Most ilyen felirat nem volt, ám enélkül is lebegett az orosz polgár - hiszen hasonló sikert a labdarúgás (az utóbbi évek figyelemre méltó nemzetközi klubsikereinek dacára) még nem ért el. Az orosz - vagyis a már nem szovjet - válogatott sem világ-, sem Európa-bajnokságon mindeddig nem lépett tovább a döntők első, körmérkőzéses szakaszából.
A válogatott szakvezetője immár két éve az a Guus Hiddink, aki korábban a dél-koreaiakkal és ausztrálokkal elért sikereivel ejtette ámulatba a világot. A történet azonban mégsem ettől - vagyis attól, hogy holland edző dirigálja a hollandokat verő oroszokat - vált igazán pikánssá: a szbornaja elsőként épp azokkal a svédekkel szemben mutatta meg valódi tudását és erejét, akik az orosz történeti emlékezetbe úgy vésődtek, mint a felemelkedő, az európai - köztük jórészben holland - minták átvételével kacérkodó péteri Oroszország legkeményebb ellenfelei. Mindezt gondolhatnánk valami erőltetett párhuzamnak is - ha a svédek elleni meccs tribünjén lelkes és előrelátó orosz drukkerek nem épp
Nagy Péter cár
hatalmas, legalább 8-10 széksoron átívelő portréját feszítették volna ki. Mégiscsak ritkán ijesztgeti a szurkoló az ellenfelet egykor a harcmezőn diadalt arató uralkodójának ábrázatával. A svédek elleni győzelmet követő napon pedig alig akadt olyan moszkvai beszámoló, amely ne élt volna az 1709-es - XII. Károly svéd királyt megfutamító - poltavai csata kínálta párhuzammal.
Mindez jól láttatja, mennyire fontos manapság nemcsak az orosz politikai osztály, de a társadalom jelentős részének is az efféle látványos sportsiker. Ezzel persze nem csupán az oroszok vannak így. Fassbinder híres filmjének, a Maria Braun házasságának zárójelenetében a kamera lassan rásvenkel az 1954-es svájci labdarúgó-világbajnokság döntőjéről tudósító rádióra - e jelenet magáért beszélt. A német világháborús tragédia súlya persze nem mérhető össze a Szovjetunió szétesését követő hanyatlás - a 90-es évek káoszának - következményeivel. Ám az orosz honpolgár joggal gondolhatja úgy, kell valaminek lennie, ami megmutathatja ország-világnak: ez az Oroszország már nem az! Szép dolog gazdagnak és erősnek lenni, globális erőforrások felett rendelkezni, ám ennek a közvetlen örömét csak nehéz átélni. Nem így a futballdiadalt! A labdarúgó Eb pedig - amit Európa jó néhány országában ma már többen néznek, mint az olimpiai közvetítéseket - olyan színtér, ahol valóban látványos és átélhető diadalt lehet aratni. És ezt a diadalt a svédek és hollandok legyőzésével Arsavinék eddig hozták, ráadásul egy olyan válogatottal, amelynek tagjai - egy kivétellel - a nem éppen magasan jegyzett orosz bajnokságban játszanakÉ
De hogyan lettek erre képesek?
Nyilván, ahogy most, úgy korábban is voltak tehetséges labdarúgóik. A szovjet-orosz futball számos sikert tudhatott magáénak. Az első Eb-t 1960-ban a szovjet csapat nyerte; 1964-ben és 1972-ben ezüstérmet szerzett. A 80-as évek derekán, amikor a kijevi Dinamo korábbi edzője, Oleg Lobanovszkij irányította, a szbornaja sorra aratta sikereit; és a szép támadó futballt játszó szovjet csapat erejét megtapasztalhatta 1986-ban a mexikói vb-n a mi válogatottunk is. Két évvel később pedig a válogatott egészen az Eb-döntőig jutott, ahol épp a hollandokkal szemben maradt alul.
