Roger Federer visszavonul

Sport

A korábbi világelső és 20-szoros Grand Slam-tornagyőztes teniszező a jövő hétvégi Laver Kupa után befejezi profi pályafutását.

Federer 2020-ban két térdműtéten esett át, majd rövid időre visszatért, ám a 2021-es wimbledoni tornát követően ismét megoperálták, azóta nem lépett pályára. Idén februárban megerősítette, hogy Londonban pályára lép a Laver Kupán, ahol először szerepel majd együtt a 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal, a 21-nél tartó Novak Djokovic, Federer és a háromszoros GS-győztes Andy Murray.

Áprilisban még úgy tervezte a 41 esztendős svájci klasszis, hogy indul a számára hazai pályának számító bázeli tenisztornán októberben, június közepén pedig még úgy fogalmazott, jövőre „határozottan szeretne” visszatérni.

Csütörtökön azonban az egy éve harcképtelen Federer bejelentette: az európai csapat színeiben megvívott tornával zárja karrierjét.

„Amint azt sokan tudjátok, az elmúlt három év a sérülések és műtétek miatt kihívások elé állított. Keményen dolgoztam, hogy megfelelő versenyformában visszatérhessek. Azonban ismerem a testem képességeit és korlátait, 41 éves vagyok” – írta Federer az Instagramon. – „Több mint 1500 meccset játszottam 24 év alatt. A tenisz nagylelkűbben bánt velem, mint azt valaha is álmodtam volna, és most rá kellett jönnöm, mikor kell befejeznem a versenyzői pályafutásomat. A jövő heti londoni Laver Kupa lesz az utolsó ATP-eseményem. A jövőben is fogok teniszezni, de nem a Grand Slam-viadalokon vagy tornákon.”

A világsztár 1998 óta tartó profi karrierje során összesen 103 ATP-tornán diadalmaskodott, a Grand Slam-tornák közül az Australian Openen hatszor, a Roland Garroson egyszer, Wimbledonban nyolcszor, míg a US Openen ötször diadalmaskodott, húsz GS-sikerével harmadik a férfiak örökrangsorában Nadal és Djokovic mögött. Párosban a 2008-as pekingi olimpián aranyérmet nyert, négy évvel később Londonban egyesben ezüstérmes lett.

A világranglistát összesen 310 héten át vezette, egy alkalommal 237 héten át megszakítás nélkül, és ötször zárt évet a rangsor élén.

Több mint 130 millió dollárt keresett pénzdíjakból, a Forbes gazdasági magazin augusztus végi adatai szerint összkeresete 1,09 milliárd dollárra tehető, ezzel ő az egyike a hét milliárdos sportolónak.

Visszavonulását alig két héttel azután jelentette be, hogy 40 esztendősen elbúcsúzott a tenisz női legendája, az egyesben 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes amerikai Serena Williams.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.