóarcú vérvörös fejjel állt az ágyam mellett, és a torkát köszörülte.
- László, tudja, mennyire megijesztett minket? Ilyet ne csináljon soha többet!
- ?????
- Khmmm. Tudja, a fehérjeszint. Már azt hittük... Arra kérem, ha legközelebb mintát kell adnia, khmmm, zuhanyozzon le előtte!
Bojlikészítés előtt ez szükségtelen óvatoskodásnak számít, de miután a magyarországi pontyok csak napokig tartó rendszeres etetés után hajlandók bekapni a számukra ismeretlen csalit, az igazi vándorhorgász az idén is maradt a kukoricánál és a gilisztánál.
Csalik
Az év univerzális csalija szokás szerint a csontkukac volt, a leggusztustalanabb pedig - igazi vetélytárs nélkül - a cupák, vagyis a disznók bélrendszerében kóborló féreg, a perverz horgászok és a márnák kedvence.
A pesti rakpartokon fekete gumicsizmát és pufidzsekit viselő alakok éjjelente állítólag szörnyű beavatási szertartásokat szerveznek. Sikerült beszélnünk valakivel, aki megfigyelt egyet az Ördögárok kifolyójának közelében.
A jelentkezőknek, mintegy belépőként, háromszor fennhangon el kell kántálniuk Patricia Cornwell ("a bonctermi krimi ásza") A halál oka ismeretlen című krimijéből a következő mondatot: "Arcát maszkként borította az exhumáltakra jellemző bolyhos, fehéres penész, s már kiütközött mellén és összekulcsolt kezén is, amellyel egy fehér újtestamentumot szorongatott." Aki ezt túléli, kezébe kapja a Könyvet, és a beavatottaknak elkántálja azt a fejezetet, amely a következőképp kezdődik: "Hangosan zubogott a víz a rozsdamentes mosogatóba, miközben Jenrette-tel lemostuk a penészt, az arcfestéket, és a kissé kidomborodó, testszínű anyagot, amellyel a tarkó lőtt sebét betapasztották. Aztán a combokat, a felsőtestet és a vállat vettük sorra, ahonnan gyilkosa bőrdarabokat metszett ki. (...) A szike a két kulcscsonttól a szegycsontig szalad, végigfut a felsőtesten, majd a köldököt megkerülve a fanszőrzetig siklik. (...) Megvizsgáltam Emily nyakát (...), aztán beerőltettem egy hosszú, keskeny szikét az őrlőfogak közé, hogy felnyissam a szájat." Aki eddig kibírja, azt a fekete testvériség feljogosítja a cupák csaliként való használatára, éjjel és nappal, Budapest egész területén. A testvérek szerint létezik egy következő fokozat, a Belső Páholy. Ennek tagjait arra is kitanítják, hogy a cupákot miként lehet kiszedni a disznóból. A horgászcikkiparban amúgy nem jelent meg más komoly újdonság.
Halőrök
A halőrök az idén a szokásoshoz képest feltűnően aktívak voltak. A Sajó N. melletti hídjánál menyhalaztunk, amikor elkapott egy kis keszeg, tikkelő szemű halőr. Napijegyem persze nem volt, de mondta, nem gond, mert itt a gátőrház, ahol elintézhessük, 375 forint plusz áfa.
Udvariasan előreengedett.
"Menjen csak be a nagyszobába, addig előkeressük a vignyettát" -mondta kedélyesen, és a szemben lévő ajtó felé intett.
A teljesen üres, fekete márványpadlójú hodály közepén bőr melltartót és tangabugyit, valamint fém tűsarkú lakkcsizmát viselő, kövérkés horgász állt négykézláb. A középkorú férfit nyolc, a plafonon körben elhelyezett halogénizzó világította meg. Hátával görcsösen homorított, fenekét és fejét mereven feltartotta. Farpofáin, illetve vállán vastag üveglap feküdt vízszintesen. Szája sarka néha-néha megrándult, de ettől eltekintve teljesen moccanatlanul meredt a folyó felőli fekete márványfalra.
Mire hátrafordultam, a halőr már mögöttem állt.
Barátságos mozdulattal az asztalra mutatott:
"Majd ott megírom a napijegyet."
