UEFA-kupadöntő: Spanyol éjszaka

  • Fecser Péter
  • 2007. május 24.

Sport

Amióta a Bajnokok Ligájában a futballnagyhatalmak több csapattal vehetnek részt, az UEFA Kupa jelentősége érezhetően csökkent, Beckenbauer a sorozatot a lúzerek kupájának nevezte.

Amióta a Bajnokok Ligájában a futballnagyhatalmak több csapattal vehetnek részt, az UEFA Kupa jelentősége érezhetően csökkent, Beckenbauer a sorozatot a lúzerek kupájának nevezte. Az ún. közép- és kiscsapatoknak azonban még mindig ez a torna a nagy lehetőség egy nemzetközi diadalra. Mi bízunk a spanyol fociban, ezért az idei két nagy döntő közül ezt választjuk.

Glasgow karneváli hangulattal igazolja döntésünket. Harmincezer mámoros spanyol a legalább olyan lelkes skótokkal együtt egész napos fiestáról gondoskodik. Minden kocsmán spanyol zászló, mindenütt spanyol felirat, ma itt csak két nemzet létezik. A helyiek a szállodában és az étteremben hola és Viva Espa–a köszöntésekkel fogadnak, míg a vendégek tőlünk kérdezik, merre van a stadion.

A rendezők két szurkolói zónát alakítottak ki. A Merchant City az Espanyolé, a George Square a Sevilláé. Apró problémát csak az okoz, hogy a Café Andaluz tapas-bár pont a barcelonaiak területén van, amit azért a sevillaiak foglalnak el. Ellenségeskedésnek persze semmi nyoma, mindkét tábor ünnepnek tekinti a mai napot. Mindenki a meccsre készült mezben, sálban, sapkában, de a helyszín is inspirálja a szurkolókat. Az Espanyol-drukkerek arcán skót zászló, majdnem mindenkin kék szoknya és zászló, megannyi Mel Gibson a Rettenthetetlenből, míg a Sevilla-szurkolóknak inkább a vörös parókára épülő ún. "See you Jimmy" sapka és a MacKenzie-klán piros mintás tartánja tetszik.

A dudák megszólaltatásával viszont egyik drukkerhad sem boldogul, ezért, hogy még véletlenül se sértődjenek meg a házigazdák, mindkét tábor inkább végigkóstolja a viszkiket. A sevillaiak rögtönzött bikaviadalt is tartanak. Ennek lényege, hogy a mutatóujjukkal bikaszarvat képező fiatal harcosok próbálnak nekirontani a többieknek, akik pajkosan elugrálnak előlük. A kissé kaotikus rohangálás alapján megállapíthatjuk, hogy ez a játék inkább önfeledt jellegéről, s nem kifinomult szabályairól lesz híres.

De mégis a meccs a lényeg. Emeletes buszok visznek ki a stadionhoz, s az utazás során megismerkedünk a Sevilla harci nótáival. Hamar kiderül: a klub fűzfapoétáinak irodalmi munkássága a Vamos Sevilla, vamos campeon és az Olé, Sevilla, olé motívumok kidolgozásával érkezett a zenitjére. Az már a szurkolók kreativitását dicséri, hogy a két vezérrigmusra építve négy-öt féle csatadal is boldogítja az utasokat.

A Hampden Park lenyűgöző, a szurkolók eksztázisban, minden adott egy jó meccshez. A nézőtéri szenvedély a játékosokra is hat, ahogy a másnapi lapok írják, szó nincs tippy tapas futballról. A félidő 1:1, mindkét szurkolótábor ünnepelhet egy kicsit. Mögöttünk a lelátón Vennegoor of Hesselink, a Celtic csatára és a sportszergyártók rémálma ül. A helyiek által nagyon kedvelt Jan vezetéknevét ugyanis csak sajátos patkóalakban lehet trikójára írni. Miközben kedvesen fogadja a szurkolók köszöntését, esélylatolgatásra is jut ideje. Vicces fiú, spanyol győzelmet vár.

A második félidő elején mindkét edző cserékkel igyekszik frissíteni csapatát. Számunkra szokatlan, hogy a két dallamos nevű erőnléti edző, Marcos Alvarez és Bartolome Marquez Lopez gyakorlatilag kisebbfajta alapozást tart a kispadon ülőknek. Maguk a mesterek mutatják be az aerobikra emlékeztető gyakorlatokat, a játékosok enyhe lelkesedéssel próbálják követni, így tíz perc után is csak a két tréneren látszik, hogy játékra kész. Ramos és Valverde mester mégsem őket küldi be (gyanítjuk, ezt a szabályok is tiltják), inkább Pandianinak és Renatónak szavaznak bizalmat. Moises kiállítása után eldőlni látszik a meccs, a sántikáló Riera miatt kilenc emberrel védekező Espanyol a rendes játékidőt még hősiesen kihúzza, de a hosszabbítás első felének végén Kanoute betalál. A katalánok nem adják fel, Jonatas minden elkeseredését beleadja lövésébe. 2:2. Most négy tomboló katalán drukkert hámozunk le magunkról, a hangulatot nehéz lesz fokozni.

Nincs döntés, tizenegyesek. Palop kapus a hős, az FC Sevilla megvédi a címét. De nem csak ők nyernek, a semleges szurkolók hosszasan éltetik a két csapatot, sőt még a vesztes barcelonaiak is ünnepelnek, megköszönik a fiúknak, hogy itt lehettek. A Sevilla győzelmi mámorában sok újdonságot nem lelünk. We Are The Champions (persze inkább campeones, campeones) tűzijáték, konfettieső, vonatozás, közös szamba a szurkolókkal, hason csúszás nélkülük. Talán csak győzelmi pörköltosztogatással nem találkoztunk korábban.

Glasgow vigalmi negyedei újra megtelnek, az előre gyártott szórólapok Fiesta Espanolát meg Bomboleát hirdetnek. Nagy kockázatot a párosítás ismeretében a programszervezők nem vállaltak. A spanyolok pedig buliznak hajnalig. Reggel a skót lapokat még átfutjuk. Nekünk Davidson szavai tetszenek a legjobban, akinek semlegesként a Hampdenben utoljára ilyen élménye 1960-ban volt, amikor Puskás Öcsi játékát csodálta.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.