Bajnok lett a Stuttgart: Fauefbé forever

  • Keresztury Tibor
  • 2007. május 24.

Sport

Csak az a baj, mondtam futballista fiaimnak, amikor bő egy éve kitoltuk Stuttgartba a szekeret, hogy nincs ezeknek komoly csapatuk. Mennyivel másabb lenne Bajnokok Ligája meccsekre járni Münchenben, teszem azt, ha már átmenetileg külföldön vagyunk. Nyugodjál meg, fater, nézzél utána, veregette meg a kisebbik a vállam, mielőtt nyilatkozol: hét országból tíz válogatott van a Vfb keretében, bocs.

Csak az a baj, mondtam futballista fiaimnak, amikor bő egy éve kitoltuk Stuttgartba a szekeret, hogy nincs ezeknek komoly csapatuk. Mennyivel másabb lenne Bajnokok Ligája meccsekre járni Münchenben, teszem azt, ha már átmenetileg külföldön vagyunk. Nyugodjál meg, fater, nézzél utána, veregette meg a kisebbik a vállam, mielőtt nyilatkozol: hét országból tíz válogatott van a Vfb keretében, bocs.

Ehhez képest a szezon elején a 14-15. helyen tanyázott Trappatoni mester csapata, aki emelt hangon oktatta ki hétről hétre a tudatlan sajtót edzésmódszerei forradalmi mivoltáról, de mivel a németek szeretnek néha győzni is, másrészt meg alkatilag nehezen viselik a hőbörgőket, buggyant prófétákat, az ötödik vereség táján elzavarták a picsába a nemzetközi futballvilág Verebes Józsefét. És onnantól a nevenincs Armin Veh-vel, számomra nevenincs, Keresztury Márton által azonban jól ismert, jegyzett focistákkal elindult egy olyan történet, mely a gyenge idegzetűeknek ellenjavallt, horrorisztikus végkifejlet után oda vezetett, hogy most szombaton Stuttgart rendszerető, büszke népe a szó szoros értelmében leamortizálta féltve óvott városát.

A tavasz olyan volt, mint egy lassan folydogáló, szépen felépített, ráérős nagyregény. Ha az ember kéthetente negyvenezer olvasóval egyetemben a Gottlieb-Daimler Stadionban felütötte egy-egy fejezetét, azt láthatta, hogy helyén van a történet összes szereplője, a szüzsé pedig fokról fokra, szépen alakul. Ahogy a Bundesliga messze legfiatalabb átlagéletkorú, 19-23 éves csávókból álló csapata lassan összeérik, miközben sehová nem siet. Ahogy teszi mindenki a dolgát, kihozza magából a legjobb képességeit, jelleme fejlődik, akarata acélosodik, és közben ez az egész egy hihetetlenül alacsony hibaszázalékkal működő, eleven gépezetté összeáll. A kapuban a nők bálványa, az isteni Hildebrand, hátul Magnin (svájci válogatott), Meira (portugál vál.), Delpierre (francia vál.), és Boka (elefántcsontparti vál.), középen Hitzlsperger és Khedira szabta a fazont, elöl a brazil Cacau szambázott, és a szezon német felfedezettje, Mario Gomez száguldozott. A fiaim egy ideig a nagycsapat mellett edzettek a stadion tövében található tizenhárom műfüves edzőpálya egyikén: elképedve néztem, hogy a történet ezen pontján már másfél-kétezer ember árgus tekintete követte az edzéseket, s utána úgy negyven percig osztották a fiúk az autogramokat. Ennek ellenére még akkor sem tartotta bajnokesélyesnek az égvilágon őket senki, amikor már hetek óta a harmadik-negyedik helyen tartózkodtak e fölöttébb jókedvűen futballozó, semminemű elvárás és teljesítménykényszer által nem nyomasztott fiatalok. Aztán a Bayern elverésével - s kiiktatásával a jövő évi BL-ből - hirtelen minden megváltozott.