A Szovjetunió felbomlása után azonban elmaradtak a korábbi eredmények, és sokáig semmi nem is utalt a változásra. Fordulatot az elmúlt néhány év hozott. 2005-ben a moszkvai CSzKA, idén a szentpétervári Zenit nyerte el az UEFA-kupát. Mindez annak köszönhető, hogy a sportág gazdasági háttere átalakult. Az orosz első liga futballklubjai pénzügyi hátterük szerint most két csoportba sorolhatók: a vezető klubokat nagy orosz cégek, többnyire olajvállalatok szponzorálják, míg a kevésbé ismert vidéki csapatokat főként a helyi adminisztráció. Eközben nem maradt magára, szegényen a szövetség sem. Épp két éve, 2006 nyarán írta alá eddigi történetének legnagyobb összegű megállapodását, amelynek nyomán az orosz állami biztosító, a Roszgoszsztrah öt év alatt mintegy 55 millió dollárt folyósít a szövetségnek.
A moszkvai Szpartak pénzügyi helyzete azok után vált stabillá, hogy a klub tulajdonosa az egyik legnagyobb orosz olajcég, a Lukoil alelnöke, Leonyid Fedun lett. Az ugyancsak fővárosi Dinamo pedig azóta borzolja a kedélyeket játékosvásárlásaival, hogy a klubot megszerezte a Fedkominveszt feje, Alekszej Fedoricsev. Vannak persze vesztesek is: a moszkvai CSzKA, vagyis az orosz Honvéd például 2003-ban írt alá kecsegtető szerződést - 54 millió dollár három év alatti átutalásáról - az akkor még Roman Abramovics tulajdonában lévő Szibnyefttyel, de miután Abramovics megvált az olajcégtől, hiába nyertek UEFA-kupát, az új tulajdonos, vagyis a Gazprom felülvizsgálta a megállapodást. Az Európa mumusának tartott cég úgy döntött, kizárólag addigi pártfogoltját, a bajnokot, azaz a jelenlegi orosz válogatott gerincét adó, ugyancsak holland edző által irányított szentpétervári Zenitet támogatja.
Az állami energiaóriás mellett az orosz magánszektor is egyre nagyobb fantáziát lát a hazai futballban. E történetben kiváltképp fontos - sőt döntő! - az a szerep, amit Roman Abramovics tölt be. A londoni Chelsea-t 2003 nyarán fölvásároló milliárdos - s egyben csukotkai kormányzó - néhány éve alapítványt hozott létre a hazai futball támogatására. Az általa működtetett Nemzeti Futballakadémia finanszírozza például Guus Hiddink évi 2 millió eurós edzői díját is. Sőt, Abramovics találta ki azt is, hogy a holland mágust kell a válogatott mellé szerződtetni. A szövetség vezetése nem volt elragadtatva az ötlettől, de a végén - nyilván nem kis részben Abramovics Putyinhoz fűződő viszonya miatt - megbékélt a dologgal.
Az orosz milliárdos anyagi és politikai ereje fontos kelléke volt annak, hogy az elmúlt két évben Hiddink nyugodtan végezhette munkáját, és szakíthatott - többek között - azzal a korrupt gyakorlattal, amely lehetetlenné tette a korábbi szövetségi kapitányok számára az elfogulatlan, kizárólag szakmai szempontokat figyelembe vevő válogatást. A Nyezaviszimaja gazeta szemleírója a hollandok felett aratott orosz győzelem után meg is jegyezte: Hiddinknek adatott meg először, hogy ellenállhasson a csapatépítést befolyásoló üzleti érdekeknek és nyomásgyakorlásnak. Nyilván az is könnyített a holland mester helyzetén, hogy egy ideje az orosz sportminiszter, Vitalij Mutko tölti be az Oroszországi Labdarúgó Szövetség elnökének posztját, azaz egy szereplővel kevesebbel kell egyeztetni.
Apropó, egyeztetés. Sajtóhírek szerint Abramovics a svédek elleni meccset még a stadionban figyelte, de a hollandok elleni találkozón már nem tudott jelen lenni. Állítólag Mutko közvetlen főnökével, az immár egy hónapja miniszterelnök Putyinnal volt találkozója. Vajon miről egyeztettek?
