Bronzérmet nyert a női kajak négyes 500 méteren

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 8.

Sport

Harmadiknak futott be a döntő futamban a magyar hajó. 

A Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású női kajak négyes bronzérmet szerzett csütörtökön 500 méteren a párizsi olimpián.

A csütörtöki döntőben az első helyet az új-zélandi négyes szerezte meg 1:32:20-as eredménnyel, másodiknak a német négyes futott be 1:32:60-nal, végül a magyar hajó 1:32:93-mal, megelőzve a lengyeleket. 

A magyar hajó kedden az előfutamból másodikként közvetlenül a csütörtöki döntőbe jutott, ahol nagy meglepetést okozott azzal, hogy harmadikként ért célba. A táv első felében ötödikként haladt a magyar hajó, de féltávnál már harmadik volt, és ezt a pozícióját nagy versenyben meg is őrizte. 

A női négyes a magyar küldöttség kilencedik érmét – a harmadik bronzot – szerezte a párizsi olimpián.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A szakszervezetek megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.