A másnapi keszegezést tervezgettük I.-vel a Zóna Büfében. Majszi a tizedik kockacukrot kunyerálta lógó nyelvvel a dúsan tetovált pultostól, én ugyanúgy a tizedik gin-sört. A vicces kedvű pultos ezúttal nem a földre, hanem a kutya orrától öt centire, a bárszékre tette a cukrot. Majszi vadul szimatolt -hol az a kurva cukor??? -, majd könnyes, vádló tekintettel összeomlott. Tapi közben azzal kísérletezett, hogy lehetséges-e a földön fekve kienni a tálból az ajándék körömpörköltet. Kértem a felszolgálótól egy ollót és egy flakon extra zsíroldó hatású mosogatószert, és nekiláttam kibányászni a csontdarabkákat az állat bal hallójáratából. I.-vel egymásra néztünk. Igen. Minden korábbi tudósnál közelebb állunk ahhoz, hogy sikerüljön kitenyészteni az agy nélküli kutyát.

Beszélj róla - bátorított I. a kocsiban, a Bánhidai Erőmű felé tartva. Okos kutya, vakartam meg Tapi fejét, aztán nagy levegőt vettem, hogy belekezdjek. Az állat úgy érezhette, hogy túl keveset szerepelt az úton, fejét ezért gyors mozdulattal beszorította a fékpedál alá.

Alig egyórás gyaloglással találtunk traktorost, aki egy ezresért kihúzott a szántásból, így folytatódott a horgásztúra.

Bolognai, vagyis igen hosszú, teleszkópos bottal akartunk keszegezni az erőmű télen is langyos hűtőtaván.

A parton egy harcsabajszú fickó fenekezett. Mondta, hogy az ellenőrök ott bóklásznak fönt a kiserdőben, náluk lehet napijegyet venni. Hamar megtaláltam a két, jellegzetes műbőr autóstáskát lóbáló alakot.

A kisebbik, ahogy meglátott, merev léptekkel hozzám lépett, és felszólított, hogy tegyem le a fegyvert. "Én csak napijegyet" - kezdtem volna, mire kimérten közbevágott, hogy ugyan az én dolgom, de a helyemben nem kockáztatná az emberei életét. Mit volt mit tennem. Nem bántak velem durván, sőt tiszti becsületszó ellenében ideiglenesen szabadon bocsátottak.

A harcsabajszú pukkadozott a röhögéstől, mert, mint kiderült, egész Bánhida tudja, hogy a halőrök, ha beállnak, az erdőben eljátsszák az 1848-as szabadságharcot. Az egyikük Görgey Artúr, a másikuk a hadsereg.

Kihúztam vadonatúj, negyvenezer forintos bolognai botomat. Majszit láthatóan felizgatta a damilon fityegő úszó, mert tőle szokatlanul gyors mozdulattal a szájába vette, és elkocogott vele. Az orsó fékjét még nem állítottam be, a bot ezért egyre veszélyesebben görbült. Visítva hívogattam az agyatlan bobtailt, de az csak ment. Tapi megérezte, hogy itt a nap második csúcspontja. Odaugrott a sporttáskámhoz, és hirtelen belepisált. Nagyot rúgtam a gusztustalan állat felé, de Majszi éppen akkor rántotta meg a damilt. Hanyatt estem, és letörtem a bot spiccét.

Egyszer elég a kutyakínzásból is, újra felszereltem a most már csak hatméteres botot. I. közben összegyúrta az etetőanyagot. Bőven megszórta csontkukaccal, aztán a kész gombócokat bedobálta jó húsz méterre.

Tapi nagyon örült a váratlan ebédnek, hálásan meglibbentette a farkát, bevetette magát a vízbe, és elúszott a gombócok irányába, mire azonnal magával ragadta az erőmű hűtőrendszere felé sodró áramlat.

Majszi kicsit anyátlanul nézett körül. A gát tetején hórihorgas, bőrdzsekis fickó kocogott Tatabánya irányába. I. bőrdzsekit visel. Az az alak bőrdzsekit visel. Az az alak I. Majszi minden értett, és már rohant is.

Én csónakot kerestem, I. tőle telhetően futott.

Félóra múlva egyszerre értünk vissza a horgászhelyre. A kutyákat gúzsba kötöttük és kloroformos ronggyal elkábítva a csomagtartóba tuszkoltuk.

A horgászattól valahogy elment a kedvünk. Hazahajtottunk I.-hez. Bérelt szobája közepén nagy máglyát raktunk, és a parázson megpirítottunk két Balaton Szeletet. A két kutyát bezártuk a kamrába. Majszi ugyanis éppen tüzel. A kölyköket majd eladjuk a leggazdagabb amerikai természettudományos gyűjteményeknek. Kaszálunk egy kalap pénzt, és megalapítjuk a világ első Halőrkutató Intézetét. De horgászni, azt soha többé nem fogunk.

Szily László