Amióta a Bajnokok Ligájában a futballnagyhatalmak több csapattal vehetnek részt, az UEFA Kupa jelentősége érezhetően csökkent, Beckenbauer a sorozatot a lúzerek kupájának nevezte. Az ún. közép- és kiscsapatoknak azonban még mindig ez a torna a nagy lehetőség egy nemzetközi diadalra. Mi bízunk a spanyol fociban, ezért az idei két nagy döntő közül ezt választjuk.
Glasgow karneváli hangulattal igazolja döntésünket. Harmincezer mámoros spanyol a legalább olyan lelkes skótokkal együtt egész napos fiestáról gondoskodik. Minden kocsmán spanyol zászló, mindenütt spanyol felirat, ma itt csak két nemzet létezik. A helyiek a szállodában és az étteremben hola és Viva Espa–a köszöntésekkel fogadnak, míg a vendégek tőlünk kérdezik, merre van a stadion.
A rendezők két szurkolói zónát alakítottak ki. A Merchant City az Espanyolé, a George Square a Sevilláé. Apró problémát csak az okoz, hogy a Café Andaluz tapas-bár pont a barcelonaiak területén van, amit azért a sevillaiak foglalnak el. Ellenségeskedésnek persze semmi nyoma, mindkét tábor ünnepnek tekinti a mai napot. Mindenki a meccsre készült mezben, sálban, sapkában, de a helyszín is inspirálja a szurkolókat. Az Espanyol-drukkerek arcán skót zászló, majdnem mindenkin kék szoknya és zászló, megannyi Mel Gibson a Rettenthetetlenből, míg a Sevilla-szurkolóknak inkább a vörös parókára épülő ún. "See you Jimmy" sapka és a MacKenzie-klán piros mintás tartánja tetszik.
A dudák megszólaltatásával viszont egyik drukkerhad sem boldogul, ezért, hogy még véletlenül se sértődjenek meg a házigazdák, mindkét tábor inkább végigkóstolja a viszkiket. A sevillaiak rögtönzött bikaviadalt is tartanak. Ennek lényege, hogy a mutatóujjukkal bikaszarvat képező fiatal harcosok próbálnak nekirontani a többieknek, akik pajkosan elugrálnak előlük. A kissé kaotikus rohangálás alapján megállapíthatjuk, hogy ez a játék inkább önfeledt jellegéről, s nem kifinomult szabályairól lesz híres.
De mégis a meccs a lényeg. Emeletes buszok visznek ki a stadionhoz, s az utazás során megismerkedünk a Sevilla harci nótáival. Hamar kiderül: a klub fűzfapoétáinak irodalmi munkássága a Vamos Sevilla, vamos campeon és az Olé, Sevilla, olé motívumok kidolgozásával érkezett a zenitjére. Az már a szurkolók kreativitását dicséri, hogy a két vezérrigmusra építve négy-öt féle csatadal is boldogítja az utasokat.
A Hampden Park lenyűgöző, a szurkolók eksztázisban, minden adott egy jó meccshez. A nézőtéri szenvedély a játékosokra is hat, ahogy a másnapi lapok írják, szó nincs tippy tapas futballról. A félidő 1:1, mindkét szurkolótábor ünnepelhet egy kicsit. Mögöttünk a lelátón Vennegoor of Hesselink, a Celtic csatára és a sportszergyártók rémálma ül. A helyiek által nagyon kedvelt Jan vezetéknevét ugyanis csak sajátos patkóalakban lehet trikójára írni. Miközben kedvesen fogadja a szurkolók köszöntését, esélylatolgatásra is jut ideje. Vicces fiú, spanyol győzelmet vár.
A második félidő elején mindkét edző cserékkel igyekszik frissíteni csapatát. Számunkra szokatlan, hogy a két dallamos nevű erőnléti edző, Marcos Alvarez és Bartolome Marquez Lopez gyakorlatilag kisebbfajta alapozást tart a kispadon ülőknek. Maguk a mesterek mutatják be az aerobikra emlékeztető gyakorlatokat, a játékosok enyhe lelkesedéssel próbálják követni, így tíz perc után is csak a két tréneren látszik, hogy játékra kész. Ramos és Valverde mester mégsem őket küldi be (gyanítjuk, ezt a szabályok is tiltják), inkább Pandianinak és Renatónak szavaznak bizalmat. Moises kiállítása után eldőlni látszik a meccs, a sántikáló Riera miatt kilenc emberrel védekező Espanyol a rendes játékidőt még hősiesen kihúzza, de a hosszabbítás első felének végén Kanoute betalál. A katalánok nem adják fel, Jonatas minden elkeseredését beleadja lövésébe. 2:2. Most négy tomboló katalán drukkert hámozunk le magunkról, a hangulatot nehéz lesz fokozni.
Nincs döntés, tizenegyesek. Palop kapus a hős, az FC Sevilla megvédi a címét. De nem csak ők nyernek, a semleges szurkolók hosszasan éltetik a két csapatot, sőt még a vesztes barcelonaiak is ünnepelnek, megköszönik a fiúknak, hogy itt lehettek. A Sevilla győzelmi mámorában sok újdonságot nem lelünk. We Are The Champions (persze inkább campeones, campeones) tűzijáték, konfettieső, vonatozás, közös szamba a szurkolókkal, hason csúszás nélkülük. Talán csak győzelmi pörköltosztogatással nem találkoztunk korábban.
Glasgow vigalmi negyedei újra megtelnek, az előre gyártott szórólapok Fiesta Espanolát meg Bomboleát hirdetnek. Nagy kockázatot a párosítás ismeretében a programszervezők nem vállaltak. A spanyolok pedig buliznak hajnalig. Reggel a skót lapokat még átfutjuk. Nekünk Davidson szavai tetszenek a legjobban, akinek semlegesként a Hampdenben utoljára ilyen élménye 1960-ban volt, amikor Puskás Öcsi játékát csodálta.
