Milák Kristóf aranyérmes az úszó-Európa-bajnokságon

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. június 22.

Sport

Senánszky Petra pedig országos csúccsal győzött ugyanott, Belgrádban 50 méter gyorson.

Milák Kristóf címét megvédve aranyérmet nyert 200 méter pillangón szombaton a belgrádi úszó Európa-bajnokságon.

A szám olimpiai bajnoka, kétszeres világbajnoka és világcsúcstartója a legjobb idővel (1:54.64) várta a finálét, míg Eb-ezüstérmes honfitársa, Márton Richárd harmadikként (1:56.05) készült a döntőre.

A Honvéd klasszis úszójának győzelmét senki sem veszélyeztette, a középdöntős idején viszont csak bő két tizedet javított, ám 1:54.43-mal így is megszerezte második aranyát a szerb fővárosban.

A második és a harmadik helyezett is lengyel úszó lett, Krzysztof Chmielewski és Michal Chmielewski.

Márton 1:56.07-tel negyedik lett.

„Közvetlenül a bevonulás előtt elkezdett dörögni az ég, ilyenre nem is igazán emlékszem karrierem során – nyilatkozott Márton – Ennél sokkal jobbat szerettem volna úszni, szinte semmit sem javultam, ez elég kiábrándító, de a többiek sem tudtak gyorsabban menni. Lehet, egy kicsit már mindenki fáradt.”

Milák ezúttal sem állt a sajtó rendelkezésére – írja az MTI.

 
Milák Kristóf a férfi 200 méteres pillangóúszás  döntőjében a belgrádi vizes Európa-bajnokságon 2024. június 22-én. MTI/Derencsényi István
 

 

Senánszky Petra országos csúccsal nyert aranyérmet 50 méter gyorson szombaton az Európa-bajnokságon.

Az uszonyos úszásban többszörös világbajnok és Világjátékok-győztes, de már medencés olimpiai indulónak tekinthető Senánszky májusban, a Mare Nostrum-versenysorozat monacói állomásán felállított magyar rekordját egy századdal megjavítva, 24.56 másodperccel diadalmaskodott.

„Nagyon boldog vagyok, mert szerintem a párizsi olimpián ilyen idő kell majd mindenképpen a középdöntőbe jutáshoz. Ez a hely valahogy mindig jó dolgokat hoz ki belőlem, 2019-ben még uszonyos úszásban a világbajnokságon is szép sikereket értem el. Megmondom őszintén, már eléggé vártam a végét, mivel most kapok két nap pihenőt, mielőtt edzőtáborba megyek, a török tengerparton fogok pihenni” – nyilatkozta a harmincéves Senánszky, aki medencés úszóként első Eb-aranyát nyerte egyéniben.

Senánszky sikerét követően a versenyt félbeszakították a szakadó esővel és villámlással érkező vihar miatt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.