Ájul-e Szerbia?

  • 2000. szeptember 14.

Sport

Tíz éve a közép-európai diktatúrák - puha és kemény kiszerelésűek egyaránt - saját súlyuk alatt dőltek össze. Kikoptak mögülük a nagy, történelmi személyiségek, a határozott ideák a hatalomgyakorlás módozatairól, kihunyt bennük az erőszak szeretete, és fényét vesztette bornírtságuk is. A rendszer saját pitiánerségébe fulladt bele; az apparátus feltörekvő tagjainak egyéni ambíciói hatályon kívül helyezték a történelmi víziót; márpedig a nép jól szervezett, hatékony elnyomása olyan eszme, amely némi grandiózusság nélkül nélkül nem valósítható meg.

Ájul-e háborúba?

n Tíz éve a közép-európai diktatúrák - puha és kemény kiszerelésűek egyaránt - saját súlyuk alatt dőltek össze. Kikoptak mögülük a nagy, történelmi személyiségek, a határozott ideák a hatalomgyakorlás módozatairól, kihunyt bennük az erőszak szeretete, és fényét vesztette bornírtságuk is. A rendszer saját pitiánerségébe fulladt bele; az apparátus feltörekvő tagjainak egyéni ambíciói hatályon kívül helyezték a történelmi víziót; márpedig a nép jól szervezett, hatékony elnyomása olyan eszme, amely némi grandiózusság nélkül nélkül nem valósítható meg.

De mi fog történni avval a - talán utolsó - közép-európai diktatúrával, amelynek spiritus movense a legkevésbé sem öregedett ki, amely még mindig mesterien bánik az erőszakkal, s amely egy szűk évvel ezelőtt egy szál maga vívta élethalálharcát a világ legerősebb államaival szemben (és álmodhat-e bármely nemzet ennél nagyszerűbb és magasztosabb küldetést magának?)? Elenyészhet-e egy diktatúra fénykorában?

A hétvégén választások lesznek Jugoszláviában. Ez a tényközlés persze azonnal pontosításra szorul. Jugoszláviában szövetségi parlamenti képviselőket, helyhatóságokat és szövetségi elnököt választanak, egy olyan "kampány" után, amelyben az ellenzék nemhogy nem jutott szóhoz, de a rezsimhez hű sajtóban a legképtelenebb rágalmakkal árasztották el (más sajtó pedig nincs, hisz betiltották), és amelyben mindennapos kormánypárti kampányfogás volt az ellenzéki jelöltek megverése és halállal fenyegetése. A választások ráadásul egy olyan ország irányításáért folynak majd, amely leginkább papíron létezik: a szövetségi állam egyik tagja, Montenegró kifelé tendál a föderációból, és a belgrádi központ ottani szerepe egyre inkább a katonai rendfenntartásra korlátozódik (amit nyugodtan nevezhetünk lappangó puccsnak is), Kosovo pedig de facto külön állami életét él immár egy éve. Ha ez még nem lenne elég, a választásokat bojkottálni fogják Montenegró függetlenségpárti polgárai (a helyi lakosság fele) és a kosovói albánok; szavazati joggal rendelkeznek viszont azok a szerb nemzetiségű menekültek, akik papíron más államok (Horvátország és Bosznia-Hercegovina) polgárai. A választási névjegyzékek pontatlanok, vagy nem léteznek; a szavazásra jogosultak számát a rezsim hét és fél millióra tartja, az ellenzék becslései hatmillió körülire teszik. Lapzártánkkor úgy tudjuk, hogy a választási bizottságokban és a szavazatszámláláskor nem lesz teljes körű az ellenzéki pártok képviselete; az pedig bizonyos, hogy nemzetközi megfigyelők legfeljebb Irakból, Észak-Koreából és Magyarországról (Munkáspárt) utazhatnak Jugoszláviába. A választási csalás tehát garantált.

Mindennek ellenére Szerbia az elmúlt tíz évben soha olyan közel nem állt a politikai fordulathoz, mint ezekben a napokban. Míg Slobodan Milosevicet 1990 óta hat - a mostanihoz képest szabad - választáson legitimálta Jugoszlávia népe, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az ellenzék elnökjelöltje, Vojislav Kostunica most kétszer annyi voksra számíthat, mint ő. Nem mintha ennyi szavazatot nem lehetne elcsalni tőle: de annak bizonyosan következményei lesznek (Szerbia lakosságának 14 százaléka kész akár fegyvert is fogni a Milosevic-rezsim bukásának érdekében). A rendőrség és/vagy a hadsereg beavatkozása például: a kérdés az, hogy kinek az oldalán. A polgárháború éppúgy játszik, mint a nyílt karhatalmi diktatúra. De az országot - gazdasági, politikai, társadalmi, szellemi értelemben egyaránt - csak egyetlen esetben lehet elkezdeni újra összerakni: akkor, ha Milosevic megbukik. Ez az igazi tét.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.