Két magyar állhatott a dobogóra a férfi kajak egyes 1000 méteres futama után

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 3.

Sport

Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám ezüstérmet szerzett Tokióban.

Parádés verseny után Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám pedig ezüstérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren a tokiói olimpián.

Ebben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek Hesz Mihály révén, de érmet is 1976-ban szereztek legutóbb, akkor Csapó Géza második lett.

Olimpián mindeddig utoljára 1996-ban, Atlantában fordult elő, hogy egy versenyszámban két magyar is dobogóra állt, akkor 200 méteres mellúszásban Rózsa Norbert, Güttler Károly volt a sorrend az első két helyen.

Kajak-kenuban most először indulhat egy nemzetből két egység is az adott számban, és a magyarok ezt remekül kihasználták. A két kajakos egymás melletti pályáról kezdhette élete első ötkarikás döntőjét, amely néhány perccel a tervezettnél később kezdődött el, mert az első rajtot visszalőtték.  

Az öt éve tizedik, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz rögtön a start után kivált a mezőnyből a 2018-ban vb-győztes portugál Fernando Pimentával, Varga pedig az első 250 méteren az 5-6. helyen haladt. Féltvánál már Kopasz, a győriek 24 éves kajakosa vezetett, akit a célig már nem is tudott utolérni a mezőny, fölényes győzelmet aratva szerezte meg pályafutása első olimpiai bajnoki címét. Mögötte ugyanakkor óriási csata alakult ki, és a kiválóan hajrázó, ötkarikás újonc, 21 éves Varga Ádám mindenki mellett elment, a végén még az elfáradó Pimentát is megelőzte négy századmásodperccel, és a szoros befutó után övé lett az ezüstérem.

Toki? 2020 - Kajak-kenu - Kopasz B?lint arany-, Varga ?d?m e

 
Kopasz Bálint és Varga Ádám még a vízben
Fotó: MTI/Kovács Tamás
 

 A 24 éves friss olimpiai bajnok az eredményhirdetés után azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy kilencéves kora óta erre a napra készült, ez pedig 15 év kőkemény munkával és folyamatos lemondásokkal járt. "Nem volt buli, nem voltak barátok, sőt, még barátnő sem, pedig 15 éves korom óta nagyon szerettem volna" - mondta Kopasz, aki úgy fogalmazott, a győzelem "óriási öröm és felemelő érzés" a számára. "Láttam az örömöt édesanyám arcán is, aki nagyon sokat tett azért, hogy idáig eljussak, felkészített, minden nap ott volt mellettem, megfőzött mindenféle minőségi ételt" - emelte ki edző-édesanyja, Demeter Irén szerepét a győri kajakos, aki a magyar sportági szövetségnek is külön köszönetet mondott. "Nagy köszönet jár nekik, nagyon kitettek magukért, mindent megadtak és biztosítottak ahhoz, hogy ez az eredmény ma megszülethessen" - nyilatkozta Kopasz.

Az újdonsült olimpiai bajnok azt mondta, Európa- és világbajnokként a mostanra elért sikereknél többet már nem is akar, de folytatni akarja a kajakozást és úgy érzi, nyári játékokon még akár háromszor is elindulhat pályafutása során.

Toki? 2020 - Kajak-kenu - Kopasz B?lint arany-, Varga ?d?m e

 
Kopasz és Varga már a dobogón
Fotó: MTI/Kovács Tamás

 Varga ezüstérméről azt mondta, örül, hogy nemzetenként ketten indulhattak a versenyszámban, és nagyon felemelő érzés, hogy "egyszerre két ilyen szép magyar siker született".

A 21 esztendős Varga elárulta, a finálés futam előtt már nagyjából eltervezte, hogy mit és hogyan fog csinálni, ezt gyakorolta is, ugyanakkor az elrontott rajt egy kicsit megzavarta. "Az ezüst még fényesebben csillog, főleg a kettős magyar siker miatt" - tette hozzá, és úgy vélte, Kopaszt most biztosan senki nem tudta volna legyőzni, még akkor sem, ha másképp versenyeznek.

Ez a tokiói magyar küldöttség hetedik és nyolcadik érme, a mérleg most 3 arany, 3 ezüst és 2 bronz.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.