Elrajtoltak a Balaton-átúszók, a víz 26 fokos

  • narancs.hu
  • 2024. július 21.

Sport

Balatonboglárig meg sem állnak.

Vasárnap reggel elkezdődött a 42. Lidl Balaton-átúszás Révfülöpön. A szervezők tájékoztatása szerint az első indulók - köztük a junior úszóválogatott tagjai – pontban 7 órakor rajtoltak, hogy teljesítsék az 5,2 kilométeres távot. A cél a balatonboglári Platán strandon van.

 
A 42. Lidl Balaton-átúszás résztvevői megkezdik az 5,2 kilométeres táv teljesítését Révfülöpnél 2024. július 21-én.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
 

 

Az eseményt az eredeti tervek szerint szombaton rendezték volna, de a bizonytalan időjárás miatt egy nappal el kellett halasztani. Vasárnap közel ideális körülmények várták az indulókat, rajtolni 12 óráig lehet, a szervezők 11 és fél ezer nevezőt várnak. Napos, gyengén szeles idő és – ahogy a balatoni hajósok mondják – "kivasalt", vagyis teljesen sima víz fogadta a Balaton-átúszás résztvevőit. A tó vize 26-27 fokos és később sem várható jelentős szélerősödés.

A legelső indulókat hét órakor engedték a vízbe, hogy a mintegy 150 vitorláshajó segítségével kialakított úszófolyosón a Balaton déli partja felé vegyék az irányt. Aki elfárad, megkapaszkodhat, vagy akár ki is mászhat, és megpihenhet a vitorlásokon.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.