Bajnok lett a Stuttgart: Fauefbé forever

  • Keresztury Tibor
  • 2007. május 24.

Sport

Csak az a baj, mondtam futballista fiaimnak, amikor bő egy éve kitoltuk Stuttgartba a szekeret, hogy nincs ezeknek komoly csapatuk. Mennyivel másabb lenne Bajnokok Ligája meccsekre járni Münchenben, teszem azt, ha már átmenetileg külföldön vagyunk. Nyugodjál meg, fater, nézzél utána, veregette meg a kisebbik a vállam, mielőtt nyilatkozol: hét országból tíz válogatott van a Vfb keretében, bocs.

Csak az a baj, mondtam futballista fiaimnak, amikor bő egy éve kitoltuk Stuttgartba a szekeret, hogy nincs ezeknek komoly csapatuk. Mennyivel másabb lenne Bajnokok Ligája meccsekre járni Münchenben, teszem azt, ha már átmenetileg külföldön vagyunk. Nyugodjál meg, fater, nézzél utána, veregette meg a kisebbik a vállam, mielőtt nyilatkozol: hét országból tíz válogatott van a Vfb keretében, bocs.

Ehhez képest a szezon elején a 14-15. helyen tanyázott Trappatoni mester csapata, aki emelt hangon oktatta ki hétről hétre a tudatlan sajtót edzésmódszerei forradalmi mivoltáról, de mivel a németek szeretnek néha győzni is, másrészt meg alkatilag nehezen viselik a hőbörgőket, buggyant prófétákat, az ötödik vereség táján elzavarták a picsába a nemzetközi futballvilág Verebes Józsefét. És onnantól a nevenincs Armin Veh-vel, számomra nevenincs, Keresztury Márton által azonban jól ismert, jegyzett focistákkal elindult egy olyan történet, mely a gyenge idegzetűeknek ellenjavallt, horrorisztikus végkifejlet után oda vezetett, hogy most szombaton Stuttgart rendszerető, büszke népe a szó szoros értelmében leamortizálta féltve óvott városát.

A tavasz olyan volt, mint egy lassan folydogáló, szépen felépített, ráérős nagyregény. Ha az ember kéthetente negyvenezer olvasóval egyetemben a Gottlieb-Daimler Stadionban felütötte egy-egy fejezetét, azt láthatta, hogy helyén van a történet összes szereplője, a szüzsé pedig fokról fokra, szépen alakul. Ahogy a Bundesliga messze legfiatalabb átlagéletkorú, 19-23 éves csávókból álló csapata lassan összeérik, miközben sehová nem siet. Ahogy teszi mindenki a dolgát, kihozza magából a legjobb képességeit, jelleme fejlődik, akarata acélosodik, és közben ez az egész egy hihetetlenül alacsony hibaszázalékkal működő, eleven gépezetté összeáll. A kapuban a nők bálványa, az isteni Hildebrand, hátul Magnin (svájci válogatott), Meira (portugál vál.), Delpierre (francia vál.), és Boka (elefántcsontparti vál.), középen Hitzlsperger és Khedira szabta a fazont, elöl a brazil Cacau szambázott, és a szezon német felfedezettje, Mario Gomez száguldozott. A fiaim egy ideig a nagycsapat mellett edzettek a stadion tövében található tizenhárom műfüves edzőpálya egyikén: elképedve néztem, hogy a történet ezen pontján már másfél-kétezer ember árgus tekintete követte az edzéseket, s utána úgy negyven percig osztották a fiúk az autogramokat. Ennek ellenére még akkor sem tartotta bajnokesélyesnek az égvilágon őket senki, amikor már hetek óta a harmadik-negyedik helyen tartózkodtak e fölöttébb jókedvűen futballozó, semminemű elvárás és teljesítménykényszer által nem nyomasztott fiatalok. Aztán a Bayern elverésével - s kiiktatásával a jövő évi BL-ből - hirtelen minden megváltozott.

