Toldi Péter nyerte a 480 kilométeres himalájai futóversenyt

  • narancs.hu
  • 2024. június 22.

Sport

Öten indultak, a magyar versenyző pályacsúccsal győzött.

Toldi Péter szegedi ultrafutó nyerte meg a 2024-es Hell Race nevű versenyt, amelyet Indiában rendeznek meg, és ezúttal rekord számú, öt résztvevő indult rajta.

A 480 kilométeres távot a 43 éves magyar versenyző 104 óra 33 perc 30 másodperc alatt teljesítette, ez pályacsúcs. Ő a negyedik ember eddig, aki szintidőn belül végigment ezen a pályán a Himalája hágóin át. 

Toldi Péter eredetileg azért kezdett futni, hogy vigyázzon az egészségére, részt vett félmaratoni, maratoni versenyeken. 2015 óta indul a maratoninál hosszabb ultratávokon, közben tanult edzéselméletet, és a sporttáplálkozásban is képezte magát. 2020-ban atlétaedzői képesítést szerzett.

A Hell Race-t a szeged.hu-nak nyilatkozva élete egyik legnagyobb kihívásának nevezte, egy ideig itthon készült rá, aztán Indiában. 

 

 

 

A pálya például ilyen utakon halad keresztül:

 

A versenyt korábban teljesítette és meg is nyerte egy másik magyar ultrafutó, Szőnyi Ferenc is.

A címlapkép forrása Toldi Péter Facebook-oldala

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.