Ájul-e Szerbia?

publikálva
2000/38. (09. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tíz éve a közép-európai diktatúrák - puha és kemény kiszerelésűek egyaránt - saját súlyuk alatt dőltek össze. Kikoptak mögülük a nagy, történelmi személyiségek, a határozott ideák a hatalomgyakorlás módozatairól, kihunyt bennük az erőszak szeretete, és fényét vesztette bornírtságuk is. A rendszer saját pitiánerségébe fulladt bele; az apparátus feltörekvő tagjainak egyéni ambíciói hatályon kívül helyezték a történelmi víziót; márpedig a nép jól szervezett, hatékony elnyomása olyan eszme, amely némi grandiózusság nélkül nélkül nem valósítható meg.

Ájul-e háborúba?

n Tíz éve a közép-európai diktatúrák - puha és kemény kiszerelésűek egyaránt - saját súlyuk alatt dőltek össze. Kikoptak mögülük a nagy, történelmi személyiségek, a határozott ideák a hatalomgyakorlás módozatairól, kihunyt bennük az erőszak szeretete, és fényét vesztette bornírtságuk is. A rendszer saját pitiánerségébe fulladt bele; az apparátus feltörekvő tagjainak egyéni ambíciói hatályon kívül helyezték a történelmi víziót; márpedig a nép jól szervezett, hatékony elnyomása olyan eszme, amely némi grandiózusság nélkül nélkül nem valósítható meg.

De mi fog történni avval a - talán utolsó - közép-európai diktatúrával, amelynek spiritus movense a legkevésbé sem öregedett ki, amely még mindig mesterien bánik az erőszakkal, s amely egy szűk évvel ezelőtt egy szál maga vívta élethalálharcát a világ legerősebb államaival szemben (és álmodhat-e bármely nemzet ennél nagyszerűbb és magasztosabb küldetést magának?)? Elenyészhet-e egy diktatúra fénykorában?

A hétvégén választások lesznek Jugoszláviában. Ez a tényközlés persze azonnal pontosításra szorul. Jugoszláviában szövetségi parlamenti képviselőket, helyhatóságokat és szövetségi elnököt választanak, egy olyan "kampány" után, amelyben az ellenzék nemhogy nem jutott szóhoz, de a rezsimhez hű sajtóban a legképtelenebb rágalmakkal árasztották el (más sajtó pedig nincs, hisz betiltották), és amelyben mindennapos kormánypárti kampányfogás volt az ellenzéki jelöltek megverése és halállal fenyegetése. A választások ráadásul egy olyan ország irányításáért folynak majd, amely leginkább papíron létezik: a szövetségi állam egyik tagja, Montenegró kifelé tendál a föderációból, és a belgrádi központ ottani szerepe egyre inkább a katonai rendfenntartásra korlátozódik (amit nyugodtan nevezhetünk lappangó puccsnak is), Kosovo pedig de facto külön állami életét él immár egy éve. Ha ez még nem lenne elég, a választásokat bojkottálni fogják Montenegró függetlenségpárti polgárai (a helyi lakosság fele) és a kosovói albánok; szavazati joggal rendelkeznek viszont azok a szerb nemzetiségű menekültek, akik papíron más államok (Horvátország és Bosznia-Hercegovina) polgárai. A választási névjegyzékek pontatlanok, vagy nem léteznek; a szavazásra jogosultak számát a rezsim hét és fél millióra tartja, az ellenzék becslései hatmillió körülire teszik. Lapzártánkkor úgy tudjuk, hogy a választási bizottságokban és a szavazatszámláláskor nem lesz teljes körű az ellenzéki pártok képviselete; az pedig bizonyos, hogy nemzetközi megfigyelők legfeljebb Irakból, Észak-Koreából és Magyarországról (Munkáspárt) utazhatnak Jugoszláviába. A választási csalás tehát garantált.

Mindennek ellenére Szerbia az elmúlt tíz évben soha olyan közel nem állt a politikai fordulathoz, mint ezekben a napokban. Míg Slobodan Milosevicet 1990 óta hat - a mostanihoz képest szabad - választáson legitimálta Jugoszlávia népe, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az ellenzék elnökjelöltje, Vojislav Kostunica most kétszer annyi voksra számíthat, mint ő. Nem mintha ennyi szavazatot nem lehetne elcsalni tőle: de annak bizonyosan következményei lesznek (Szerbia lakosságának 14 százaléka kész akár fegyvert is fogni a Milosevic-rezsim bukásának érdekében). A rendőrség és/vagy a hadsereg beavatkozása például: a kérdés az, hogy kinek az oldalán. A polgárháború éppúgy játszik, mint a nyílt karhatalmi diktatúra. De az országot - gazdasági, politikai, társadalmi, szellemi értelemben egyaránt - csak egyetlen esetben lehet elkezdeni újra összerakni: akkor, ha Milosevic megbukik. Ez az igazi tét.

publikálva
2000/38. (09. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...