Jómagam amúgy is súlyos idegbeteg vagyok, úgyhogy nekem egyáltalán nem hiányzott, ami aztán az embernek itt az utolsó két fordulóban kijutott. Kétpontos különbséggel vezetett a Schalke a Stuttgart előtt, utána jött a Bremen, ugyancsak két ponttal lemaradva. Ez utóbbi nem bírta a tétet, simán kikapott otthon a Frankfurttól, míg a Schalke Dortmundban zakózott, így minden tekintet Bochumra meredt, ahol is a mieink kétszeri hátrányból 3:2-vel, ezáltal a tabellát két ponttal vezetve jöttek haza, hogy az utolsó forduló története kétszereplős, abszolút hideglelős legyen. A stadionban ötvenezer, Stuttgart főterén, a Schlossplatzon a kivetítő előtt 250 000 Vfb-mezbe bújt piros-fehér ember várta szombaton a sípszót, s a megváltó döntetlent a Cottbus ellen, minimum. Evvel szemben a Cottbus hamarosan egy nullra, a Schalke meg hazai pályán a 15. percben már kettő nullra vezetett a Bielefeld ellen, s kilenc végeérhetetlen, hosszú percig - élén a gaz, áruló Kuranyival, aki az elmúlt szezon végén úgy nyilatkozott, azért igazol át, mert trófeát akar nyerni, itt meg azt sose fog - bajnoknak volt tekinthető. Magam a Kunstmuseum lépcsőjén foglaltam pozíciót, a meccsből így semmit sem láttam, de látványilag kárpótolt az odalent hullámzó, összepréselt, bő Debrecennyi tömeg, mely növekvő elkeseredésében épp elkezdte szétszaggatni a kezében tartott papír salátástálakat. Aztán a tér felrobbant, mert a jó Hitzlsperger ritkán látható bombagóllal egyenlített, s onnantól lelkileg és gyakorlatilag eldőlt a dolog. A lefújás pillanata letaposott félcipővel, összecsókolt képpel, egy úrral az ölemben a Salvini étterem előtt talált. Mire letettem, a lépcső tetejéről fejemre öntöttek egy korsó világost, egy punk megölelt, lapockatájt elnyomott a hátamon egy csikket, s onnantól a pokol a szó legszorosabb értelmében elszabadult.

Na most, én hajlott koromnál fogva éltem már át hasonló futballünnepet - e helyt csak arra utalnék, amikor a Diósgyőr kiverte a KEK-ből a Dundee Unitedet -, de olyat még nem láttam, amikor egy visszafogott, jómódjára kényes, a végletekig konszolidált német város megőrül teljesen, s a józan eszét elveszítve úgy istenigazából ünnepelni kezd. Máskor rád szólnak, ha véletlenül elejtesz egy szál gyufát az utcán, most egy órán belül bokáig ért az üvegszilánk és a műanyagszemét: képzeljék maguk elé, ahogy a hetvenéves, kétnaponta megfodrászolt néni fauefbé hörgéssel, ívben hajítja el a város legelegánsabb utcáján az üres sörösüveget. Pisszegnek a metrón, ha hangosan nevetsz, kizárólag damaszt zsebkendőbe tüsszentenek, most barlangnyi szájakban ezerszám láthattál garatmandulát. Félrecsúszott szemüvegű polgárasszony borult a helyi B-közép, a Canstatter Curve oszlopos tagjának nyakába, s ölelte-csókolta a tetovált kopaszt. Boss-öltönyös menedzser rúgott meg teli rüszttel egy útjába eső flakont. A forgalom megbénult, majd leállt teljesen, az úttesteken hullámzott a tömeg, fent helikopterek köröztek, a rohamkocsik rutinosan szedték öszsze az izgalomtól elhullottakat. Hát ezt is megértük, zokogott valaki térdre borulva, összekulcsolt kézzel: ötödször, tizenöt év után.

Éjféltájban megjöttek a térre a hősök, de ezt a kinyúlt tudósító már nem várta meg. Gyere Chelsea, gyere Barca, dünnyögte még hatás alatt az utolsó S-Bahnon, nyilvánvaló túlzásokba esve: keresztbe' lenyelünk!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.