Az 1999. tavaszi futballidény: Esélytelenek nyugalma

  • - sj -
  • 1999. március 4.

Sport

Egy teljesen elfogulatlan MTK-törzsdrukker szerint a hat ponttal vezetõ csapat tuti bajnok, a Gyõr lehet második, bár úgyis kipukkad, a félidõben még harmadik Diósgyõr nyilvánvalóan összeomlik a második körben, a Dunaferr bent lehet az elsõ hatban, a Vácnak annyi, a Fradi talán kicsit följebb nyomul, a többiek meg nem játszanak. Egy fradista talán másképp látja a helyzetet, nem beszélve a BVSC kemény magjának tagjairól, de annyi már biztos, hogy a profi futballbajnokság elsõ fordulójában napozni remekül lehetett.

Az 1999. tavaszi futballidény

A téli holtszezon legjobb igazolása a hazai futballszakértõk szerint Szabadi "Szovjet" Béla berántása volt a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium csapatától a Fradiba. A magyar profibajnokság szereplõi a bajnoki szünetben nem igazoltak

a vérfagyasztó tekintetû

földmûvelésügyi államtitkár

kvalitásait akár csak megközelítõ tehetségû külföldi játékost. A bármire is esélyes klubok közül az MTK és a Gyõr összeállítása lényegében nem változott, leszámítva Szekér Istvánt, akit a holland Willem II. cserepadjáról rabolt el két kék-fehér ruhás MTK-ügynök.

A bajnokság félidejében hatpontos elõnnyel elsõ MTK és a második Gyõr egész simán nyert az elsõ fordulóban, úgyhogy egyre valószínûbb, hogy a két csapat utolsó fordulóbeli meccse akár bajnoki döntõ is lehet.

A Nemzeti Sport felmérése szerint a 18 profiklub közül 11 vezetõi gondolják azt, hogy az idény hátralévõ részében az a valószínûbb, hogy nem mennek csõdbe. A hét halálra ítélt egyike a félidõben harmadik helyen álló Diósgyõr. A téli szünet alatt sokáig úgy tûnt, hogy a magyar nemzetet egykor Fükõvel és az egykori sportriporter szerint "nevéhez méltóan sasként vetõdõ" Veréb kapussal megajándékozó klub totális csõdbe megy, és a csapatból - ha egyáltalán folytatni tudja a bajnokságot - az összes menõ eligazol. A tulajdonosok ráadásul kirúgták Tornyi Barnabás edzõt. A magyar futball nagy és máig feltáratlan rejtélyeinek egyike, hogy a klubot mûködtetõ kft. hogyan szerzett az utolsó pillanatban mégis annyi pénzt, hogy szinte a teljes csapatot egyben tartsa.

Szinte, mivel a végén mégiscsak kénytelenek voltak elpasszolni Kuttor "Kutyát" a Videotonnak, Julius "Csodakapus" Notát a Dunaferrnek és Kulcsár Sándor csatárt a Fradinak. A DFC éppen az eddig meglepõen jó Dunaújvárossal játszott 1-1-et az elsõ körben.

Kulcsár leigazolásának sztorija ismét fényesen bizonyította, hogy a kisgazdák annyira hülyék, hogy még a szolid üzletmenet látszatára sem ügyelnek a pár óra alatt rohammal elfoglalt "nemzeti kincsnél". A Diósgyõr csatárát ugyanis az átigazolási idõszak vége elõtt pillanatokkal Simon Tibor, a zöld-fehérek játékos-pályaedzõje fizette ki, még csak nem is saját zsebbõl, hanem - nyilatkozatai szerint - a B-közép néhány tagjának pénzébõl. De az alku megkötésekor még csak nem is készpénzzel, hanem terepjárójának papírjaival fizetett a méltán népszerû "Simi".

A félelmetes Torgyán-Szabadi "Szovjet" belsõ kettes már korábban bombát robbantott azzal, hogy 100 plusz havi 5 ezer márkáért leigazolták Marian Vlak mestert, aki a Croatia Zagreb kispadján eltöltött pár hónap után

egészen a kiesésig

vezette következõ csapatát a horvát elsõ osztályban. Szintén a távlatos csapatépítés jegyében a zöld-fehérek beszerezték Fodor "Matuzsálem" Tibort a Gyõrtõl és Eszenyi "Öreg Rája" Dénest az Újpesttõl.

A Fradi nem játszott az elsõ fordulóban. A nemzet csapatának remek morális egységét szépen jelezte, hogy Vincze Ottó sztárjátékos az egyik utolsó edzésen úgy megrúgta saját csapattársát, Nyilas Eleket, hogy a sasszemû Vlak mester kivágta a tréningrõl.

A közvélemény nem Fradi-drukker része gyanakszik, hogy a hányatott sorsú nemzeti kincs csapata nem lesz veszélyes a Gyõrre és az MTK-ra. Akárcsak az Újpest. A bajnokság elsõ félidejében végig a csõdtõl rettegõ klub Sebõk középhátvéd árából nagyjából egyben tartotta a tavalyi bajnokcsapatot. Sõt meg tudta szerezni a válogatott Szekeres balhátvédet a dúsgazdag MTK-tól. Hogy hogyan? Az MTK meghitelezte a teljesen fizetésképtelen lila-fehéreknek a pénzt.

Lõrincz P. Emil

MTK-Zalaegerszeg 2-1 (2-1)

Kellemes meglepetés, hogy a Hungária körúton a fiatal lányok is megjelennek. "Béla..." - visítják szolid önkívületben, amikor Illés túl hosszan szökteti magát, majd izgalomtól szikrázó szemeikkel a lelátót pásztázzák. A lelátó viszont éppen maga alatt van: vezet a Zalaegerszeg, és tényleg nincs semmi sansz, ha már a Béla is túl hosszan szöktet. Illés valóban önálló kaszt, látszik a mozgásán, még ha most nem is nyújt semmi extrát. "Bé-la, Bé-la!" - skandál végül a tribün is, miután a félisten bevágja a - legalábbis gyanús - egyenlítõ tizenegyest.

Pár perc múlva Kenesei középen lefordul egy beadással, és a sarokba lõ, az egész jelenet teljesen olyan, mintha tudnának focizni, ami még a bírót is meghatja, aki innentõl jegeli az eredményt.

Az MTK legnagyobb igazolása ebben a bajnokságban egyébként egy új mûsorközlõ volt (még az õszi idény közepén), aki kenterbe veri a sokáig legyõzhetetlennek hitt angyalföldi kollégáját. "Megkérjük a kedves szurkolókat, elsõsorban a vendég zalaegerszegieket, hogy sportszerûen biztassák csapatukat. A futball nem errõl szól, hanem valami egészen másról."

- sj -

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.