Jómagam amúgy is súlyos idegbeteg vagyok, úgyhogy nekem egyáltalán nem hiányzott, ami aztán az embernek itt az utolsó két fordulóban kijutott. Kétpontos különbséggel vezetett a Schalke a Stuttgart előtt, utána jött a Bremen, ugyancsak két ponttal lemaradva. Ez utóbbi nem bírta a tétet, simán kikapott otthon a Frankfurttól, míg a Schalke Dortmundban zakózott, így minden tekintet Bochumra meredt, ahol is a mieink kétszeri hátrányból 3:2-vel, ezáltal a tabellát két ponttal vezetve jöttek haza, hogy az utolsó forduló története kétszereplős, abszolút hideglelős legyen. A stadionban ötvenezer, Stuttgart főterén, a Schlossplatzon a kivetítő előtt 250 000 Vfb-mezbe bújt piros-fehér ember várta szombaton a sípszót, s a megváltó döntetlent a Cottbus ellen, minimum. Evvel szemben a Cottbus hamarosan egy nullra, a Schalke meg hazai pályán a 15. percben már kettő nullra vezetett a Bielefeld ellen, s kilenc végeérhetetlen, hosszú percig - élén a gaz, áruló Kuranyival, aki az elmúlt szezon végén úgy nyilatkozott, azért igazol át, mert trófeát akar nyerni, itt meg azt sose fog - bajnoknak volt tekinthető. Magam a Kunstmuseum lépcsőjén foglaltam pozíciót, a meccsből így semmit sem láttam, de látványilag kárpótolt az odalent hullámzó, összepréselt, bő Debrecennyi tömeg, mely növekvő elkeseredésében épp elkezdte szétszaggatni a kezében tartott papír salátástálakat. Aztán a tér felrobbant, mert a jó Hitzlsperger ritkán látható bombagóllal egyenlített, s onnantól lelkileg és gyakorlatilag eldőlt a dolog. A lefújás pillanata letaposott félcipővel, összecsókolt képpel, egy úrral az ölemben a Salvini étterem előtt talált. Mire letettem, a lépcső tetejéről fejemre öntöttek egy korsó világost, egy punk megölelt, lapockatájt elnyomott a hátamon egy csikket, s onnantól a pokol a szó legszorosabb értelmében elszabadult.

Na most, én hajlott koromnál fogva éltem már át hasonló futballünnepet - e helyt csak arra utalnék, amikor a Diósgyőr kiverte a KEK-ből a Dundee Unitedet -, de olyat még nem láttam, amikor egy visszafogott, jómódjára kényes, a végletekig konszolidált német város megőrül teljesen, s a józan eszét elveszítve úgy istenigazából ünnepelni kezd. Máskor rád szólnak, ha véletlenül elejtesz egy szál gyufát az utcán, most egy órán belül bokáig ért az üvegszilánk és a műanyagszemét: képzeljék maguk elé, ahogy a hetvenéves, kétnaponta megfodrászolt néni fauefbé hörgéssel, ívben hajítja el a város legelegánsabb utcáján az üres sörösüveget. Pisszegnek a metrón, ha hangosan nevetsz, kizárólag damaszt zsebkendőbe tüsszentenek, most barlangnyi szájakban ezerszám láthattál garatmandulát. Félrecsúszott szemüvegű polgárasszony borult a helyi B-közép, a Canstatter Curve oszlopos tagjának nyakába, s ölelte-csókolta a tetovált kopaszt. Boss-öltönyös menedzser rúgott meg teli rüszttel egy útjába eső flakont. A forgalom megbénult, majd leállt teljesen, az úttesteken hullámzott a tömeg, fent helikopterek köröztek, a rohamkocsik rutinosan szedték öszsze az izgalomtól elhullottakat. Hát ezt is megértük, zokogott valaki térdre borulva, összekulcsolt kézzel: ötödször, tizenöt év után.

Éjféltájban megjöttek a térre a hősök, de ezt a kinyúlt tudósító már nem várta meg. Gyere Chelsea, gyere Barca, dünnyögte még hatás alatt az utolsó S-Bahnon, nyilvánvaló túlzásokba esve: keresztbe' lenyelünk!

Neked ajánljuk