Csak most vettem észre, hogy a bőrbikinis horgászt négy fehér műanyag szék veszi körül. A tikkelő szemű emberke leült, zsíros kalapja mellől golyóstollat akasztott le. A horgászjegyet egy szakadt borítójú könyvön írta meg. A Mazochisme, comme déviation morale et sexuelle című kötet volt dr. S. Nachttól.
Ragaszkodott hozzá, hogy visszaadjon ötszázból, aztán udvariasan kikísért: "Legyen szerencsénk máskor is! Ha erre jár, először ugorjon be hozzám! Legközelebb úgyis csak Miskolcon van egyesületi iroda" - mondta, csippentett a szemével, aztán megrázta a kezemet.
Remegő lábakkal értem vissza a többiekhez? Nem. Egy vándorhorgász már semmin sem lepődik meg.
Este tíz volt, kapás semmi, ráadásul áradt a Sajó. Mondtam, hogy inkább menjünk, és nézzük meg, megy-e a menyhal a Tiszán.
Alig dobtuk be a botokat, amikor megérkezett életem első halőrnője, aki elvonszolt egy kocsmába, ahol rövid ismerkedést követően megmutatta a tizenöt éves kislány-szerelméhez írt leveleit, és megkérdezte, hogy jól állna-e ezüstkarika a köldökében. Ellágyulni nem volt alkalmam, mert egy agresszív törpe folyamatosan inzultált, míg a busatermetű halőrnő el nem kergette, de akkor már mennem kellett.
Rendőrök
A horgászás közben halőrök mellett néha rendőrökkel is találkozik az ember. A Pinkán pisztrángoztunk, amikor a vaskeresztesi malom melletti rétről valaki ellopta a sátrunkat, szinte az összes cuccal együtt. Nem maradt meg más, mint egy négyzet alakú lenyomat a fűben és Petri Ádám szívgyógyszere. Telefonon feljelentést tettünk, délutánra meg is érkezett egy fehér Lada Niva.
"Merre folyik ez a folyó?" -kérdezte rögtön a kövérebbik rendőr. A másik, amelyik tudott írni, görcsösen megmarkolta a ceruzáját. Az nem is kifejezés, hogy az arcunk csupa kérdőjel volt. Gábor egy félévet hallgatott a rendőrtisztin, ezért egyedül ő kapcsolt.
"A bal parton vagyunk."
"Köszönöm" -mondta a kövér, és folytatta a jegyzőkönyv felvételét.
"Mi ez?" - kérdezte aztán, miközben húsos kezével széles mozdulattal körbekaszált, szinte megáldva négyünket, a gyepet, a fűzfasort, a parton kapirgáló tyúkokat, az omladozó vízimalmot és a folyócskát, benne a pisztrángokkal. A kérdés még tőle is meglepő volt, de rövid puhatolózás után kiderült, hogy a bűntény helyszínét szerette volna egzakt módon definiálni.
"Írjuk azt, hogy mező" - javasoltam.
"Nem lenne pontosabb az, hogy rét?" - kérdezett vissza az írástudó.
"Lehetne legelő" -mondtam kompromisszumkészen.
"Talán inkább mező" -makacskodott a szemantika professzora, de végül kaszálót írt.
A sátrunk ennek ellenére sem került meg soha.
Az idén a vándorhorgásznak minden eddiginél több és változatosabb lehetősége volt szállást találni. Ez már az idei első domolykózáskor kiderült. A Pinkán próbálkoztunk úsztatott szalonnacsíkkal és házi pálinkával, közben megismertünk egy rokonszenves merev részeget, aki befogadott minket éjszakára. Hajnali háromig kellett vele beszélgetni, de elég unalmas volt. Olyankor magyarázott órákon keresztül, hogy elég, ha az ember annyit mond a nőnek, hogy "kurva, ágyba!", mire az meghunyászkodik, de legalább meleg volt a szobában. Nem sokkal ezután egy pillepalackot átölelve elszenderedett.
Hajnali fél ötkor szörnyű zajra ébredtünk. Az éjszakai műszakból megérkező asszony volt az. A végkifejlet alapján arra kellett gondolnunk, hogy piros arccal remegő barátunk ezúttal nem vetette be a nőknél használatos varázsigéjét. Szabadkozva elkotródtunk, bár később megpróbáltam úgy beállítani az ügyet, hogy igenis megéreztem, hogy a domolykó errefelé napfelkelte előtt kap a legjobban.
