Ájul-e Szerbia?

  • 2000. szeptember 14.

Sport

Tíz éve a közép-európai diktatúrák - puha és kemény kiszerelésűek egyaránt - saját súlyuk alatt dőltek össze. Kikoptak mögülük a nagy, történelmi személyiségek, a határozott ideák a hatalomgyakorlás módozatairól, kihunyt bennük az erőszak szeretete, és fényét vesztette bornírtságuk is. A rendszer saját pitiánerségébe fulladt bele; az apparátus feltörekvő tagjainak egyéni ambíciói hatályon kívül helyezték a történelmi víziót; márpedig a nép jól szervezett, hatékony elnyomása olyan eszme, amely némi grandiózusság nélkül nélkül nem valósítható meg.

Ájul-e háborúba?

n Tíz éve a közép-európai diktatúrák - puha és kemény kiszerelésűek egyaránt - saját súlyuk alatt dőltek össze. Kikoptak mögülük a nagy, történelmi személyiségek, a határozott ideák a hatalomgyakorlás módozatairól, kihunyt bennük az erőszak szeretete, és fényét vesztette bornírtságuk is. A rendszer saját pitiánerségébe fulladt bele; az apparátus feltörekvő tagjainak egyéni ambíciói hatályon kívül helyezték a történelmi víziót; márpedig a nép jól szervezett, hatékony elnyomása olyan eszme, amely némi grandiózusság nélkül nélkül nem valósítható meg.

De mi fog történni avval a - talán utolsó - közép-európai diktatúrával, amelynek spiritus movense a legkevésbé sem öregedett ki, amely még mindig mesterien bánik az erőszakkal, s amely egy szűk évvel ezelőtt egy szál maga vívta élethalálharcát a világ legerősebb államaival szemben (és álmodhat-e bármely nemzet ennél nagyszerűbb és magasztosabb küldetést magának?)? Elenyészhet-e egy diktatúra fénykorában?

A hétvégén választások lesznek Jugoszláviában. Ez a tényközlés persze azonnal pontosításra szorul. Jugoszláviában szövetségi parlamenti képviselőket, helyhatóságokat és szövetségi elnököt választanak, egy olyan "kampány" után, amelyben az ellenzék nemhogy nem jutott szóhoz, de a rezsimhez hű sajtóban a legképtelenebb rágalmakkal árasztották el (más sajtó pedig nincs, hisz betiltották), és amelyben mindennapos kormánypárti kampányfogás volt az ellenzéki jelöltek megverése és halállal fenyegetése. A választások ráadásul egy olyan ország irányításáért folynak majd, amely leginkább papíron létezik: a szövetségi állam egyik tagja, Montenegró kifelé tendál a föderációból, és a belgrádi központ ottani szerepe egyre inkább a katonai rendfenntartásra korlátozódik (amit nyugodtan nevezhetünk lappangó puccsnak is), Kosovo pedig de facto külön állami életét él immár egy éve. Ha ez még nem lenne elég, a választásokat bojkottálni fogják Montenegró függetlenségpárti polgárai (a helyi lakosság fele) és a kosovói albánok; szavazati joggal rendelkeznek viszont azok a szerb nemzetiségű menekültek, akik papíron más államok (Horvátország és Bosznia-Hercegovina) polgárai. A választási névjegyzékek pontatlanok, vagy nem léteznek; a szavazásra jogosultak számát a rezsim hét és fél millióra tartja, az ellenzék becslései hatmillió körülire teszik. Lapzártánkkor úgy tudjuk, hogy a választási bizottságokban és a szavazatszámláláskor nem lesz teljes körű az ellenzéki pártok képviselete; az pedig bizonyos, hogy nemzetközi megfigyelők legfeljebb Irakból, Észak-Koreából és Magyarországról (Munkáspárt) utazhatnak Jugoszláviába. A választási csalás tehát garantált.

Mindennek ellenére Szerbia az elmúlt tíz évben soha olyan közel nem állt a politikai fordulathoz, mint ezekben a napokban. Míg Slobodan Milosevicet 1990 óta hat - a mostanihoz képest szabad - választáson legitimálta Jugoszlávia népe, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az ellenzék elnökjelöltje, Vojislav Kostunica most kétszer annyi voksra számíthat, mint ő. Nem mintha ennyi szavazatot nem lehetne elcsalni tőle: de annak bizonyosan következményei lesznek (Szerbia lakosságának 14 százaléka kész akár fegyvert is fogni a Milosevic-rezsim bukásának érdekében). A rendőrség és/vagy a hadsereg beavatkozása például: a kérdés az, hogy kinek az oldalán. A polgárháború éppúgy játszik, mint a nyílt karhatalmi diktatúra. De az országot - gazdasági, politikai, társadalmi, szellemi értelemben egyaránt - csak egyetlen esetben lehet elkezdeni újra összerakni: akkor, ha Milosevic megbukik. Ez az igazi tét.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.