Gézák
A dunai horgászok állításával szemben nem egy paptetű, hanem Max Ferguson SBI-ügynök volt az, akit Patricia Cornwell főművében kitömött fekete melltartóban és legyűrt selyemharisnyában találnak meg saját hálószobájában, egy nejlonkötélre felakasztva. A paptetű ennek ellenére problémás állat. Teste vonzóan kerekded, de nyálkás és igen kicsiny, hátuszonya szúrós, pillantása metsző, a gilisztát pedig olyan mélyre nyeli egy pillanat alatt, hogy maga doktor Scarpetta is nehezen szedné ki a torkából a horgot. A paptetű folyó- és állóvizekben egyaránt otthonosan mozog, az idén úgy tűnt, hogy a legtöbb helyen vetélytárs nélkül.
Max Ferguson azért vetett hurkot a nyakába, hogy nyaki ütőerét elszorítva, az önkielégítés nagyobb élvezetet okozzon, csakhogy valaki - aki ráadásul viccből emberi szövetdarabokat dugott a frizsiderjébe, a pizza mellé - kirúgta alóla a bárszéket, amin ült. A paptetűnek ennél is rosszabb. Az átlagos horgász ok nélkül szemét gecinek nevezi, letépi a horogról, és péppé tapossa, az állatbarátok nem szólnak egy szót sem, csak bedobják a parti kövek közé csendben megfulladni.
Az év újonca az afrikai harcsa volt. Alakra olyan, mintha egy rendes magyar harcsa fejére ráállt volna Hódmezővásárhely ex-KDNP-s polgármestere. Vadon nem nagyon él, főleg kisebb, fizetős tavakba telepítik.
Az ősszel lecsaltam Géza barátomat egy ilyen tóra. Mondom neki éppen odafelé menet, hogy milyen ciki dolog is visszamenni egy olyan helyre, amelyről már írt az ember. Tudod, hogy van ilyenkor, mondom Gézának, de örülök, hogy újra látom, egy kis házi főzet, ugyan már, vendégem a napijegyre, szóval olyan kínos ez az egész. Integet is felénk rendesen a tó bérlője már messziről. Látod, mondom Gézának, de erős leszek, és nem fogadok el halat. Odaérünk, mondja a pofa, hogy Szily úr, ugye, mire én, hogy ja, most jön a korrupció. Erre a pasi vörös fejjel elkezd ordítani, hogy miket írtál te erről a tóról, mi az, hogy beledobott a cigánygyerek, mire mondom, hogy csupa jót és önéletrajzi tényt, erre még jobban kiabál, hogy ráadásul a múltkor jött két narkós rocker, hogy ez-e az a tó, amiről a Narancsba´ írtak, és kurva nagy botrányt csaptak. Menekülésre akkor kellett fognunk, amikor elkezdtem fejtegetni a reklámtudomány egyik alaptörvényét, nevezetesen, hogy a negatív reklám is...
Az év fogása
Augusztus vége volt, este tíz óra. A levegő hőmérséklete 23-24, a Dunáé Gönyünél 21 Celsius fok. Ez utóbbi érték kevésbé befolyásolt, mert a Liszt Ferenc téren ültem a Mediterrán előtt. Egy lány a tüskés pikó fészekrakó táncához hasonló mozgásával hívta fel magára a figyelmet: időről időre karon ragadott valakit a tömegben, és odahurcolta az Undergrass nevű szórakozóhely megvilágított pincelejáratához, majd elkezdett forogni előtte. Ezt a mozgássort ötpercenként megismételte. A sajátos és megmagyarázhatatlan jelenség az ívást juttatta eszembe. Amikor már úgyis mindegy volt, persze kiderült, hogy a leendő csajom aznap melíroztatta be a haját, és minden ismerősének megmutatta a reflektorok fényében. Merthogy barna alapra majdnem ugyanolyan barnával melíroztatott.
De még ő is annyira naiv, hogy minden horgászat után képes megkérdezni, fogtam-e halat.
Szily László
